Chris Coleman, a franciaországi Európa-bajnokságon elődöntős walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, hogy soha nem irányítaná az angol nemzeti csapatot.
Az idei második negyedévben a Bloomberg árupiaci indexe 13%-kal emelkedett. A nyersanyagok jobban teljesítettek, mint a részvények vagy a kötvények vagy a dollár. Ez volt 2010 óta a legnagyobb negyedévi emelkedés az árupiacon, és ez újra ráirányítja a figyelmet a növekedő keresletre, különösen az elmúlt évek után, amelyeket a túlkínálat és a nyomott árak jellemeztek. Sok befektető biztonsági…
A nyár sokak számára a felhőtlen kikapcsolódás időszaka, a szabadságok, az iskolai szünidő mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember gondtalanul élvezhesse a napsütést és a meleget.
Az idei Shell Eco-marathon Europe különösen nagy kihívás elé állította a résztvevő több mint 200 diákcsapatot, akiknek nem csak az esőt és időnként erős szelet hozó londoni időjárással kellett megküzdeniük, hanem a teljesen új városi versenypálya emelkedőivel és éles kanyarjaival is. Az innovációs kihívás során így a magyar diákok nem csak járműtervezés és -építés, de taktikai tervezés, sőt…
Kupé formák, crossover kialakítás, kis kompromisszummal családbarát méretek. Az emelt autók kimondottan sikeres hadjárata folytatódik, amely egyre több alváltozatot jelent. Ezúttal a kisebb crossover kategóriában érkeznek kupés tetőívű típusok – a Renault és a BMW is saját megoldást készít.
Az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatások miatt hét spanyol futballklubnak – köztük a Barcelonának és a Real Madridnak – több tízmilliót eurót kell visszafizetnie a spanyol államnak az Európai Bizottság hétfői döntése értelmében.
Budapest – Vasárnap kialakult az Európa-bajnokság elődöntőinek párosításai, ám a mérkőzések kommentátorairól még csak most rántjuk le a leplet, ahogy a finálé kommentátoráról is.
Tevékenységi profiljának átalakításával, az elektromos mobilitás és a járműelektronika fejlesztésével próbálja ellensúlyozni a Volkswagen a dízelbotrány miatti presztízsvesztését - fejtette ki Herbert Diess, a Volkswagen csoporton belül a VW márkaigazgatója a Süddeutsche Zeitung lapnak adott interjúban hétfőn.
Nem sikerült jól Daniel Ricciardo számára az Osztrák Nagydíj, hiszen csak az ötödik helyen végzett, miközben csapattársa, Max Verstappen dobogóra állhatott. Ricciardo szerint ennek az volt az oka, hogy a futam során energia-visszanyerési gondokkal küzdött.
A forrás kimerülése miatt az észak-alföldi régióban határozatlan időre felfüggesztették a hűtőgépcserére kiírt pályázatot, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok hétfőn 13 óráig adhatták be jelentkezésüket, a többi érdeklődő szerdán reggel 8 és 10 között jelentkezhet – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Atlético Madrid a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Fernando Torres új, egyéves szerződést kötött a csapattal.
Talán mindenkinek jobb lenne, ha nem így lenne, de sajnos a szakmai tudás és felkészültség sok helyen nem az első szempont, amikor az álláskeresők között válogatnak a munkaadók – legalábbis a hölgyek esetében.
Mivel Amerikában ma nem lesz kereskedés, Európában is alig észrevehetőek az elmozdulások, ma már pozitív és negatív tartományba is jártak a főbb európai indexek, szektorszinten azonban vannak nagyobb...
Húsz kilométeren torlódnak a teherautók az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt, a várakozási idő mintegy hat óra - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
A balatoni vendégforgalom a hazai turizmus 20 százalékát adja, ami nagyrészt néhány város - köztük Hévíz, Siófok és Füred - kiemelkedő népszerűségének köszönhető. A kedvelt fürdővárosoknak is évről...
Szíria - Igazi "óriási" fenyegetéssel nézhet szembe a közel jövőben az Iszlám Állam. A közel 156 kilós, csupa izom Sajad Gharibi (24) csatlakozni akar az iráni haderőhöz.
Különösen a nők körében gyakori a krónikus sarokfájdalom, amelyet a talp- és a vádliizmok, valamint az Achiles-ín feszessége, majd rövidülése okoz. Ez főként azoknál jellemző, akik gyakran viselnek magas sarkút, és idővel hiába váltanak lapos lábbelire, a fájdalom abban sem szűnik meg.
A téma több szempontból is nagy jelentőségű. Kiemelten fontos azért, mert a derékfájás a felnőtt emberek 80 százalékában, élete során legalább egy alkalommal panaszt okoz, így a háziorvosok is gyakran találkoznak vele.
Erősödött júniusban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, a részvénypiac napi átlagforgalma 9,3 milliárd forintra nőtt a májusi 8,4 milliárdról – közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel. A tőzsde tájékoztatása szerint a megnövekedett volatilitást elsősorban a Brexit miatt kialakult intenzív kereskedés okozta. A részvénypiaci forgalom júniusban 205 milliárd forintot tett ki az előző havi 177 milliárd ...
Júniusban 9685 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 31,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján hétfőn az MTI-vel.
Vasárnap este a 48. mérkőzést is lejátszották az Európa-bajnokságon, amelyen kialakult az elődöntő párosítása. A felső ágon Portugália és Wales, míg az alsón Németország és a házigazda Franciaország csap össze a fináléba kerülését. Az eddig megrendezett meccsek kapcsán apró – vagy tán nem is olyan apró – érdekességre lettünk figyelmesek, ami azt bizonyítja, a mai labdarúgásban, de legalábbis…
A tengerpart helyett csupán a Schwarzenbergplatzig kell mennie annak, aki a hullámokon szeretne lovagolni. Szeptember végéig ugyanis egy ezer négyzetméteres medencében, 1,4 méter magas hullámokon szörfözhetnek a sportág szerelmesei.
Az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatások miatt hét spanyol futballklubnak - köztük a Barcelonának és a Real Madridnak - több tízmilliót eurót kell visszafizetnie a spanyol államnak az Európai Bizottság hétfői döntése értelmében.
Az angol Premier League-ben szereplő Manchester City hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy szerződtette az FK Ufa ukrán válogatott középpályását, Olekszandr Zincsenkót.
Az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatások miatt hét spanyol futballklubnak - köztük a Barcelonának és a Real Madridnak - több tízmilliót eurót kell visszafizetnie a spanyol államnak az Európai Bizottság hétfői döntése értelmében.
Budapest – Vasárnap kialakult az Európa-bajnokság elődöntőinek párosításai, ám a mérkőzések kommentátorairól még csak most rántjuk le a leplet, ahogy a finálé kommentátoráról is.
Magyarország – Két helyet zuhant az autótolvajok listáján a „mi autónk”, a Suzuki- derül ki Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) adatai alapján.
A „szegénységi kivándorlás” miatt csökkenteni szeretnék a szociális ellátásokat Németországban, ez azonban azt eredményezheti, hogy még többen maradnak fedél nélkül – írja a Die Zeit. Van, ahol a hajléktalanok fele kelet-európai EU-tag országokból érkezett. A magyar állampolgárok is fent vannak a listán, hét év alatt megháromszorozódott a számuk.
Manchester - Megérkezett Manchesterbe José Mourinho, a United nyáron kinevezett portugál menedzsere. A szakember Londonba érkezett vonattal és egyből üzent is a szurkolóknak.