2016. június 6. hétfő

jún. 6
19:09
Itt van minden, amit az új cafetéria rendszerről tudni kell (Pénzcentrum)
Eldőlni látszik a több éve zajló cafeteria-háború sorsa....
jún. 6
19:09
A Serie A újoncához igazol a portugál válogatott védője (Sport365)
Az olasz élvonalba frissen feljutott Cagliari labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Bruno Alves, a pénteken kezdődő Európa-bajnokságon a magyarokkal azonos csoportban szereplő portugál válogatott védője.
jún. 6
19:11
A bankszövetség egyetért a jogszabályváltozással (hirado.hu)
Meggyőződésük, hogy a törvényjavaslat elfogadásával meg tud szilárdulni az európai színvonalú, egységes, a törvényes és az etikai elvárásoknak mindenben megfelelő magyar hitelintézeti szektor.
jún. 6
19:11
Megingatta a Fed a részvénypiacokat (Portfolio)
Ismét a Fed kamatemelésével kapcsolatos várakozás a legnagyobb sztori az amerikai részvénypiacokon, márpedig Janet Yallen Fed-elnök csalódást okozott azoknak, akik a kamatemelés elmaradásában bíztak,...
jún. 6
19:12
Köszi, MÁV! - Felével kevesebb vonat jár majd idén nyáron a Balatonra, mint tavaly (Blikk)
Hétköznap felével, míg hétvégén negyedével kevesebb vonat indul Budapestről Balatonfüredre, mint tavaly, mert ritkítja a MÁV a tó északi part járatait.
jún. 6
19:12
A történelem mindig egy figyelmeztetés (444.hu)
Timothy Snyder beszélt a 444-nek arról, hogy mit kéne megtanulnunk a holokauszt történetéből, hogyan látta a világot Hitler és hogy miért jelent fenyegetést Putyinra az Európai Unió.
jún. 6
19:14
Családi kör a foci-Eb-n! Meglátogathatják szeretteik a játékosokat (Blikk)
Telki — Kedden elutazik a labdarúgó-Európa-bajnokság helyszínére, Franciaországba a tornára kijutott magyar válogatott. A játékosok mostantól a futballra koncentrálnak, hogy helytálljanak a csoportban, amelyben sorrendben Ausztriával, Izlanddal és Portugáliával csap össze a gárda.
jún. 6
19:14
Orbán Viktor elismerte Soros György régi érdemeit (444.hu)
Ugyanakkor a miniszterelnök ma már erkölcstelenebbnek tartja a Jobbikot, mint az MSZP-t.
jún. 6
19:16
Kiakadt az írónő! Tiltakoznak a rajongók a színes bőrű Hermione miatt (Blikk)
London — Egyre nagyobb a balhé a Harry Potter történetéből készült színdarab bemutatója körül. A pár napja nyilvánosságra hozott szereposztás szerint ugyanis a mű egyik legendás főszereplőjét, Hermione Grangert egy színesbőrű színésznő, Noma Dumezweni alakítja majd, amely döntés a több milliós rajongótábor nagy részénél kicsapta a biztosítékot.
jún. 6
19:19
Orbán-levél: Kegyvesztetté válhat Spéder (Alternatív Energia)
A Bankszövetség által is felvetett problémára egy huszárvágással megtalálták a gyógyírt.
jún. 6
19:24
Itt a Kormány új cafeteriás törvényjavaslatának helyes értelmezése (ProfitLine)
A T/10537. számú törvényjavaslattal eldőlni látszik a több éve zajló cafeteria-háború sorsa. A módosítás két pillére közül az egyik az újabb adóemelés, a másik egy kommunikációs fordulattal a cafeteria átnevezése. Egyszerű példával szemléltetve: ha a cég minden jelenlegi, 2016-ban futó juttatását szeretné megtartani, akkor a mostani elemeket – beleértve az Erzsébet utalványt is – a dolgozóinak…
jún. 6
19:27
MNB: idén tényleg durván visszaesik az EU-pénzek kifizetése (Portfolio)
Az elmúlt három évben átlagosan 2300 milliárd forintnyi EU-forrást fizetett ki Magyarország, de ez az idei költségvetési törvényben vázolt 1432 milliárd forintra zuhan, ami összhangban van a...
jún. 6
19:27
Ankara: Most az EU-n a sor (ATV)
Ankara nem szándékozik felfüggeszteni az Európai Unióval március 18-án kötött menekültügyi megállapodást, amelynek értelmében Törökország visszafogad törvénytelenül Görögországba jutott menekülteket - mondta Numan Kurtulmus kormányfő-helyettes és a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szóvivője újságíróknak Ankarában a hétfői kabinetülést követően.
jún. 6
19:30
Ez ám a luxus! Így nyaral a Beckham-család - Fotók! (Blikk)
Ha a Beckham-família nyaralni indul, azt biztosan nem hétköznapi módon teszik. Victoria és David a gyerekekkel együtt Görögországba utazott és természetesen a legnagyobb luxusban töltik a napjaikat.
jún. 6
19:32
Brutális! Ketrecbe zárva, elevenen égetett el nőket az Iszlám Állam (Blikk)
Vasketrecbe zárva égettek halálra 19 jazidi nőt az Iszlám Állam tagjai, mert nem akartak a dzsihádisták szexrabszolgái lenni.
jún. 6
19:33
Százegy éves férfit vádolnak szexuális visszaélésekkel (Metropol)
A 101 esztendős férfit gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetésével vádolják.
jún. 6
19:34
Mégis kivágták az Orczy-kert fáit (Blikk)
Hiába ígérte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára az ellenkezőjét az Orczy-kert környékén lakóknak, most mégis a Diószeghy utca felé eső részen elkezdték kivágni a park nem történelmi részének fáit.
jún. 6
19:36
Adok kapok az MSZP-ben (Alternatív Energia)
Saját pártelnöki kampányára kellene koncentrálnia - üzente a dunaújvárosi elnök Tóbiásnak.
jún. 6
19:45
Lengyel nagykövet: fontos emlékeztetni a fiatalokat az 1956-ra (hirado.hu)
Fontos emlékeztetni a fiatalokat az 1956-os júniusi lengyelországi és októberi magyarországi eseményekre, mert azok az emberek, akik részt vettek bennük, lassan távoznak az élők világából - mondta Lengyelország magyarországi nagykövete hétfőn a győri Kormányhivatalban, ahol megnyílt a Szétlőtt városok - Poznan, Budapest 1956 című felújított kiállítás.
jún. 6
19:45
Amerikába készül a Skoda (Portfolio)
Az Egyesült Államokban készül piacra vinni modelljeit a Volkswagen leányvállalata, a Skoda. A legnagyobb európai autóipari konszern, a Volkswagen a jövő héten mutatja be "Strategy 2025" üzleti...
jún. 6
19:45
Megmagyarázták, miért is kellett önkormányzati autókra lézerblokkoló (ATV)
Kényelmi okok miatt használnak lézerblokkolót a debreceni városvezetők. A város jegyzője egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az önkormányzat autóiba épített radar blokkoló tolatóradarként is funkcionál, így könnyebb a parkolóba beállni. További részletek a videóban.
jún. 6
19:45
Egy enzim miatt maradnak karcsúak az egerek (Metropol)
A mechanizmus felismerése felhasználható lehet az elhízás, illetve a kettes típusú diabétesz elleni új gyógyszeres kezelés kifejlesztésében.
jún. 6
19:47
Százegy éves angolt vádolnak szexuális zaklatással (hirado.hu)
Gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések miatt állt bíróság elé.
jún. 6
19:48
Cuki! Iker Casillas megmutatta újszülött kisfiát - Fotó (Blikk)
Madrid – A spanyol futballválogatott kapusa és felesége, Sara Carbonero hétfőn hagyta el az egyik madridi kórházat a picivel, s a sajtónak is bemutatták a kis Lucast.
jún. 6
19:49
Tarlós István részvételével lesz döntés a buszbeszerzésről (hirado.hu)
Erről Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt az újságíróknak.
jún. 6
19:50
Tyűha! Megkérték Kiszel Tünde kezét! Vajon igent mondott? (Blikk)
Kiszel Tündével mindig történik valami! Azt megszoktuk, hogy a médiaszemélyiségért rendre megőrülnek a nála jóval fiatalabb fiúk, ám most olyan ajánlatot kapott, amilyenre még ő sem számított.
jún. 6
19:51
Elítélték a 200 kisgyereket megrontó pedofil-toborzót (hirado.hu)
Richard Huckle 22 életfogytiglanra ítélték, minimum 23 évet fog ülni.
jún. 6
19:52
Nézze meg, mit csináltak a Miss Balaton 2016 gyönyörű versenyzői a castingon! - Galéria (Blikk)
Itt a nyár: a hétvégén mindenki bikinis lányokat nézegetett!
jún. 6
19:53
Prága és Pozsony szerint nem kellene Brüsszelnek büntetnie önálló vélemény miatt (hirado.hu)
Elfogadhatatlanak tartja Szlovákia és Csehország, hogy az EU különvéleményük miatt büntetné őket.
jún. 6
19:54
Hihetetlen! Ugyanott és ugyanannyiért tartották az aranylakodalmukat, mint 50 éve (Blikk)
Edinburgh — Ugyanabban a hotelben ünnepelte aranylakodalmát egy angol házaspár, amelyben annak idején, 50 éve a nászéjszakájukat töltötték.
jún. 6
19:55
Életet mentett egy szikh férfi turbánja (hirado.hu)
Egy kis híján megfulladt kutyán segített.
jún. 6
19:56
Megmutatta a szerelmét a Mokka műsorvezetője, Czippán Anett! - Fotó (Blikk)
A Mokka műsorvezetője, Czippán Anett ragyog a boldogságtól, ami nem is csoda, hiszen újra szerelmes. Anett ezúttal is egy kollégájával jött össze, akivel most épp Barcelonában pihennek.
jún. 6
19:57
Az Uber reakciója a Főtaxi kutatására (ProfitLine)
„Ahogy a taxiórákat, úgy a közvéleménykutatásokat sem szabad manipulálni” - Az Uber reakciója a Főtaxi kutatására.
jún. 6
19:57
Kovács Zoltán: Magyarország nem felelős a nagy létszámú menekültekért (hirado.hu)
A kormányszóvivő a német Bild című lap egy korábbi cikkére reagált Bécsben.
jún. 6
19:59
Lehetséges dél-afrikai terrortámadásokra figyelmeztet immár London is (hirado.hu)
Washington után immár Nagy-Britannia is úgy tudja, külföldiekre akarnak lecsapni terroristák.
jún. 6
20:03
Barack, az elmaradhatatlan lakodalmas sütemény (Mindmegette)
60 dkg liszt 25 dkg margarin 25 dkg porcukor 3 db tojás 1 kávéskanál szódabikarbóna A töltelékhez: 2 ek kakaó 15 dkg porcukor 2 csomag vaníliás cukor 1 db rumaroma (vagy 0,5 dl rum) 10 dkg vaj 0,5 dl tej A forgatáshoz: 3 db vérnarancs-aroma kristálycukor
jún. 6
20:03
Devizahiteles csomag: nem lesz ebből lengyel-magyar barátság (Portfolio)
Biztosítja a lengyel kormány, hogy "feszültségek és kockázatok" nélkül ússza meg a bankszektor a Lengyelországban most készülő devizahiteles csomagot - nyilatkozta a lengyel pénzügyminiszter. Úgy...
jún. 6
20:03
"Elszabadultak az elemek" Folytatódik az ítéletidő Belgiumban (ATV)
Folytatódik az ítéletidő Belgiumban, amely leginkább az ország déli régióiban okoz fennakadást a közlekedésben. Az esővíz utcákat és házakat önt el, emberéleteket veszélyeztet - írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap pénteken.
jún. 6
20:06
Segítsenek! Otthonról tűnt el a 13 éves kislány (Blikk)
A kislány otthonról indult el, immár három napja hiába keresik.
jún. 6
20:08
Atomháborúra készül Észak-Korea? Már gyártják a hasadóanyagot! (Blikk)
Jongbjon - Phenjan feltehetően újraindította plutóniumgyárát Jongbjonban, hogy hasadóanyagot állítson elő atomfegyver készítéséhez – közölte hétfőn Amano Jukija, Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója.
jún. 6
20:09
Figyelem, új adó a csomagban! Ez az ára az 5 százalékos áfakulcsnak (Adózóna)
Új adó, úgynevezett turizmusfejlesztési hozzájárulás bevezetését csempészte be a parlament törvényalkotási bizottsága az adótörvénycsomaghoz készített összegző módosító javaslatba, amelyet múlt hét pénteken nyújtottak be, most kedden pedig már szavaz is róla az Országgyűlés.
jún. 6
20:10
Varga Dániel vízilabdázó már megkezdte a nagy utat Rióig (Blikk)
Az ob I-ben negyedik Ferencváros célba vette a bajnoki címet, de minimum egy döntőt az ob I, Magyar Kupa, Európa-kupa hármasból kitűzött magának a következő szezonra, s ehhez az aranyérmestől igazolt klasszisokat.
jún. 6
20:12
Mindenki kapott volna egy zsák pénzt, de nem kellett nekik (Privátbankár)
Svájcban népszavazás volt a hétvégén, ismét egy meglehetősen demagóg kérdésről döntöttek a polgárok, mégpedig bölcsen. Ha igennel szavaznak, mindenki kapott volna egy kellemes havi járandóságot, amiből munka nélkül megél. Csakhogy ez működésképtelen lenne, a rendszer hónapok alatt összeomlana. Lássuk, miért.
jún. 6
20:12
Százegy éves embert vádolnak gyerekek elleni szexuális visszaélésekkel (Kripto Akadémia)
A BBC beszámolója szerint az aggastyán tagadta bűnösségét.
jún. 6
20:15
Kiderült, mi okozta a tragédiát (Sport365)
Fékezési hiba okozta a spanyol Luis Salom tragédiáját, aki a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katalán Nagydíján, a Moto2 kategória pénteki második szabadedzésén halt meg balesetben.
jún. 6
20:15
Kigurult a magyar válogatott EB-busza (444.hu)
RY-RY-HUNGARY!
jún. 6
20:17
Érvényesnek minősítette a devizahiteles szerződéseket a Kúria (444.hu)
Már akkor is megfelelnek a szabályoknak, ha leírták, milyen módszerrel számolták ki a devizaösszeget.
jún. 6
20:18
Ankara nem szándékozik felfüggeszteni az EU-val kötött menekültügyi megállapodást (hirado.hu)
Ankara nem szándékozik felfüggeszteni az Európai Unióval március 18-án kötött menekültügyi megállapodást, amelynek értelmében Törökország visszafogad törvénytelenül Görögországba jutott menekülteket - mondta Numan Kurtulmus kormányfő-helyettes és a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szóvivője újságíróknak Ankarában a hétfői kabinetülést követően.
jún. 6
20:20
Elhunyt Peter Shaffer angol drámaíró, az Amadeus szerzője (hirado.hu)
Az angol drámaíró 90 éves volt.
jún. 6
20:21
Vezető republikánus politikusok bírálják Donald Trumpot (ATV)
Hétfőn vezető republikánus politikusok egész sora fejezte ki elégedetlenségét Donald Trump nem szűnő kirekesztő megjegyzései miatt, amelyeket egy spanyolajkú felmenőkkel rendelkező bíróra tett, sőt, az egyik befolyásos politikus szerint ha Trump nem változtat a magatartásán, a Republikánus Pártnak át kell gondolnia, hogy valóban ő lenne-e a megfelelő elnökjelöltjük.

Keresés