A Nagy-Britanniában letelepedő és munkát vállaló külföldi EU-polgárok jogai nem változtak azután sem, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazáson a választók többsége a kilépésre szavazott, Nagy-Britannia távozása után azonban e jogok garantálása csak viszonossági alapon lehetséges - mondta hétfőn James Brokenshire, a brit belügyminisztérium bevándorlásügyi államtitkára. Ugyanígy nyilatkozott…
Még egy év sem telt el azóta, hogy nyilvánosságra került a Volkswagen-konszern dízelbotránya, amely az elmúlt években, évtized(ek)ben kétségtelenül az autóipar egyik legnagyobb botránya. A németek még mindig nyakig benne vannak a slamasztikában: felfoghatatlan veszteségeket könyvelhettek el már eddig is, ráadásul a sztorinak még koránt sincs vége, hiszen nem elég, hogy óriási presztízsveszteség…
Szeptemberben folytatódnak a minimálbér-tárgyalások; a kormány célja, hogy a minimálbér-emelés mértéke a szociális partnerekkel való megállapodás eredményeként szülessen meg - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) testületi ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
Korábban megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását, így a Hortobágyon egy bomba hatástalanítása közben meghalt tűzszerészek számára nyújtható egyszeri anyagi segítség mértékét a honvédelmi miniszter határozza meg.
Budapest — Baby Gabi (38) élete legszebb időszakát éli, hiszen már hét hónapos terhes ikerfiaival. Azonban egy ártatlan napon megdöbbentő eredményt kapott az orvosától – cukorbeteg lett. Azaz a hátralévő hónapokban még jobban kell vigyáznia magára és születendő gyermekeire.
Felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő az iszlám egyik szent városában, a szaúd-arábiai Medinában, két halálos áldozata van a merényletnek - jelentette hétfőn az al-Arabíja szaúdi tulajdonú pánarab hírtelevízió. A támadásban az öngyilkos merénylő és két rendőriszt halt meg.
Budapest - Az Éjjel soha nem érhet véget egybeforrt a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnoksággal, mivel a nyolcaddöntőben búcsúzó magyar válogatott himnusza is volt egyben.
Isztambul – Őrizetbe vették a török hatóságok az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet két feltételezett tagját hétfőn az isztambuli Atatürk repülőtér érkezési csarnokában, miután múlt kedden három öngyilkos merénylő terrortámadást követett el a nemzetközi terminál bejáratánál - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Tampere – Őrizetbe került a kubai férfiröplabda-válogatott hat tagja, mert a gyanú szerint megerőszakolták Finnországban egy nőt. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a csoportos nemi erőszak egy tamperei hotelben történt.
Romániának új országprojektre van szüksége, amelyben meghatározza közép- és hosszú távú jövőképét az Európai Unióban - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő hétfőn, miután második alkalommal konzultált Dacian Ciolos miniszterelnökkel, Mugur Isarescuval, a jegybank kormányzójával és a pártvezetőkkel a brit népszavazás után kialakult helyzetről.
A Nagy-Britanniában letelepedő és munkát vállaló külföldi EU-polgárok jogai nem változtak azután sem, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazáson a választók többsége a kilépésre szavazott,...
Viharos per elé néznek Ausztriában, ahol a Hypo Alpen-Adria Bank magánosítása váltott ki hatalmas botrányt. Magyarországon kormánypárti körök az ügyet a magyar sajtópiaci viszonyok „átalakítására” is megpróbálják felhasználni.
A Bitcoinnal történő tranzakciók volumene megháromszorozódhat, ahogy egyre nagyobb esély van arra, hogy Donald Trump elnök lesz - írja a CNBC egy piaci tanulmányra hivatkozva. A Juniper Research...
Elhagyja az Oklahoma City Thunder csapatát és a tavaly bajnok, idén döntős Golden State Warriorshoz igazol Kevin Durant, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) egyik legnagyobb csillaga.
Romániának új országprojektre van szüksége, amelyben meghatározza közép- és hosszú távú jövőképét az Európai Unióban - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő hétfőn, miután második alkalommal konzultált Dacian Ciolos miniszterelnökkel, Mugur Isarescuval, a jegybank kormányzójával és a pártvezetőkkel a brit népszavazás után kialakult helyzetről
Berlin - A Schwedt 02 nevű amatőrcsapat ellen játszott felkészülési mérkőzést a Dárdai Pál által vezetett Hertha BSC a hétvégén, s 10-0-ra nyert. A német focicsapatban először lépett pályára a magyar szakember fia, ifjabb Dárdai Pál, aki emlékezetessé tette a debütálást.
Bár a magyar válogatott már elbúcsúzott a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságtól (Eb), az M4 Sport nézettségi adatai szerint nem csillapodott a fociláz az országban, és tovább uralja a képernyőket az Eb - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel
Tóth Vera és Tóth Gabi háza táján mindig történik valami. Bár a munkájuk miatt nem tudnak sok időt tölteni egymással, ha összejönnek, ott garantált a jó hangulat és a bohóckodás.
A függetlenség napja alkalmából Vlagyimir Putyin orosz elnök és Áder János magyar köztársasági elnök is táviratot küldtek Barack Obama amerikai államfőnek - írja az MTI. Üzentek az oroszok A...
Magyarország — Kaparjon, és nyerjen – ilyen egyszerű a Jackpot, amelyről semmiképpen nem érdemes lemaradni, főként, hogy most dupla esélye van! A budapesti Katona Istvánné Irén például tízezer forinttal lett gazdagabb, s példája nyomán az is kiderül, mi mindenre alkalmas a Blikk Jackpot.
Megrázó kutatás látott napvilágot! Tudományos vizsgálatok egész sora bizonyítja, hogy a férfiasság mérete nem örök érvényű, a pénisz akár össze is mehet, amennyiben az nincs aktív használatba véve! Ezek után kétszer is érdemes lesz átgondolni, hogy unalmas pillanatainkban megpofozzuk-e a Jancsi bohócot.
Ha egy gyermek kistestvért kap, akkor sok tekintetben megváltozik az élete. Ezután megoszlik a testvérek között a szülők ideje és energiája, sőt adott esetben meg kell majd védenie a játékait is az ügyetlen csecsemőkezektől.
A Xinhua kínai hírügynökségen hivatkoznak a volt magyar miniszterelnökre, aki kifejezetten támogatja, hogy Kína és a Fülöp-szigetek közvetlen tárgyalásokkal rendezzék a terület sorsát és ne vonjanak be ebbe külső testületet. Sőt, Medgyessy szerint bármilyen külső, nemzetközi beavatkozás csak ronthat a bonyolult helyzeten. Nagyon remélem erre most figyelnek az Egyesült Államokban, meg az ENSZ-ben,…
A Tankcsapda frontembere, Lukács Laci újra és újra képes meglepni a rajongóit, ám a VOLT fesztiválon most úgy jelent meg, ahogy még sosem láthattuk az évek során.
Júniusban tovább csökkent a munkanélküliség Spanyolországban: 3,2 százalékkal, több mint 124 ezerrel csökkent a munkaügyi központokban regisztrált állástalanok száma az előző hónaphoz képest - közölte hétfőn a spanyol munkaügyi minisztérium.
Budapest – Férfihoz és sportemberhez méltatlan módon viselkedett egy magyar olimpikon - állítja a Ripost. A lap értesülései szerint a riói olimpiára készülő, de már a londoni ötkarikás játékokat is megjáró sportoló szombat éjjel a Gozsdu Udvarban barátnőjével szórakozott, amikor állítólag belekötött egy hölgytársaságba, amely egyikük lánybúcsúját ünnepelte.
Budapest — Benedek Tibor (43), a magyar férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte játékosait, akik az olimpián pólócsapatunk tagjai lehetnek.
Megjelent az Egészséges Budapest Program előkészítéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában: a fővárosi és a Pest megyei egészségügy fejlesztése érdekében négy új centrumot hoznak létre, amelyek köré társkórházakat szerveznek
Spielberg — Ha szükséges, még a rajt előtt, a vezetőség dönti el, ki nyerje az adott futamot. Toto Wolff (44), a Mercedes osztrák csapatfőnöke drasztikus lépésre készül, hogy megakadályozza, ami a vasárnapi Forma–1-es Osztrák Nagydíjon történt.
Boldogasszonypuszta —– Jelentkezett a Blikk szerkesztőségében az egyik a fiúnak a hozzátartozója, aki állítólag társaival bemásztott Lagzi Lajcsi birtokára, és kárt okoztak. László állítása szerint ott volt a helyszínen, miután a mulatószenész és biztonsági főnöke fülön csípte az illetéktelen behatolókat. De szerinte az ártatlan gyerekeket hurcolták meg.
A Goldman Sachs befektetési alapkezelési üzletága (GSAM) arra figyelmeztette a dolgozóit, hogy húzzák meg a nadrágszíjat, mivel folyamatosan vonják ki a befektetők a tőkét az alapjaikból. A...
Az iszlám egyik legszentebb templomának közelében robbantotta fel magát egy terrorista Medina városában Szaúd-Arábiában. A Próféta Mecsetjében található Mohamed sírja, rengeteg hithű muszlim zarándokol el ide. Egyelőre négy áldozatról tudni, a támadásért egy terrorcsoport sem vállalta a felelősséget. (BBC)
A légkör melegedése még akkor is akár évtizedekig tovább folytatódna, ha az emberiség azonnal leállítaná a különböző fosszilis energiahordozók elégetését - mondta Juhász Árpád geológus hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Nem mindennapi gázolást rögzített egy bringás GoPro kamerája. David Souza éppen egy hegyről bringázott le tempósan, amikor a bokorból elé ugrott egy rejtélyes lény, mely elől már esélye sem volt kitérni.