Bemutatásra került az 1956-os forradalomról szóló rockhimnusz, amelyet Orbán Viktor kérésére írt meg a számos világsláger dalszerzőjeként ismert, Desmond Child.
Védjegyet vezet be a pékszövetség a magyar sütőipari termékekre, a magyar pékség védjegyet azokra a termékekre lehet használni, amelyek igazolhatóan magyar üzemben készültek, magyar alapanyagokból, magyar munkaerővel, ami minőségi garanciát jelent a fogyasztóknak – jelentette be a Magyar Pékszövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
Felfelé korrigált augusztusban a német ZEW üzleti hangulatindex értéke, miután a júniusi brit népszavazás eredménye miatt júliusban nagyot esett. A mannheimi székhelyű gazdaságkutató-intézet által...
Az autógyártók folyamatosan azon dolgoznak, hogy megkönnyítsék vásárlóik dolgát, miközben persze a hatékonyságot is a végletekig szeretnék fejleszteni. Ezúttal az Audi dolgozott ki egy okos megoldást – noha már korábban is hallhattunk hasonlóról –, amivel a nagyvárosok nyüzsgésében segítené a sofőröket, méghozzá a közlekedési jelzőlámpákkal való kommunikáció segítségével.
Negyvennégy cégnél rajtaütéseket hajtott végre kedden Isztambulban a török rendőrség, amely egyúttal 120 cégvezető ellen elfogatóparancsot adott ki a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Jelenlegi munkahelyemen a szerződésem szerint 5-13 óráig szól a munkaidőm, de kaptam egy telefont, hogy helyettesíteni kell mennem egy másik munkahelyre, ahol 7-16 óráig kell lenni. Szóban elmondták 10 perc alatt, hogy mi a feladatom. Érdeklődn?k, tehet-e ilyet a munkáltató?
Nógrád megyében a tavalyihoz képest 12 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az első félév végére, de az álláskeresők 14,5 százalékos aránya így is a legmagasabb az országban - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője hétfőn.
2 éves kislányommal gyes-en vagyok, de szeretnék /kereskedelem/ munkába állni. Sajnos több dolog miatt elutasítást kapok, mivel a gyermekem még nincs 3 éves így kötve vagyok a túlóra tekintetében, szabadnapon nem vagyok behívható stb, Az lenne a kérdésem, hogy amennyiben a gyes a férjem nevére át lesz íratva, akkor is ezek a jogszabályok vonatkoznak rám, vagy akkor már ,,teljes" munkaerőnek…
Az elmúlt két évben jelentősen emelkedett az álláskereséshez okostelefont használók aránya. A legnagyobb magyar állásportált jelenleg a látogatók 34 százaléka böngészi így, ez több mint 20 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest - tájékoztatták portálunkat.
Letartóztatták Kijevben az oroszbarát nézeteiről és írásairól ismert Miroszlava Berdnik ukrán újságírónőt és publicistát - hozta nyilvánosságra kedden a Facebook közösségi internetes oldalon egy újságíró kollégája, Dmitro Szkvorcov
Több mint háromszoros túljegyzés volt a három hónapos diszkont kincstárjegyek keddi aukcióján, az ÁKK azonban csak az eredetileg meghirdetett 20 milliárd forintos mennyiséget adta el. A hozam közben...
Másfél évvel vagyok az öregségi nyugdíj és 5 hónapra a nők 40 év programhoz. Munkáltatóm közös megegyezéssel azonnali hatállyal felmondott. Ha nem írom alá, akkor elveszítettem volna a jogosultsági időmet. Az elszámolás értékét keveselltem, ezért reklamáltam. Azt válaszolták, hogy ilyenkor nincs felmondási idő (esetemben 9 év és 7 hónap után 30+20nap) és a törvényben a védett korra irányuló…
Számtalan kritika érte a Magyar Liberális Pártot, miután amellett kampányol, hogy az emberek menjenek el az októberi kvótanépszavazásra. Fodor Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában reagált a baloldali pártok álláspontjára.
Orosz Tu-22M3-as és Szu-34-es bombázók az iráni Hamadán légi támaszpontról felszállva légicsapásokat mértek kedden szíriai dzsihadista fegyveresekre - közölte az orosz védelmi minisztérium
Rio de Janeiro - A magyar női vízilabda-válogatott óriási csatában, négygólos hátrányból felállva, büntetőkkel jutott be a riói olimpia elődöntőjébe. A hatalmas győzelemnek nagyon sokan örültek idehaza, még olyanok is, akikre nem is gondoltunk volna.
A legnagyobb balos ellenzéki párt talán a röhögtetős partidrogokban találja meg Orbán Viktor ellenszerét. Imádkozzunk együtt, hogy Molnár Gyula tényleg progresszív drogpápaként újuljon meg!
Rendkívüli nehézségeket okoz a fejvadászoknak, hogy megtalálják azt a több mint 1000 új munkavállalót, aki jövő januártól dolgozni tudna a Gyöngyöshalászon induló Apollo Tyres gumigyárban. A térség más gyáraiból való átcsábításért, illetve beajánlásért hűség- és fejpénzt is kaphatnak a munkavállalók - adja hírül a népszabadság.
Az elmúlt hétvége mindhárom napján több mint kétmillió néző kapcsolt a riói olimpiát közvetítő M4 Sportra, amelyen legalább néhány perc erejéig pénteken 2,35, szombaton 2,26, vasárnap pedig 2,49 millióan kapcsolódtak be az ötkarikás műsorba.
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) üdvözli, hogy a kormány a munkaadói terhek enyhítésének lehetőségét vizsgálja, és egy munkaerő-megtartását támogató alap létrehozására tesz javaslatot.
Sok a balhé az útépítésekkel, Brüsszel be is fagyasztotta a pénzt mert évekig csak az indulhatott útépítési pályázatokon, akinek 50 kilométeren belül volt aszfaltkeverő telepe.
Hétfőn négyhavi csúcsra erősödött a forint az euróval és kéthavi csúcsra a dollárral szemben, azonban még korai lenne kijelenteni, hogy tartósan 310 alatt tud maradni az euróval szembeni jegyzés. A...
Bár a magyar csapatok ki is estek az európai kupákból, a magyar bírók még mindig ,,versenyben" vannak. Vad II István Görögországban, Bognár Tamás pedig Horvátországban lép majd pályára csütörtökön.
Julija Sztyepanova félti saját maga és családja életét, miután ismeretlen tettesek feltörték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél (WADA) vezetett elektronikus fiókját, és hozzáfértek az abban szereplő adatokhoz.
Jogvédők és politikusok álltak ki az érdekiért, megúszta a visszatoloncolást, néhány évvel később megerőszakolt egy 21 éves nőt egy Sri Lankai menekült.
Munkavédelmi bírsággal kell számolniuk a munkáltatóknak, ha az általuk foglalkoztatott munkavállalók létszáma eléri a 20 főt, ennek ellenére nem szervezik meg munkavédelmi képviselő választását, vagy nem biztosítják a megválasztott képviselő működési feltételeit. Július 8-a óta a korábbihoz képest több munkáltatónak kell számolnia ezzel a kötelezettséggel.