Az államháztartást szabályozó joganyag módosítását, a központi költségvetésről szóló törvény végrehajtásához kapcsolódó törvénymódosításokat, valamint az egyes elkülönített állami pénzalapok...
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt polgári pert indított Bárándy Gergely szocialista képviselő ellen, amelyben egyebek mellett 1 millió forint sérelemdíj megfizetését kéri – közölte az MNB kedden
A múlt keddi szokatlanul erős vételi érdeklődésnél visszafogottabb, de még így is 1,6-szeres túljegyzés mellett tudta eladni az eredetileg meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiséget a mai 3...
A pitvarfibrilláció a leggyakoribb krónikus szívritmuszavar. A betegség nehezen felismerhető, mert sok pitvarfibrilláló betegnek egyáltalán nincsen panasza, különösen akkor, ha a szívfrekvenciája normális tartományban található. Az akár életveszélyes állapotot, szélütést előidézni képes ritmuszavar felismerése után, a mai innovatív vérrögoldó terápiáknak köszönhetően a szélütés kialakulása…
A mentális, egészségügyi vagy szociális okból a foglalkoztatásba be nem vonható álláskeresők foglalkoztathatóságát növelné a kormány, a Magyar Közlönyben megjelentek szerint, írja a hvg.hu.
Szenior képzési programot indít az 50 év fölöttieknek a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) szeptembertől, hogy a korosztály frissítse, bővítse ismereteit, és megőrizze szellemi aktivitását - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az egyetem rektora Debrecenben.
Évi százezer forintot kedvezményesen adózó, béren kívüli juttatás formájában adhatnak a munkáltatók a munkavállalóiknak jövőre, miután mai ülésén az Országgyűlés elfogadta az ezt a módosítást is magában foglaló adótörvénycsomagot. Új adómentes juttatásként nyújtható a dolgozók számára az egészségügyért felelős miniszter által meghatározott egészségügyi ellátás. Többe kerül viszont a…
Idén is Angela Merkel a világ legbefolyásosabb nője a Forbes című amerikai gazdasági magazin szerint, amely már a hatodik egymást követő évben sorolta első helyre a német kancellárt
A családi és magánvállalkozások a rendszerváltás után tértek vissza a magyar gazdasági életbe, ám ezek alapítói most már lassacskán elérik a nyugdíjas kort.
Matolcsy megkapta a nemzeti bankot hűbérbirtokként Orbán Viktortól, és úgy is viselkedik vele, továbbadja a rokonainak hűbérként, mondta Vágó Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Mint tudjuk, vezetési élmény szempontjából nem minden az erő – legalább annyira fontos tényező a súly is, a futómű, vagy éppen a kormányzás. Éppen ezért adott esetben egy városi miniből is ki lehet hozni izgalmas dolgokat, amire az előző generációs Twingo RS kiváló példa. Az új változatból egyelőre még nem készült el az RS verzió – és lehet, hogy nem is fog –, de a franciák GT néven most…
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult Tőkés László a nagyváradi képviselői irodájának az erkélyére 2014 júniusában kitűzött székely zászló ügyében foganatosított közigazgatási intézkedések ügyében - közölte kedden az európai parlamenti képviselő sajtóirodája
Több mint 70 embert fertőzött meg hepatitis C vírussal egy kínai faluban a helyi orvos, mert sosem cserélte az infúziókhoz és az injekciókhoz használatos fecskendőhöz a tűket - számolt be a helyi média a Hunan tartományban történt esetről.
Beverly Hills – Fényűző módon, egy méregdrága kastélyban töltötte az éjszakáját a Barcelona sztárja, Neymar (24), aki legutóbb Justin Bieberrel (22)és Lews Hamiltonnal (31) is összebarátkozott a nyári szabadsága alatt.
Szabó Tímea az egészségügyi államtitkár szavaira reagált, aki kedd reggel a közmédiában úgy nyilatkozott: egy több ezer férőhelyes "szuperkórházat" alakítanak ki a szükséges háromból.
Először élete legrosszabb reggelét, majd pedig a legjobbat élhette át az a rádióhallgató, aki hajnalban Üllőn az autóját kereste, de csak hűlt helyét találta. Ám szerencsére a Music Fm az autótulajdonos segítségére sietett, és a hallgatók közreműködésével megtalálták az ellopott járművet. Bochkor Gáborék bemondták, hogy eltűnt egy autó, a Music FM hallgatója pedig megtalálta. Bocsi szerint ez nem…
Vona Gábor, a Jobbik elnöke a tisztújító kongresszus előtt megvétózta, hogy Novák Előd induljon ismét az alelnöki posztért, s bár erőteljesen kritizálta a pártvezetőt, de Novák erről hajlandó volt letenni. Ám hétfőn az elnök közbenjárásával megfosztották frakciótagságától, ami után Novák bejelentette, hogy visszaadja képviselői mandátumát.
Nemrég beadtam a felmondásom a jelenlegi munkahelyemen, ahol év elején az éves cafeteria keretet a lakáshitelembe való adómentes betörlesztésére kértem. Az összeget csak nem rég utalta el a munkáltató, így még egy központi, függő számlán van a hitelt nyújtó pénzintézetnél, tehát az előtörlesztés még nem történt meg. Most rákérdeztem a felmondás kapcsán a HR osztályon, hogy az időarányos összeget,…