2016. június 28. kedd

jún. 28
9:42
Természetes szépség! Alicia Keys smink nélkül jelent meg a BET-díjátadón - Fotók! (Blikk)
Most rendezték meg a BET-díjátadót, ahol Alicia Keys úgy jelent meg, ahogy mások még sosem.
jún. 28
9:42
KSH: 5,5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta (Gondola)
Egy év alatt 69 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, és 1,6 százalékponttal 5,5 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a március-májusi időszakban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden
jún. 28
9:42
Ace Ventura is a magyar csapatnak szurkolt (Kreatív Online)
Kerekes József sorolja a magyar focisták neveit.
jún. 28
9:44
Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma (Gondola)
Március-májusban a foglalkoztatottak száma 4 millió 314 ezer volt, 149 ezerrel több, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden
jún. 28
9:48
Elegük lett az áfacsalásból (Adózóna)
Új alapokra helyezné az uniós áfarendszert az Európai Bizottság, rugalmasabb, egyszersmind a csalások ellen szigorúbban fellépő rendszert és egyszerűsítést ígérnek a hozzáadottértékadó- (héa) szabályok egységesítésével – hívta fel a figyelmet közleményben a Mazars a testület akciótervére. Az akcióterv nem jelent szabályozást, csak szakmai iránymutatást – írja a vg.hu.
jún. 28
9:48
Kezdődnek a BL-selejtezők, Wimbledon – mai program (Sport365)
Az Európa-bajnokságon szünnap lesz, de – egyelőre tv-s meccs nélkül – megkezdődnek a Bajnokok Ligája és az Európa Liga első selejtezőkörei, de láthatunk majd kerékpárt és teniszt is.
jún. 28
9:50
Wimbledon: Djokovics túl az első fordulón, a torna sztárja vár Federerre (Sport365)
Novak Djokovics és Venus Williams is győzött a wimbledoni nyílt teniszbajnokság első fordulójában, hétfőn.
jún. 28
9:51
Rendőrök törték el egy ligetvédő nő csontját? - Reagált a BRFK (Spa Trend Online)
Járdafestés miatt tuszkolták autóba olyan erővel, hogy letörött egy darab a csontjából.
jún. 28
9:51
Könnyebb lesz belépni a magáncsődbe: jön az új törvény (Pénzcentrum)
...
jún. 28
9:51
Rekordok Pikes Peak-en – Le Mans után itt is Dumas nyert (Auto Pult)
Mindössze egy héttel az után, hogy nagy adag szerencsével megfűszerezve Romain Dumas immár másodszorra győzedelmeskedett La Mans-ban, ezúttal egy Porsche volánja mögött, a szenzációs pilóta most rekord időt futva megnyerte a Pikes Peak-i hegyi felfutót is.
jún. 28
9:51
Ilyen érzelmesen búcsúzott Buffon Bud Spencertől (444.hu)
Gyerekkori emlékeim szereplője vagy. Azok a pillanatok és képek örökké velem maradnak!
jún. 28
9:51
Wimbledon: Könnyű rajtot vehet Babos (Agroinform)
Kedden a magyar teniszező a brit Katie Swan ellen mutatkozik be Wimbledonban.
jún. 28
9:53
Szörnyethalt az elgázolt biciklis Koroncónál (Spa Trend Online)
A 40 éves férfi a helyszínen meghalt.
jún. 28
9:53
Lehullt a lepel a Toyota C-HR belső teréről (Auto Pult)
A Toyota kis, finom adagokban szolgálja fel számunkra a Toyota C-HR-t, amelyet ezúttal nem bánunk, hiszen a kis crossover meglepően kellemes fűszerezésű finomságnak ígérkezik. A látványos és végre bátor élekkel határolt külsőt már eddig is ismertük, de most végre a belső térről is lehullt a lepel.
jún. 28
10:00
Fesztiválokon szedi áldozatait a gyilkos vírus (Privátbankár)
A felelőtlen bulizás miatt nőhet meg az HIV-fertőzés veszélyes a fesztiválszezonban.
jún. 28
10:00
Idős szörföst mentettek a Balatonból (Blikk)
A balatonfüredi vízirendőrök hoztak partra egy 67 éves szörföst Csopaknál, mert a férfi nem tudott partra evickélni az erős szélben.
jún. 28
10:00
A Class FM tulajdonosáé lehet az Index (Kreatív Online)
John Michael McNutt vehette meg a hírpotált.
jún. 28
10:00
EU-csúcs - Mégsem exit a Brexit? (Kripto Akadémia)
Rövid, döntésmentes találkozó készül - Ősszel lehet konkrét következménye a brit népszavazásnak.
jún. 28
10:02
Szerdán indul a nagy bringás verseny (Blikk)
Kevés festőibb helyszínt lehetne találni a legnagyobb magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie rajtzónájánál.
jún. 28
10:02
Ő lett a Sevilla új edzője (Kripto Akadémia)
Az 56 éves szakember szerződése két idényre szól.
jún. 28
10:04
Gundel Takács Gábor és Hajdú B. István lesznek a negyeddöntők kommentátorai (Blikk)
Budapest – Hétfőn Izland sikerével kialakultak az Európa-bajnokság negyeddöntőjének párosításai, és ezzel együtt a mérkőzések időpontjai, helyszínei egyaránt ismeretesek lettek.
jún. 28
10:09
Máris megvan Clinton alelnökjelöltje? (ProfitLine)
Felélénkültek a hetek óta tartó találgatások Elizabeth Warren esetleges alelnökjelöltségéről, miután először fordult elő, hogy Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje közösen kampányolt a massachusettsi szenátorral.
jún. 28
10:09
Norvég sztrájk miatt is emelkedik az olaj ára (Portfolio)
Két napi meredek esést követően ma újra emelkedik az olaj ára, ez több okra vezethető vissza: Az elmúlt napok dollárerősödése után ma gyengül az amerikai fizetőeszköz, ami a dollárban jegyzett...
jún. 28
10:09
Drágulhatnak a londoni repülőjegyek (Pénzcentrum)
Amennyiben az Egyesült Királyság kilép az unióból, akkor új helyzet alakul ki....
jún. 28
10:09
UNICEF: 69 millió kisgyermek fog meghalni, pedig meg lehetne előzni (ATV)
A következő 15 évben 69 millió ötévesnél fiatalabb gyerek halhat meg olyan okokból, amelyek elkerülhetők lennének - figyelmeztetett kedden kiadott éves jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
jún. 28
10:11
Kiemelt beruházásként épülhet fel a három, 90 méteres felhőkarcoló (Portfolio)
A kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja a budapesti Váci út és Róbert Károly körút sarkára tervezett három, 90 méter magas toronyból álló irodaház komplexumot - írja az Index. A kormány honlapján...
jún. 28
10:13
Mégis jönnek a megszorítások a Brexit miatt (Portfolio)
George Osborne brit pénzügyminiszter szerint "elkerülhetetlenné vált" a Brexit-szavazás kimenetele miatt a költségvetési kiadások visszavágása, illetve adóemelések végrehajtása - mondta el mai...
jún. 28
10:15
Fogynak a munkanélküliek Magyarországon (Portfolio)
Március és május között tovább emelkedett a foglalkoztatottság Magyarországon, amivel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 5,5 százalékra süllyedt. Összességében 4 millió 314 ezer embert...
jún. 28
10:15
Élőben közvetítik a Tour de Hongrie-t (Kreatív Online)
A Dentsu Aegis Network kezdeményezése.
jún. 28
10:24
Boris Johnson szerint erősebb a font, mint 2014-ben (444.hu)
Már csak az a kérdés, hogy melyik valutához képest? Az ukrán hrivnyához és a kazah tengéhez biztosan.
jún. 28
10:26
Nagyrészt angolgyalázásból állt a második legendás izlandi kommmentátorvonyítás (444.hu)
Miközben röhögtél rajta, belegondoltál, hogy mit is vinnyoghat a vonyítása miatt világhírűvé lett izlandi focikommentátor? Most lefordították.
jún. 28
10:27
Meghalt egy nő az illegálisan driftelő férfi miatt (Spa Trend Online)
jún. 28
10:27
Egyre vonzóbb a Balaton (hirado.hu)
A vendégéjszakák száma évente 3-5 százalékkal nő.
jún. 28
10:27
Tengerről négy kerékre – ezt ugorja meg a Fiat 500 Riva (Auto Pult)
A Riva hajógyártóval közösen egészen hangulatos 500-ast állított talpra a Fiat, amelyet enyhén körbelengi a luxus szele. A finom bőrrel és szép fával borított belső térre a vászontetőn át is nyílhat kilátás, miközben az exkluzivitásról az 500 darabra limitált példányszám is gondoskodik.
jún. 28
10:27
"Szégyenletes, megalázó" Megrendítette a brit sajtót az izlandi vereség (ATV)
A brit szakújságírók egyöntetűen Anglia futballtörténetének legnagyobb kudarcaként jellemzik a franciaországi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében Izlandtól elszenvedett hétfő esti 2-1-es vereséget.
jún. 28
10:28
A rendőrség elkezdte igazoltatni az élőláncba kapaszkodott Ligetvédőket a Közlekedési Múzeum előtt (444.hu)
A tiltakozók demonstrációja kedden is folytatódott.
jún. 28
10:29
Halálra gázoltak egy kerékpárost Koroncónál (hirado.hu)
A baleset eddig tisztázatlan körülmények között történt.
jún. 28
10:31
Elkezdődik a Brexit utáni megszorító intézkedések kora (hirado.hu)
Megemelik az adót és csökkentik az államháztartás kiadásait.
jún. 28
10:33
Európa megpróbál talpra állni, mihez kezd a forint? (Privátbankár)
A tragikus kimenetelű brit népszavazást követő két tőzsdenap vég nélküli zuhanása után ma megpróbálkoznak az emelkedéssel az európai piacok, ugyanezt teszi a hazai börze is. Amerika tegnap még nagyot zuhant, a forint viszont ma már ugyancsak gyógyul. Az olaj piacán teljes a nyugalom, az arany is stabilan 1300 dollár felett.
jún. 28
10:33
Tanulásra adta a fejét az eltiltott Sarapova (Blikk)
Moszkva - Az orosz Marija Sarapovát (29) nemrég kétéves eltiltással büntették, miután az idei Australian Openen megbukott a meldonium nevű szerrel.
jún. 28
10:33
Kecskeméti barackkrém (Mindmegette)
4 db érett, puha sárgabarack 40 dkg zselatinpor 4 ek kristálycukor 2 db tojássárgája 8 ek sárgabaracklekvár 2 dl habtejszín 0,4 dl barackpálinka
jún. 28
10:33
Évről évre többen nyaralnak a Balatonnál (Gondola)
Évről évre többen nyaralnak a Balatonnál, a vendégéjszakák száma évente átlagosan 150 ezerrel, 3-5 százalékkal nő, és az idén is hasonló emelkedés várható - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) belföldi igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden
jún. 28
10:33
Virtuális valóságos videó- és fotómegosztó oldal indult (Kreatív Online)
A Kolivrit az ARworks fejlesztette.
jún. 28
10:33
Hadházy bejelentette: indul Schiffer posztjáért (Alternatív Energia)
A képviselő az LMP belső fórumán tette közzé programját.
jún. 28
10:35
Ennyit a dübörgő brit gazdaságról: adóemelést és megszorítást jelentett be a pénzügyminiszter (Privátbankár)
A kilépés-párti politikusok végig azzal kampányoltak, hogy a lakosság nem érzi majd a Brexitet. Na ez az, ami nagyon nem jött össze.
jún. 28
10:35
Íme az utolsó interjúnk Bud Spencerrel! (Blikk)
86 éves korában elhunyt minden idők egyik leghíresebb olasz színésze, a Bud Spencerként világhírűvé vált Carlo Pedersoli. Emléke előtt tisztelegve, felidézzük az utolsó vele készített interjúnkat.
jún. 28
10:42
Valódi szakmává válhat-e a szexmunka? (HR Portál)
Az olyan, nagy nemzetközi, emberjogi szervezetek, mint az Amnesty International (AI) is, pár hónapja új megközelítéssel kezelik a szexmunkát. Ez is csak egy munka, amelynek azonban különlegesek a körülményei. A szexmunkások egy része is ezt vallja, a döntés az ő kezükben volt, és szeretnék, ha a társadalom ezt tudomásul venné. Sokkal több emberi jog sérül, ha a társadalom üldözni kezdi a…
jún. 28
10:42
Így alakulnak a főbb európai piacok (ProfitLine)
Két százalék körüli emelkedéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék kedden.
jún. 28
10:44
Túlóráznak, nem lógnak, tapasztaltak az 55 felettiek, mégsem kellenek (HR Portál)
A foglalkoztatási ráta növelése megoldást jelenthetne a társadalom elöregedése miatt kialakuló munkaerőhiányra, mégis sok vállalatnál nincs a friss diplomások és az idősebbek bevonzására, illetve megtartására irányuló program. A Randstad Workmonitor legújabb felméréséből az is kiderült, hogy a magyar munkavállalók a legborúlátóbbak az elhelyezkedési esélyek javulásával kapcsolatban.
jún. 28
10:45
Pippa Middleton formás combjainak örülhettek a teniszrajongók (hirado.hu)
Katalin hercegné húga egy gyönyörű virágos ruhában kényszerült szinte mozdulatlanul szurkolni.

Keresés