A Photoshop géniuszainak köszönhetően elkészülhetett a következő képsorozat. A klépek megszületéséhez fanatikus rajongók által a kedvencükről készített rajzokat használtak.
Ötven százalékkal növelte termelését 2015-ben a ledes lámpatesteket gyártó Philips Lighting Hungary Kft., a cég tamási üzemében 2014-ben 1,2 millió, 2015-ben 1,8 millió lámpatestet állítottak elő - közölte a cég ügyvezető igazgatója.
Új gyártósor állt termelésbe a Hell Energy Magyarország Kft. szikszói gyárában, a cég 2,5 milliárd forintot költött a beruházásra - közölte a társaság.
A nagyobbik kormánypárt szerint az MSZP elnök újraválasztásáért küzd. A Fidesz szerint Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének az MSZP korrupciós ügyeiről kellene megszólalnia ahelyett, hogy "az MSZP elnöki székéért kampányol és másokat szólítgat fel"
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a társminisztériumok bevonásával hamarosan kidolgozza a nemzeti autóbuszgyártás megerősítését szolgáló lépéseket, amelyeknek köszönhetően több év alatt több ezer új munkahely jöhet létre, a költségvetési többletbevétel pedig éves szinten elérheti a 30-40 milliárd forintot - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten…
Most igyekeznek elsikálni a dolgot a Közbeszerzési Hatóságnál. Az is kiderült, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nem fogja megvizsgálni Matolcsyék költéseit.
Budapest – Köztudott, hogy Pikali Gerda (37) házassága cseppet sem volt zökkenőmentes, ám mégis tíz éven át tartott. A színésznő most elárulta, miért nem szállt ki előbb a kapcsolatból!
A legfrissebb adatok szerint a globális befektetési alapok súlyozott költségterhelése 0,64% volt 2014-ben, ehhez képest az MNB által közzétett adatok szerint a hazai alapok költségterhelése több mint...
„911 nincs 10 millió forint alatt… vagy legalábbis csak átmenetileg” – mi sem jelzi legjobban a Porsche 911 ikon státuszát, mint kiváló értéktartása. A világ talán legmegbízhatóbb sportautója felfrissült, de valójában egy teljes korszakot ugrott előre: a szívómotorról első ízben az alapmodelleknél is turbóra váltott. Jól tette?
Kölyökkorban normálisnak tűnik, hogy kiskedvencünk órákig képes a farkát kergetni, gondoljuk, idővel majd felhagy ezzel a mókával. De mi van akkor, ha felnőttkorban sem áll le ezzel a tevékenységgel? Most eláruljuk a lehetséges okokat!
Pénteken is folytatódott a forint hanyatlása. Az euróval szembeni jegyzések a 317-es szint felett is jártak, ami új négyhavi mélypont a hazai fizetőeszköz esetében. A befektetők a Fitch ma esti...
Más vendégek állítólag panaszkodtak miatta, ezért kiraktak egy Down-szindrómás fiút egy budapesti edzőteremből. Pedig figyeltek arra, hogy szülői felügyelettel járjon "eltüntetni a nagy hasát" - írja a Hvg.hu.
A Harvard kutatása arra jutott, hogy rengeteg kommentet nem felbérelt kínai polgárok írnak meg az internetre, hanem erre kirendelt közszolgák. Állítólag 50 centet kapnak a bérkommentelők posztonként minden olyan kamuinformációért vagy trollkodásért, amivel a kínai kommunista pártot védik - írja a The Guardianre hivatkozva a 444.hu.
Tim Cook először Kínába utazott, hogy megpróbáljon úrrá lenni azokon a nehézségeken, amikkel az iPhone gyártója ott szembesült. Most elment Indiába is, ami egyik legígéretesebb piaca lehet: míg Kínában visszaestek az iPhone eladások, Indiában 56 százalékkal emelkedtek.
A vezető ázsiai részvényindexek többségében emelkedni tudtak a mai kereskedésben, úgy tűnik, a Fed legutóbbi jegyzőkönyve tartósan nem viselte meg a piacokat. Az európai tőzsdéken 1 százalék körüli...
Az Európai Unió bevándorlásügyi és belügyminiszterei pénteken megállapodtak abban, hogy könnyebbé és gyorsabbá teszik a vízummentesség szükség esetén történő felfüggesztését.
A jövő évi költségvetés egyik nyertese az agrárium, a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés finanszírozására mintegy 100 milliárd forinttal több áll rendelkezésre 2017-ben, mint az idén - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Márciusban a bruttó 6,6, a nettó átlagkeresetek pedig 8,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 7,2, illetve 8,8 százalékos volt a bruttó és a nettó keresetnövekedés az egy hónappal korábbi 6,6 és 8,2 százalék után – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Európai Unióból való kilépése esetén Nagy-Britanniának el kell majd fogadnia, hogy az unióból egyszerűen külső országnak, harmadik félnek tekintik - figyelmeztetett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Le Monde című francia lapnak adott és pénteken megjelent interjújában
A túl sok feladat hatására jobban működik a gondolkodás, a memória és az információfeldolgozás - erre jutott egy kutatás, amelyről a Házi Patika számolt be.
"Az Alapítvány eddigi működése során nem folytatott közbeszerzési eljárást" - ezt válaszolta a hatból öt jegybanki alapítvány ma a 444.hu egy hónappal ezelőtti kérdésére. Az alapítványok azt is...
Budapest – Újra bízik a magyar igazságszolgáltatásban Simori Renáta, ugyanis a Fővárosi Törvényszék szerint két megvádolt orvos esetében is megalapozatlan volt a felmentő ítélet.
Budapest – Újra bízik a magyar igazságszolgáltatásban Simori Renáta, ugyanis a Fővárosi Törvényszék szerint két megvádolt orvos esetében is megalapozatlan volt a felmentő ítélet.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének 2016. május 19 -i tisztújító küldöttgyűlésén ötödik alkalommal választották Demján Sándort a VOSZ elnökének.