2016. július 16. szombat

júl. 16
6:09
A címvédő skalpjára vadásznak (Alternatív Energia)
Harmincadik bajnoki címére hajt a Fradi, az ellenfelek azonban trónfosztásra készülnek.
júl. 16
6:09
Taxin áthajtó tank, FaceTime-on bejelentkező elnök, robbanás a parlamentben (444.hu)
Megdöbbentő videókon a török puccskísérlet, amit egy éjszaka alatt vert le a kormányzat.
júl. 16
6:11
Salzburgba készülhet az FTC (Alternatív Energia)
Nem lennének reménytelen helyzetben, ha továbbjutnának a BL harmadik selejtező körébe.
júl. 16
6:13
Volt edzője helyesli Nagy választását (Alternatív Energia)
"Hajrá, Ádám! Büszkék vagyunk Rád! Forza Bologna!”
júl. 16
6:15
Hátrányban Szlovákia ellen (Alternatív Energia)
Egyéniben két vereséggel kezdte szereplését a magyar Davis-kupa-válogatott.
júl. 16
6:15
Fesztiválozók, vásárosok! Kötelező a nyugtaadás (Adózóna)
A vásárokra, fesztiválokra kitelepült kiskereskedőknek, vendéglátósoknak is kell nyugtát adniuk, de online pénztárgépet csak üzlethelyiségben és mozgóboltban kell használni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV).
júl. 16
6:17
A lengyelek is elkezdik (Alternatív Energia)
Hat magyar játékossal startol az Ekstraklasa, a lengyel labdarúgó-bajnokság.
júl. 16
6:19
Szombati 7-es - Szülőházak, temetők (Alternatív Energia)
Van egy kisváros Felső-Ausztriában, a bajor határ mentén, az Inn partján. Braunau am Inn.
júl. 16
6:21
A maffiafőnök (Alternatív Energia)
A világsajtóban szerdán vezető hír volt: meghalt a leghíresebb maffiafőnök.
júl. 16
6:27
Gyűlölet (Kripto Akadémia)
A Nizzában történtek semmit nem igazolnak vissza abból, hogy gyűlölnünk kell az idegent.
júl. 16
6:27
Sokan nem tudják, hogyan kell vezetni az autópályán (Portfolio)
Az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Osztályának vezetője szerint az autópályákon szolgálatot teljesítő több rendőr valóban szabálykövető magatartásra késztetné az autósokat, de a...
júl. 16
6:27
Tarjányi: Ezt a támadást nem lehetett megelőzni (ATV)
Nem lehet minden támadást kiszűrni, látni kell az objektív tényezőket, az elmúlt egy hónapban csúcsra járatták az összes rendszert Franciaországban az Európa-bajnokság, a Tour de France miatt, nagyon leterheltek voltak a hatóságok – ezt Tarjányi Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd Ráadás című műsorában.
júl. 16
6:29
A nyáron is megszedi magát a Fidesz (Kripto Akadémia)
Találtuk: http://tenytar.blog.hu/
júl. 16
6:31
Mit mondott Karsai József 2009-ben? (Kripto Akadémia)
"Csak az ökör következetes..."
júl. 16
6:33
Megnyitották a főváros új Dunafürdőjét (Kripto Akadémia)
Népszava, 1925. július 16.
júl. 16
6:45
A brit népszavazás súlyos válságba taszította az Uniót (Alternatív Energia)
New York Times: Egy amerikai szakértő szerint ennél nagyobb szolgálatot aligha lehetett volna tenni Putyinnak.
júl. 16
6:45
Kártyacsalós trollok tartják félelemben a magyarokat (Portfolio)
Ahogy a bankok lecserélik a kártyaportfóliókat, egyre több az érintéses bankkártya a magyarok zsebében, és már a kisebb boltokban is rendre feltűnnek az érintéses kártyaelfogadó terminálok. Ezzel...
júl. 16
6:47
"Ez itt az én hazám..." - A mi utcánk, ó be szép... (Alternatív Energia)
Az utcanevekkel évtizedek, sőt évszázadok óta baj van.
júl. 16
6:49
Annyi minden történik (Alternatív Energia)
Hihetetlen, hogy a nyár közepén járunk, amikor máskor szinte nem történik semmi, az idén pedig újabb és újabb benyomások ostromolják az embert.
júl. 16
6:51
Az idegengyűlölet a civilizáció halála (Alternatív Energia)
Orbán Viktor újabb bűvészmutatványa a menekültekkel kapcsolatos népszavazás lesz.
júl. 16
6:53
Két kormány (Alternatív Energia)
Orbán Viktor ismét átszervezi kormányát.
júl. 16
7:06
3+1 pisztrángozó, ahol enned kell idén nyáron! (Mindmegette)
Összegyűjtöttük az ország legjobb 5 pisztrángozóját, ahová érdemes kirándulni mindenkinek, aki imádja a halat. Füstölten, paprikás lisztben, vagy levesben, ahogy szeretnéd!
júl. 16
7:09
A melegedő óceánvíznek köszönhető az Antarktiszi gleccserek visszahúzódása (ProfitLine)
A melegedő óceánvíz az elsődleges oka az Antarktiszi-félsziget nyugati felén lévő gleccserek visszahúzódásának - állapították meg a világon elsőként brit kutatók, akik szerint mivel a félsziget az egyik legnagyobb közreműködője a globális tengerszint-emelkedésnek, ezért az új eredmények segíteni fognak a térség jégveszteségére vonatkozó pontosabb előrejelzések elkészítésében.
júl. 16
7:15
Ezt mind tudnia kell, ha szállásadásra adja fejét (Adózóna)
Üdülési főszezonban sokak számára aktuális olvasónk kérdése, akinek ügyfele bérelt ingatlanban szeretne üdülési, szálláshely-szolgáltatást végezni. Vajon megteheti-e, és ha igen, milyen adózási formát válasszon? Surányi Imréné okleveles közgazda minden lehetséges variációt ismerteti.
júl. 16
7:18
Nagykárolyból a spanyol tengerpartra (Kripto Akadémia)
Tolerancia nélkül nincs befogadás, vallja a Costa Brava legfinomabb pizzáit készítő Roberto.
júl. 16
7:20
A kender liberalizációja (Kripto Akadémia)
Az amerikai törvények több mint 100 betegség kezeléséhez engedélyezik a marihuána használatát.
júl. 16
7:21
Ez komoly? Tényleg ennyire naplopó a magyar? (Pénzcentrum)
Hetekkel kevesebbet dolgoztunk?...
júl. 16
7:21
Erdogan: "Az idióta puccskísérlet elbukott" (ATV)
Sikertelennek bizonyult puccskísérletet hajtottak végre Törökországban szombatra virradóra, egy zűrzavaros, átláthatatlan éjszaka után Recep Tayyip Erdogan államfő Isztambulban nyilvánosan tett ígéretet arra, hogy a puccsistákat felelősségre vonják, de a kora reggeli órákban még nem csendesedtek el teljesen a harcok.
júl. 16
7:36
Virrasztás és felolvasás Esterházy Péter emlékére - Fotók (Alternatív Energia)
júl. 16
7:38
Szépségkirálynők krónikája (Alternatív Energia)
Egyedi sorsok és a történelem is megelevenedik Köves József könyvében.
júl. 16
7:39
"Azt mondta, rosszul van és vizet kért" Kétszer is kirabolták az idős férfit (ATV)
Egy hónap alatt kétszer is ugyanazt az idős férfit rabolta ki egy nyírmihálydi bűnöző. Először megfenyegette áldozatát, hogy ha szól a rendőröknek, akkor annak következményei lesznek. A második támadásnál az idős ember már nem akarta beengedni támadóját, de az erőszakkal bejutott a lakásba és elvitte az idős ember pénzét, aki ezután már szólt a rendőrségnek. További részletek a videóban.
júl. 16
7:48
Legalább kilencven ember meghalt a török puccskísérletben (444.hu)
A többségük civil. Több száz katonát letartóztattak, Erdogan megtorlást ígér.
júl. 16
7:54
Bagoly mondja verébnek? (Kripto Akadémia)
A sürgősségire kerülnek a várólisták áldozatai, akiknek betegsége felülírja a dokumentációt.
júl. 16
7:56
Elszalasztott lehetőségeink (2.) (Kripto Akadémia)
A földbérlettel és –tulajdonnal lelkiismeretlenül üzérkedő hatalom a vidék életerejét töri meg.
júl. 16
8:06
Két gyanúsított van a Welsz-ügyben (Gondola)
A Simon Gábor bizalmasaként számon tartott Welsz Tamás ügyével összefüggésben a közelmúltban két embert hallgatott ki közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - írja a Magyar Idők szombati számában
júl. 16
8:08
Ma társaelnökké választhatják Hadházyt (Gondola)
Társelnököt és országgyűlési képviselőt választ ma kezdődő kétnapos kongresszusán az LMP
júl. 16
8:10
Obama figyelemmel kíséri a fejleményeket (Gondola)
Az amerikai elnök folyamatosan figyelemmel kíséri a törökországi puccskísérlet fejleményeit - jelentette be a Fehér Ház
júl. 16
8:12
285 millióért jön Rihanna a Szigetre! (Blikk)
Budapest — Buszból a konténerbe! Rihanna (28) öt év után tér vissza fővárosunkba, és a jelek szerint ugyanúgy el fogja barikádozni magát a rajongók elől, mint 2011-ben, amikor telt ház előtt debütált a Budapest Sportarénában.
júl. 16
8:14
Szemtanú a Blikknek: Túléltem a nizzai merényletet! (Blikk)
Csak pár percen múlt, hogy egy fiatal magyar lány nem került az áldozatok közé. A Blikknek sikerült beszélnie a Nizzában tartózkodó Zahovay Lucával (19), aki mindössze néhány száz méterre volt, amikor a kamionos a tömegbe rohant.
júl. 16
8:15
Rote Grütze: a szenzációs nyári édesség, amit el kell készítened! (Mindmegette)
A nyári gyümölcsbőség sokféle fantasztikus hűsítő-frissítő desszert elkészítésére indítja a kulináris örömök kedvelőit. A miénknél hűvösebb északi vidékek bogyós gyümölcsöket bőven termő tájain születhetett, de nevét mindenképp az észak-német konyhának köszönheti a világszerte elterjedt pompás nyári édesség: a Rote Grütze.
júl. 16
8:15
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.07.16) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.07.16-i időjárásjelentése....
júl. 16
8:15
Fesztiválokon, vásárokon is kötelező a nyugtaadás (ProfitLine)
A vásárokra, fesztiválokra kitelepült kiskereskedőknek, vendéglátósoknak is kell nyugtát adniuk, de online pénztárgépet csak üzlethelyiségben és mozgóboltban kell használni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénteken.
júl. 16
8:15
Az Iszlám Állam háborút folytat Franciaország ellen (ATV)
A több mint 80 életet követelő véres nizzai terrortámadás volt a témája az ATV A Nap híre című műsorának. Az adásban szakértők járták körül a legfontosabb kérdéseket, és megszólalt az MSZP szóvivője is, aki jelen volt a támadáskor.
júl. 16
8:19
Csökken az idegenforgalmi adó mellé járó állami kiegészítés (Adózóna)
Hiába fordult a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség a nemzetgazdasági miniszterhez, tiltakozva az idegenforgalmi adó (ifa) mellé járó állami kiegészítés jövőre tervezett csökkentése miatt, elutasító választ kapott – számolt be Balassa Balázs, a szervezet elnöke az MTI-nek.
júl. 16
8:24
Ma iktatják be Veres Andrást (Gondola)
Ma iktatják be hivatalába Veres Andrást a Győri Egyházmegye új püspökévé a győri Nagyboldogassszony-székesegyházban, ünnepélyes szentmise keretében
júl. 16
8:26
De mi is történt Törökországban? (Gondola)
Sikertelennek bizonyult puccskísérletet hajtottak végre Törökországban szombatra virradóra, egy zűrzavaros éjszaka után.
júl. 16
8:30
Megrázó fotók! Véres összecsapás Törökországban, hatvan áldozata van a puccskísérletnek (Blikk)
Isztambul - Katonai hatalomátvételre tett kísérletet szombatra virradóra Törökországban a hadsereg egy csoportja.
júl. 16
8:30
Hajnali száguldás Pest megyében - Egy halott, két súlyos sebesült (Alternatív Energia)
Az autót egy villanyoszlop állította meg végzetes módon.
júl. 16
8:33
Szerb rakott lecsó (gyuvecs) (Mindmegette)
30 dkg padlizsán 40 dkg sertéscomb vagy sertéstarja 1 nagy fej hagyma 4+2 evőkanál olaj 1 kávéskanál pirospaprika 30 dkg zöldpaprika 40 dkg paradicsom 20 dkg hosszú szemű rizs 3 dkg vaj 4 dl tejföl 1-2 szál petrezselyem
júl. 16
8:42
Nagy Ádám - mégis Bologna (Gondola)
Bolognában nagyon örülnek Nagy Ádámnak Marco di Vaio, a klub korábbi legendája tegnap ünnepelte 40

Keresés