2016. augusztus 16. kedd

aug. 16
10:36
Rió 2016: Háborog a bírkózószövetség (Gondola)
Elcsalták az olimpián Lőrincz Viktor bronzérmét – a Magyar Birkózó Szövetség szerint
aug. 16
10:36
Új mesterterven dolgozik Soros György (Portfolio)
Az első negyedévhez képest jelentős változásokat hajtott véghez Soros György a befektetéseiben. Míg az év első három hónapjában csak úgy halmozta az aranyat, a második negyedévben már inkább...
aug. 16
10:36
Egyre túlterheltebbek a magyar tűzszerészek (Pénzcentrum)
Meglepő adatokat közölt a Honvédelmi Minisztérium....
aug. 16
10:36
Pokolgép, rendbontás: Óriási balhé volt egy svéd focimeccsen - felvétel (ATV)
Megtámadott egy kapust a pályán egy fekete ruhás, álarcos szurkoló egy első osztályú mérkőzésen hétfőn a svédországi Jönköpingben, majd miután elfogták a tizenévest, azt mondta, pokolgépet helyezett el a nézőtéren, de a rendőrség nem talált semmi gyanúsat.
aug. 16
10:38
Több tucat cégnél razziáztak Isztambulban (Gondola)
Negyvennégy cégnél rajtaütéseket hajtott végre kedden Isztambulban a török rendőrség, amely egyúttal 120 cégvezető ellen elfogatóparancsot adott ki a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség
aug. 16
10:38
Nyugdíj helyett inkább osztalékot fizettek a brit nagycégek (Portfolio)
A legnagyobb brit cégek ötször többet fizettek ki osztalékban a részvényeseiknek, mint amennyit a nyugdíjprogramjaik hiányának fedezésére fordítottak. A vállalati nyugdíjprogrammal rendelkező FTSE...
aug. 16
10:39
Sosem lesz vége? Újabb razziát tartottak Erdoganék (Privátbankár)
Összesen 44 vállalatnál kopogtatott a rendőrség, megint őrizetbe vettek egy csomó embert. Gülen még mindig sehol.
aug. 16
10:40
Ferenc pápa és a migránsválság (Gondola)
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője hírportálunknak fejtette ki gondolatait a katolikus egyházfő migrációval kapcsolatos megnyilvánulásairól.
aug. 16
10:40
Jó nap ez a Linde részvényeseinek (Portfolio)
Hiába döntött Amerika újabb csúcsokat tegnap, ma már némileg elromlott a hangulat a tőkepiacokon, az európai tőzsdék esnek a délutáni kereskedésben.Alulteljesít a BUX 2016.08.16 11:37A kezdeti esések...
aug. 16
10:45
Szellemi alkotások adókedvezményei: figyeljen a változásokra! (Adózóna)
Nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt július 1-jétől jelentősen szűkítette a Parlament a szellemi alkotások adókedvezményére vonatkozó szabályokat. Míg a változások hátrányosan érintik a védjegyek, filmjogok és know-how-k hasznosításán alapuló, adótervezési célzattal működtetett struktúrákat, addig a szoftverfejlesztők továbbra is lényegében változatlan tartalommal élvezhetik a korábbi…
aug. 16
10:51
Majdnem félmilliárd forintért őrizheti egy cég a menekülteket (444.hu)
A BVSZ Zrt. megint tarolt egy tenderen.
aug. 16
10:53
Coloradóban marihuánával gyógyították ki turizmust az unalomból (444.hu)
Teljesen új lehetőségeket nyitott a legalizáció az érdektelenségtől kongó, vidéki vendéglátó helyeken.
aug. 16
10:54
Startupversenyt hirdet az Internet Hungary (Kreatív Online)
Több mint egymillió forint a tét.
aug. 16
10:54
Fokozódó gondok a magyar munkaerő-piacon (HR Portál)
A szociális partnerek, azaz a munkavállalói és a munkáltatói érdekképviseletek régóta hangoztatják, hogy amennyiben sürgős beavatkozásra nem kerül sor, komoly problémákkal, elsősorban jelentős munkaerőhiánnyal fog szembe nézni a hazai munkaerőpiac. Az egységes európai térségben ugyanis mind a képzett, mind a képzetlen munkaerőért verseny alakult ki, így nehéz ide kötni az alulfizetett és sok…
aug. 16
10:54
Mi jöhet az ISIS után? (ProfitLine)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ha valamilyen módon meg is szűnik az Iszlám Állam (IÁ) néven ismert terrorszervezet, kérdés hogy mi lesz helyette.
aug. 16
10:56
Új engedély az EU-n kívüli munkavállalóknak - mit kell igazolni? (HR Portál)
Speciális tartózkodási engedélyt kaphatnak a nem EU-s állampolgár külföldiek idén szeptember 30-tól, amennyiben az őket foglalkoztató vállalatcsoporton belül, áthelyezéssel kívánnak Magyarországon, illetve az Unió egy másik tagállamában dolgozni - áll a portálunknak eljuttatott sajtóanyagban.
aug. 16
10:57
Meglepően sokan maradtak egy csónakban Norbival (Privátbankár)
Tegnap tette közzé a Norbi Update, mennyi részvényt vásárolt a cég a vételi ajánlat során: a részvényesek fele nem élt a lehetőséggel. A BÉT-en a Richter és az OTP van lejjebb, a forint stabil, az angol font viszont tovább gyengül. Amerikában a főbb tőzsdeindexek soha nem látott magasságban zártak.
aug. 16
11:09
Orbán árnyékkormánya (Alternatív Energia)
"A kormány én vagyok”, mondhatja a miniszterelnök.
aug. 16
11:12
Óriási károkat okozott a vihar Szlovéniában (Gondola)
Óriási károkat okozott a vihar Szlovénia keleti részén. A fölcsuszamlások miatt, amelyek megrongálták az utakat, a hatóságok lezárták a szlovén-osztrák határt, a Loibl-hágót - közölte a helyi sajtó kedden
aug. 16
11:12
Történelmi kánikula - még sosem láttunk ehhez fogható hőséget (Privátbankár)
Azt mi is éreztük, hogy egészen durva hőség volt a nyár közepi hónapban, de ezt nem gondoltuk volna.
aug. 16
11:12
Tényleg méregdrága az OTP? (Portfolio)
Tavaly 57, idén pedig újabb 20 százalékot emelkedett az OTP árfolyama, adódik a kérdés, hogy ekkora rali után nem túl drágák-e már a bank részvényei. Mutatunk néhány választ a kérdésre. P/BV:...
aug. 16
11:12
Késelés történt egy vonaton Ausztriában, sebesültek (ATV)
Egy pszichésen zavart férfi két utast késsel súlyosan megsebesített egy vonaton az ausztriai Vorarlberg tartományban kedden reggel.
aug. 16
11:14
A kirakat átrendezés alatt (Gondola)
A „szélsőséges” pártokra ezért sokan alternatívaként tekintenek és nem mint radikális eszméket valló gyűlöletcsoportokra.
aug. 16
11:15
NB I: Nyeregben maradna a Vidi (Agroinform)
Zsinórban harmadik bajnoki győzelmére készül a Videoton, a piros-kékek ezúttal az MTK-t győzhetik le.
aug. 16
11:19
Váratlan fordulat: Ismét gyermeket vár a hercegnő (Blikk)
Pár nappal a harmincadik születésnapja után derült ki, hogy ismét gyermeket vár Charlotte Casiraghi, a monacói hercegnő, Grace Kelly unokája.
aug. 16
11:21
Egyszerű, hűsítő édesség szőlőből - próbálja ki, nem bánja meg! (Blikk)
Hozzávalók: 1 csésze fehér bor, 1/3 bögre cukor, 20-25 szem szőlő, 1 citrom vagy lime, 6 db kispohár vagy jégkrém forma, 6 db pálcika.
aug. 16
11:23
Megvan, mikortól lehetnek olcsóbbak a magyarországi lakások - az eladóknak alig van idejük! (Blikk)
Októberben csökkenhetnek a lakásárak, addig érdemes várni a vásárlással, és idő kérdése, hogy megálljanak az elszabadult albérletárak is.
aug. 16
11:24
Egy 60 éves német férfi késsel támadt a vonaton utazó fiatalokra Ausztriában (444.hu)
A zavartan viselkedő férfi az egyik fiút a hasán és a hátán, a másikat a nyakán sebesítette meg.
aug. 16
11:25
Szenzációs kép, ezúttal Phelps kért autogramot egykori rajongójától - Fotó (Blikk)
Rio de Janeiro - A riói olimpia alatt bejárta az internetet az a fotó, amelyen 10 évvel ezelőtt a 9 éves Katie Ledecky autogramot kér az Athénban már olimpiai aranyérmet szerző Michael Phelpstől.
aug. 16
11:26
Már kora délután magyar győzelemért szurkolhatunk (444.hu)
Szabó Gabriella és Kozák Danuta 14:23-kor lapátolhatnak az aranyért, délután háromtól két magyar birkózóért, délután négytől a férfi vízilabdázókért szoríthatunk. Közben valamikor 16:10 körül bemelegit Michelle Jennecke is!
aug. 16
11:27
Jobb, ha azonnal elkezd spórolni! - Kevesebb lesz a nyugdíj, ha egyáltalán lesz (Blikk)
Csökkenti az állam a nyugdíjat, mire megöregszik mostani munkaképes generáció.
aug. 16
11:27
Kábítószerrel való visszaélések - ábra (ProfitLine)
Kábítószerrel való visszaélés Magyarországon (2002-2014)
aug. 16
11:27
Ezt tegyük, ha veszekednek a testvérek (Blikk)
Bizony egyáltalán nem mindegy hogyan kezeljük gyermekeink veszekedéseit. Ha hajlamosak vagyunk arra, hogy túlreagáljuk a helyzetet, és mi is elkezdünk kiabálni és harcolni, az csak tovább fokozza a feszültséget.
aug. 16
11:29
74 éves dédmami faragott a futóból világcsúcsot döntő bajnokot (Blikk)
Rio de Janeiro - Wayde Van Niekerk még a hétszeres olimpiai bajnok jamaciai Usain Bolt elismerését is kivívta azzal, hogy Michael Johnson 17 éves világcsúcsát javítva nyerte meg a riói olimpián a 400 méteres síkfutást.
aug. 16
11:29
Nem fogja elhinni! Erre költenek horribilis összegeket a világ milliárdosai (Blikk)
Hihetetlen, mire költenek rengeteg pénzt a világ milliárdosai. A The Richest összegyűjtötte az utóbbi idők legfurcsább vásárlásait, ebben aztán van minden, ami szokatlan.
aug. 16
11:30
Vizsgáztatni kell az autót? Erre ügyelj, hogy ne fizess többet (Privátbankár)
A vizsgának fix ára van, van azonban néhány dolog, ami megdobhatja a költségeket, ezekre figyelmeztet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
aug. 16
11:30
Brit kém elfogását jelentették be Iránban (Gondola)
Ugyan enyhülés állt be az iszlám köztársaság és a nyugati hatalmak viszonyában, a Forradalmi Gárda azonban több kettős állampolgárt vett őrizetbe az utóbbi hónapokban
aug. 16
11:30
Éjszakai busz után itt az éjszakai metró Londonban (Portfolio)
A szakszervezet és a munkáltató között elhúzódó és sztrájkba torkolló viták miatt a tervezettnél egy évvel később, péntektől kezdi meg működését az éjszakai metró Londonban - írja az MTI. Elsőként a...
aug. 16
11:31
A pálya közepén fekve zokogott a diszkvalifikált olimpikon (Blikk)
A francia gátfutó, Wilhem Belocian rendkívül nehezen emésztette meg, hogy egy pillanat alatt vált semmivé négy év munkája.
aug. 16
11:32
Negyvenezer hajóroncs rejtőzik a brit partoknál (Gondola)
Csaknem negyvenezer hajóroncs rejtőzik a brit partoknál történészek szerint
aug. 16
11:33
Brutális adag gyorskaját rendelt az ausztrál olimpikon - Fotó (Blikk)
Rio de Janeiro - A gyorséttermi ételek nem egészségesek, ezt már sok felmérés kimutatta, ennek ellenére rengeteg ember, így a sportolók is szeretik. Rióban az egyik tollaslabdázó fotót is posztolt arról, hogy egy nap alatt próbálta bepótolni a felkészülés alatt kihagyott hamburgerezéseket.
aug. 16
11:35
Hős lett Kínában a menstruációjáról beszélő úszónő! (Blikk)
Rio de Janeiro - Nemzeti hősként fogadták Kínában Fu Yuanhui úszónőt, aki előbb azzal szerzett hírnevet, hogy fogalma sem volt arról, hogy bronzérmes lett egyik számában, majd a váltó negyedik helye után a futam előtti menstruációjáról beszélt.
aug. 16
11:36
Kiderült! Minden harmadik álláskereső már mobilról nézi a hirdetéseket (Blikk)
Az elmúlt két évben jelentősen emelkedett az álláskereséshez okostelefont használók aránya. A legnagyobb magyar állásportált jelenleg a látogatók 34 százaléka böngészi így, ez több mint 20 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest.
aug. 16
11:36
Tovább gabalyodik a kajakos doppingügye (Sport365)
A riói olimpiára utazó férfi kajakos csapatból kizárt Horváth Bence jogi képviselője szerint ügyfele doppingmintájának eredménye negatívként szerepel a nemzetközi doppingvizsgálati eredményeket nyilvántartó rendszer online felületén.
aug. 16
11:37
Fordulat! Édesapját fojtogatta a sokkolóval megölt futballista (Blikk)
Birmingham - Sötét titkok derültek ki a rendőrök által sokkolóval megölt korábbi futballista utolsó napjáról, és az is valószínűsíthető, miért volt végzetes számára a sokkoló használata.
aug. 16
11:39
Fásy Ádám olyat vétett, amire minden feleség ugrik - nyilvánosan kért bocsánatot Marikától (Blikk)
Fásy Ádám a TV2 Mokkájában kért bocsánatot feleségétől, ugyanis olyan hibát követett el, amire minden feleség egyből ugrik!
aug. 16
11:41
20 méter magasból zuhant a nézőkre egy kamera az olimpián, több sérült van - Videó (Blikk)
Rio de Janeiro - Több járókelő megsérült a riói olimpia egyik helyszínén, amikor egy dróton közlekedő kamera lezuhant.
aug. 16
11:43
Megható - Bujtor István özvegye így dolgozza fel szeretett férje elvesztését (Blikk)
Bujtor István özvegye a Mokkában mesélt arról, hogy próbálja feldolgozni hét év után szeretett társa elvesztését. Azt is elárulta, mi az, ami boldogsággal tölti el.
aug. 16
11:45
Mik voltak a magyarok kedvenc filmjei? Itt a lista (Privátbankár)
Összeszedte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, hogy melyik filmekre adták el a legtöbb jegyet.
aug. 16
11:45
Nikolics Nemanja Facebookon keresi az érte rajongó hölgyet (Blikk)
Nikolics Nemanja tesz arról, hogy rajongói kívánságát teljesítse.

Keresés