2016. július 8. péntek

júl. 8
21:57
35 milliós játékosok közé sorolják Nagy Ádámot (Sport365)
A Sky piszok sokra tartja Nagy Ádámot. A Ferencváros középpályását az angol orgánum az Eb legígéretesebb fiatal játékosai közé sorolta, olyan játékosok mellett, mint a világbajnok Julian Draxler.
júl. 8
21:57
Sanders hívei többségében Clintonra fognak szavazni (ATV)
A demokrata párti elnökjelöltségi versenyben második helyre került Bernie Sanders hívei húzzák ugyan az orrukat, de a riválisra, Hillary Clintonra szavaznak majd - írja pénteken a The Washington Post, a Pew közvélemény-kutató intézet felmérésére hivatkozva.
júl. 8
22:00
Az osztrák szélsőjobb elnökjelöltje szerint sem lenne értelme kilépni az EU-ból (444.hu)
Most egyébként sem lehetne ezzel választást nyerni, az osztrákok többsége nem akar Öxitet.
júl. 8
22:03
Hollandiában őrizetbe vették a brüsszeli és párizsi merényletek két feltételezett segítőjét (hirado.hu)
Őrizetbe vették Rotterdamban a brüsszeli és párizsi terrorcselekmények feltételezett segítőjét, akik a gyanú szerint lőszert adtak "egy terrorista szervezetnek" - közölte pénteken a holland ügyészég.
júl. 8
22:12
Lemondott az SZHISZ igazgatósága és felügyelőbizottsága (Adózóna)
Július 7-én lemondtak tisztségükről a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai, ezt a szervezet pénteki közgyűlésén jelentették be.
júl. 8
22:16
Megijedt a csúcstól az S (Portfolio)
Pozitív hangulatban telt a kereskedés a Wall Streeten, a Dow Jones index a 18 ezer pontos lélektani határt is átlépte a. A befektetők elsősorban a vártnál kedvezőbb foglalkoztatottsági adatoknak...
júl. 8
22:27
Ismét emelkedtek az ingatlanárak (ProfitLine)
Az idei első negyedéves stagnálás után folytatódott a 2014-ben elindult ingatlan-áremelkedés a második negyedévben, míg tavaly júniusban 217 ezer forint volt az országos átlagos négyzetméterár, az idén júniusra 250 ezer forintra emelkedett - közölte a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat saját adatain alapuló felmérése alapján pénteken az MTI-vel.
júl. 8
22:33
Rendőrrobottal ölték meg a negyedik dallasi merénylőt (444.hu)
Nem sikerült tárgyalni vele, de több rendőr életét már nem akarák kockáztatni azért, hogy élve elkapják.
júl. 8
22:42
A jövő év közepén indul az országos vastagbélszűrő program (WebBeteg)
Országossá terjesztik ki a vastagbélszűrést, a jövő év közepén induló program keretében két és fél millió 50-70 éves férfit és nőt szólítanának meg - közölték szakemberek a témában tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón. A szűrésekre több mint hétmilliárd forint áll rendelkezésre.
júl. 8
22:51
Korai volt újabb felminősítésre várni: nem lépett a Moody’s (Portfolio)
Nem változtatott a Ba1-es magyar adósbesoroláson a Moody's pénteken - derül ki a hitelminősítő honlapján megjelent rövid közleményből. Így Magyarország továbbra is csak a Fitchnél van a befektetésre...
júl. 8
23:00
Erősödtek turisztikai kapcsolataink Kínával (ProfitLine)
Erősödnek Magyarország és Kína turisztikai kapcsolatai, tavaly közel 40 százalékkal bővült a kínai vendégéjszakák száma, és a kedvező tendencia idén is folytatódott, az év első négy hónapjában a növekedés meghaladta a 70 százalékot az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
júl. 8
23:02
Idén átlagon felüli gabonatermés várható (ProfitLine)
A földművelésügyi miniszter szerint a várakozáson és az átlagon felüli gabonatermésre lehet számítani országosan az idén.
júl. 8
23:06
Otthon hagyta a hangszerét, székkel kísérte le a vadászkürtöt (444.hu)
Valami ilyesmi történhetett ezzel a sráccal.
júl. 8
23:08
Neymar megúszta a korrupciós vádakat (444.hu)
Még nem lett politikus, egyszerűen csak zavaros volt az átigazolása.
júl. 8
23:09
Mégsem lépett a Moody's, de a forintot ez nem érdekli (Portfolio)
A pozitív várakozásokkal ellentétben nem minősítette fel Magyarországot a Moody's, azonban késő este nem reagált erre a forint. A jövő hét elején persze jöhet egy kis kiábrándulás, hiszen ma részben...
júl. 8
23:15
Nem nyúlt a magyar osztályzathoz a Moody's (hirado.hu)
Magyarország szuverén adósosztályzata így továbbra is "Ba1", felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással.
júl. 8
23:17
Mentőautó karambolozott a fővárosban (hirado.hu)
Személyautóval ütközött, majd felborult egy mentőautó a főváros VIII. kerületében a Hungária körúton.
júl. 8
23:33
Erősödött Angela Merkel támogatottsága (ProfitLine)
Németországban erősödött az Európai Unió és Angela Merkel kancellár támogatottsága - mutatták ki pénteken ismertetett közvélemény-kutatások, amelyek szerint a brit uniós tagságról tartott népszavazás révén Németországban első alkalommal többségbe kerültek azok, akik szerint az uniós tagságnak több előnye van, mint hátránya.
júl. 8
23:33
Klubrekordot döntött a bajnok (Sport365)
Klubrekordot jelentő pénzért, 16,6 millió fontért vett játékost a Leicester City. A bajnok a CSZKA Moszkvától vette meg a 23 éves nigériai támadót, Ahmed Mousát.
júl. 8
23:39
Felborult egy mentő a Hungária körúton (444.hu)
Személyautóval ütközött, majd felborult egy mentőautó a főváros VIII. kerületében a Hungária körúton. Az autóban négyen utaztak, közülük senki sem sérült meg. A mentőautóban ülő két mentődolgozó viszont könnyebb sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították. A műszaki mentés idejére a Hungária körúton a Népliget felé egy sávon haladhat a forgalom. (MTI)
júl. 8
23:41
Obama 1000 amerikai katonát küld Lengyelország védelmére (444.hu)
A NATO rákapcsol a kelet-európai államok védelmére.

Keresés