A hatalmas pusztítás arra utalhat, hogy talán az Iszlám Állam állhat a merénylet mögött, ám amíg azt valamelyik szervezet nem vállalja hivatalosan is, felelőtlenség lenne bármit is mondani - mondta az isztambuli robbantásról az M1-en a szakértő.
Pokolgépes támadást követtek el egy autóval Isztambul belvárosában kedden a készenléti rendőrség egyik járműve mellett, ketten meghaltak, 18-an megsebesültek, közülük 8-an rendőrök - jelentette a Habertürk török hírtelevízió.
Felemás teljesítményt mutattak a ma reggeli kereskedésben a vezető ázsiai részvényindexek, a japán részvényeket vették a befektetők. Európában is jól indult a nap, a vezető indexek 1 százalék körüli...
Az atv.hu-nak sikerült megszólaltatnia a Jobbik frakcióból tegnap kizárt, és parlamenti mandátumát önként visszaadó Novák Elődöt, aki politikai kivégzésként élte meg a pártvezetés döntését. Pártot viszont nem kíván alapítani, a Jobbikot a saját gyermekének tekinti.
Az első hivatalos közlések szerint tizenegyen haltak meg, köztük hét rendőr és négy civil az Isztambul belvárosában, Vezneciler kerületben kedd délelőtt rendőrségi járművek ellen autóval elkövetett pokolgépes támadásban
Pokolgépes támadást követtek el a török készenléti rendőrség egyik busza ellen Isztambulban. A legutolsó hírek szerin 11 halálos áldozata és 36 sérültje van a merényletnek.
Az Országgyűlés kedden új törvényt hozott a jövedéki adóról, amely a kőolaj világpiaci árához kötötte és annak jelenlegi mértéke alapján szeptembertől emelhetővé tette az üzemanyagok jövedéki adóját, hasonlóan a dohánytermékekhez, amelyek jövedéki adóterhelése 2017 végére harmadával növekszik.
Az idei év eddig elég tragikusan alakul a tőzsdei kibocsátásoknál, az Uber vagy az Airbnb láthatóan nem igyekszik tőzsdére, ezek a cégek köszönik szépen, jól vannak. Az év eleje óta látott gyászos...
Újabb, spontán módon kialakult sátortábort számolt fel hétfőn a francia rendőrség Párizsban, a táborban hetek óta mintegy 2000 migráns élt, jelentette az MTI
Illegálisan kért le adatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartási rendszeréből egy volt adóhatósági vezető ügyvéd ismerőse kérésére – írja a napi.hu.
Az ügyészég próbálta elkenni a dolgot, de a bíróság úgy látta: T. Viktor András "kétmilliárdért áfacsökkentést" ajánlata nem színlelt, hanem valódi volt. Csak az ügyészség nem derítette fel a valódi ajánlattevőt.
Az iszlamisták vasárnap támadtak egy katonai létesítményre és két fegyverboltra Aktobe városában. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak ellenük. Az összecsapásokban meghalt 3 civil és 3 katona is.
Gyorsan ledolgozta az egyhavi mélypontra esését a dollár az euróval szemben hétfőn este Janet Yellen beszédének hatására, amelyben kissé tovább hűtötte a Fed rövid távú kamatemelésének esélyét, de az...
Májusban 131,7 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás, és az év első öt hónapjában példátlanul alacsony, mindössze 13,2 milliárd forint volt a deficit az önkormányzatok nélkül - közölte az előzetes adatok alapján az NGM.
Új cafeteria-rendszer, áfacsökkentés, az adócsalás elleni keményebb - informatikailag megtámogatott ? fellépés, Google- és Facebook-adó, jövedéki adóváltozás, még kedvezőbb kata és kiva ? többek között ezeket hozza a 2017-es adócsomag, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés ? tájékoztat az ado.hu szakportál.
A bruttó hazai termék volumene az első negyedévben 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a piaci szolgáltatások emelték, az ipar kissé, az építőipar jelentősen csökkentette a növekedési ütemet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Jövőre lényegesen kevesebb adót kell fizetni, mint 2016-ban - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón kedden, miután az Országgyűlés elfogadta a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény módosításokat.
Victoria Beckham életét sokan irigyelnék, mivel a gardróbja akkora, mint másnak a lakása. De ennél is többen irigylik az alakja miatt, most viszont frizuráját illetően szánta el magát drasztikus lépésre, és megvált hosszú tincseitől. A legérdekesebb viszont az, hogy vállig érő frizurával is pont olyan jól fest, ahogy eddig.
A kedden elfogadott adómódosítások könnyebbé teszik a családok megélhetését, egy átlagos, kétgyermekes, négytagú család adófizetése 85 ezer forinttal csökken 2017-ben - mondta a miniszter, aki úgy látja, kedvezően változnak a cafeteriaszabályok is.
Tücsi és Pordán Petra, a Halló, Angyalok! című műsor háziasszonyai izgatottan készülnek a nyárra. A szexi bikiniket már beszerezték, és teljes gőzzel tervezgetik utazásaikat is.
Sose volt még olyan, hogy az éven belüli halmozódó költségvetési májusban szinte nulla legyen. Pedig most ez van: a május havi adat szerint 131,7 milliárd forintos többlete volt a költségvetésnek, a halmozódó éves adat pedig 13,2 milliárdos hiánynál jár (máskor ilyenkor már 6-800 milliárdos hiány a szokásos). A minisztérium szerint sok az adóbevétel, amihez a pálmafás növekedési adóhitel is…
A volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconit, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) ellenzéki párt elnökét kedden a milánói San Raffaele kórházba vitték szívelégtelenség miatt
Budapest – Útnak indult az Európa-bajnokság helyszínére a magyar labdarúgó-válogatott, hogy több éves szünet után újra megmutathassák tudásukat a fiúk a kontinensviadalon.