Úgy tűnik, az Apple valóban komolyan veszi és elismeri a konkurencia munkásságát, ugyanis eljövendő készülékeibe az eddig ismert IPS képmegjelenítő helyett a Samsung paneljét, AMOLED-et tesz majd.
Legalább ötvenen meghaltak és 17-en eltűntek az elmúlt napokban az észak-indiai Uttarakhand és Arunácsal Prades államban a heves esőzések kiváltotta földcsuszamlásokban és árvizekben - közölte hétfői összesítésében a katasztrófavédelmi hivatal
A Bank of America a Brexit miatt feladhatja brit kártyaüzletágának eladási szándékát, mivel több érdeklődőnek is gondja akadt a 7 milliárd eurósra becsült vételár összeszedésével - írja a Financial...
"Az Együtt szerint Mészáros Lőrincék földvásárlásain keresztül maga Orbán Viktor jut több száz hektár állami földhöz" - írja az ellenzéki párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Holtan találtak egy nőt zalaegerszegi otthonában, a 67 éves asszony az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint bűncselekmény áldozata lett - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel
A Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint eddig az Egyesült Királyság lépett fel leginkább a centralizáció ellen az Európai Unióban (EU), kilépésével ez a hely megüresedhet, Lengyelország pedig megpróbálhatja átvenni ezt a szerepet.
A Hungária Értékpapír felszámolója és a Beva tájékoztatása szerint az alap egyelőre nem tudja elvégezni az ügyfelek kártalanítását, mivel sok vitatott követelés van még a bíróság előtt, a bírósági...
Kenan Sofuoglu Supersport világbajnok a minap átlépte a 400 km/h-s sebességhatárt – kétkeréken. A Red Bull versenyzője ehhez egy átalakított Kawasakit használt, helyszínnek pedig az újonnan átadott 1,5 km hosszú Osman Gazi hidat választotta Törökországban.
2016 első negyedévében óriásit ugrott a versenyszférában a betöltetlen álláshelyek száma, ami arra utal, hogy a magyarországi munkaerőhiány tovább fokozódik. A KSH adatai szerint összességében több...
A szakgimnáziumok hallgatói - amennyiben más tárgyból szeretnének érettségizni, mint amit a szakgimnáziumban tanulnak - elmehetnek vendéghallgatói státuszba a szakképzési centrumon belül - mondta Palkovics László oktatási államtitkár az eduline.hu oktatási portálnak adott, hétfőn megjelent interjújában.
Katy Perry jelenleg az egyik leghíresebb énekesnő a világon. A már saját sminkkel és parfümillattal rendelkező híresség úgy tűnik, mindent elér, amiről mások csupán álmodozhatnak.
A Brexit az olasz bankválságot tovább mélyíti, a piac attól tart, hogy a bankok nem bírják elviselni a britek távozása miatti feszültségeket - írja a Wall Street Journal. A Brexit óta az olasz bankok...
A Citroën kiváló érzékkel formálta újjá a DS márkanevet: az ügyes, sportos DS3 kisautóval belopta magát mindenki szívébe, majd a különösen jól személyre szabható, fokozott hangulatú modellek sorát a DS4-gyel és a DS5-tel bővítette, hogy önálló márkaként félig-meddig különváljon anyacégétől. De hogyan tovább? Eláruljuk!
Kenan Sofuoglu Supersport világbajnok a minap átlépte a 400 km/h-s sebességhatárt – kétkeréken. A Red Bull versenyzője ehhez egy átalakított Kawasakit használt, helyszínnek pedig az újonnan átadott 1,5 km hosszú Osman Gazi hidat választotta Törökországban.
Saint-Denis – Az izlandi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Lars Lagerbäck (67) szerint a játékosai nem használták a fejüket, emiatt is kaphattak ki 5-2-re a házigazda francia csapattól az Európa-bajnokság vasárnapi negyeddöntőjében.
Mindössze egyetlen CSX 2000 készült, amely Carroll Shelby első Cobra modelljeként tisztelhető. Az RM Sotheby aukcióján most épp ő tűnt fel, és bátran törhet a minden idők legdrágább Cobrája cím felé, amikor nyáron a kaliforniai Monterey-ben kalapács alá kerül.
Harmincnyolc embercsempészt vett őrizetbe az olasz rendőrség hétfőn, a gyanúsítottak a hatóságok szerint Afrika középső térségéből illegális bevándorlókat juttattak Olaszországba a Földközi-tengeren keresztül, vagy akár hamis házasságkötésekkel is.
Dakka, Banglades - Tanult, gazdag családból származó fiatalok voltak annak a 7 fős társaságnak a tagjai, akik lemészároltak 23 embert az iszlám nevében múlt hét pénteken. Közülük a hatóságoknak hatot sikerült megölnie, képüket a helyi lapok tették közzé.