A magyar gyermekek jövőjét és az oktatást nem a kvótareferendum sikere, hanem Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája és a baloldal veszélyezteti - közölte a Fidesz parlamenti frakciója pénteken az MTI-vel
Pozsony – Felkészülési mérkőzésen szabadrúgásból volt eredményes a magyar labdarúgó-válogatott és a Slovan Bratislava támadója, Priskin Tamás (29), aki ezúttal a Fradi Bajnokok Ligája ellenfelének a kapuját vette be.
Az öt legkülönlegesebb és legfinomabb, kizárólag természetes alapanyagokból készített élelmiszer listáját Fegyir Sándor turisztikai szakértő és a mukachevo
Forintba átszámítva milliókat szedett be orvosoktól az ukrán egészségügyi miniszterhelyettes. Persze a pénzt a betegektől kérték a dokik a sikeres műtétek után.
Magyarország kifejezetten jól teljesít a védelmi költségek terén, amelyek a 2014-es newporti NATO-csúcstalálkozó óta 20 százalékkal növekedtek, s ez a negyedik legnagyobb költségnövelést jelenti a tagállamok között - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Varsóban, ahol a tárcavezető részt vesz a pénteken kezdődő kétnapos NATO-csúcson
Tesztjelleggel, a lakosság biztonságérzetének növelése érdekében augusztustól közösségi rendészetet indítanak Bécsben - közölte az osztrák közszolgálati rádió (Ö1) pénteken.
Az elmúlt hat évben több mint 850 ezren éltek a kedvezményes honosítás lehetőségével vagy kaptak állampolgársági megállapítást - közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
A Moody's Investors Service szerint mérsékelt lesz a közvetlen hatása Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságaira a brit EU-tagság megszűnésének, mivel ezeknek az országoknak csekély mértékű közvetlen kapcsolataik vannak a brit gazdasággal. A nemzetközi hitelminősítő szerint ugyanakkor a közvetett hatások jelentősebbek lehetnek, ha a Brexit érdemben rontja az Európai Unió egészének növekedési…
Az elképesztően rossz, lefelé módosított 11 ezres májusi adat után júniusban 287 ezerrel bővült a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - derült ki a legfrissebb...
A brexit nyomán kialakult új politikai törésvonal lendítheti ki az MSZP-t a parlamenti politizálásból, legalábbis Lendvai Ildikó, a szocialisták egykori elnöke szerint.
A kormánypárt szerint az oktatást és a magyar gyerekek jövőjét nem a kvótareferendum sikere, hanem Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája és a baloldal veszélyezteti.
Párizs — Nemcsak az év legfontosabb klubmérkőzése, de a legrangosabb válogatott találkozója is a francia Antoine Griezmannról (25) és a portugál Cristiano Ronaldóról (31) szól majd.
Budapest - Ismét szaporodtak a kritikusan veszélyeztetett cebui disznók a Fővárosi Állat-és Növénykertben. Az itthon, csak Budapesten látható ritka trópusi sertésféléknél most három aranyos kismalac született.
Az olasz bankmentő csomag után egy vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat hozta meg a befektetők kockázati étvágyát. A mezőgazdasági szektoron kívül újonnan munkába állók száma 100 ezer fővel...
A Škoda marketingcsapatának tagjainál minden bizonnyal kissé elgurult a gyógyszer, amikor az új Superb csúcsmodelljének relámfilmjét próbálták megálmodni, de annyi bizonyos, hogy kreativitásból nem szenvednek hiányt az illetékesek.
A menekültválság még nem ért véget, de "Európában jól, Németországban pedig nagyon jól és rendezetten" halad a válság megoldása - mondta Thomas de Maiziere német belügyminiszter pénteken Berlinben az első fél év menekültügyi folyamatairól szóló kormányzati jelentés bemutatóján.
A brit népszavazás talán egyik legfontosabb tanulsága, hogy az európai integráció jövője, erőssége és összetartó volta múlik azon, sikerül-e kialakítani olyan európai identitást, amely büszke azokra az identitásokra, amelyekre épül - mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa az Együtt kezdtük, együtt folytatjuk című nemzetközi…
Teljesen másképp állnak Magyarországhoz az uniós igazságügyi miniszterek, mint tavaly, a határvédelem megítélésében egyre több európai ország hagyja el tavalyi naivitását - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter.
Meglepte a balatoniakat a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendelet, miszerint a kormány visszavonta a kiemelt üdülőkörzet 300 milliárd forintos 2020-ig történő fejlesztéséről szóló határozatát
Egy koraszülött brit kisfiú, Hugo képét használja több csaló adománygyűjtő oldal is, hogy pénzt csaljanak ki hiszékeny emberekből. Ráadásul a kisfiú sajnos a születése körüli komplikációk miatt 35 napos korában elhunyt. Édesanyja sokkot kapott, mikor a fia képét meglátta egy adománygyűjtő oldalon.
A NATO nem konfrontációra, hanem konstruktív párbeszédre törekszik Oroszországgal - jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára Varsóban, a pénteken kezdődő NATO-csúcstalálkozó társrendezvényeként szervezett szakértői fórumon.
Molnár Gyula: Várunk minden olyan jobboldali civil közösséget is, amely fontosnak és pártokon felül álló értéknek tartják a közös és szolidáris Európát.