2016. augusztus 2. kedd

aug. 2
11:30
Ez nem az ő évük – szenved az egyik nagy légitársaság (Privátbankár)
A második negyedévben és az év első felében is csökkent a Lufthansa bevétele és nyeresége. Rázós lehet az év másik fele is.
aug. 2
11:32
Mennyire jó ma gazdának lenni Magyarországon? (Privátbankár)
Úgy tűnik a kedvező piaci fordulatot várják a gazdálkodók.
aug. 2
11:36
Sanders kampányfőnöke: Trump nyerhet (Gondola)
Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt volt pártbeli vetélytársa, Bernie Sanders kampányfőnöke szerint a republikánus Donald Trump megnyerheti az amerikai elnökválasztást
aug. 2
11:36
Simicska a Közgéppel támadja Orbánt a Class FM kudarca után? (Alternatív Energia)
Folytatódik a háború a kormányfő és az üzletember között mind az építőiparban, mind a médiában.
aug. 2
11:36
Ezen múlik Neymar és a brazilok sikere! (Blikk)
A korábbi brazil válogatott középpályás, Juninho elmondása szerint csak úgy szerezheti meg első olimpiai aranyérmét Brazília, ha a Barcelona sztárja kordában tudja tartani az érzéseit.
aug. 2
11:36
Zöld lámpát kapott az OTP, elveheti az AXA-t (Adózóna)
Az OTP megkapta a hatósági engedélyeket az AXA Bank magyarországi üzletágának megvásárlására – jelentette be a OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
aug. 2
11:38
Picasso és Modigliani együtt Budapesten (Gondola)
A Picasso-kiállítás meghosszabbításával a 20. század festészetének két jelentős alkotója, Picasso és Modigliani művészetét átfogóan bemutató két jelentős kiállítás látható egy időben augusztus 28-ig a Magyar Nemzeti Galériában
aug. 2
11:39
Öntözéssel és fajtafejlesztéssel tehetünk a magyar hagymáért (ProfitLine)
Az öntözés és a fajtafejlesztés, a minőség biztosítása, az illegális hagymaimport kivédése fordíthatja meg a hagymatermesztés csökkenésének trendjét Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője szerint.
aug. 2
11:39
Hivatalos: bejelentette új német szerzeményét a Manchester City (Sport365)
Megvan Pep Guardiola legújabb szerzeménye a Manchester City menedzsereként, a Schalkétól érkező Leroy Sané 45 millió euró körüli összegért érkezik a Premier League-be.
aug. 2
11:39
Magára hagyták a gyereket, míg pokémonoztak (444.hu)
Az arizonai párt letartóztatták.
aug. 2
11:39
Premier League: Meg akartam ölni a játékosaimat - nyilatkozta a londoni csapat edzője (Agroinform)
Mauricio Pochettino sokáig álmatlanul forgolódott a Newcastle elleni megmagyarázhatatlan vereséget követően.
aug. 2
11:40
Gréczy doktor diagnózisa (Gondola)
aug. 2
11:41
Nem szabadott volna, mégis a Lágymányosi-öböl fertőző vízében úsztak az Ironman résztvevői (444.hu)
A szervezők nem tájékoztatták a versenyzőket.
aug. 2
11:51
Azta! Fásy Ádám Donald Trump privát szigetén bulizott kétszer is! (Blikk)
Évtizedes barátság köti össze az ameriaki republikánus elnökjelölt Donald Trumpot és Fásy Ádámot.
aug. 2
11:53
Kínos terpesztés! Tangát villantott Kim Kardashian (Blikk)
Los Angeles - Kim Kardashian ismét jobban kitárulkozott a kelleténél! Legutóbbi villantása akkor történt, amikor húga, Kylie Jenner születésnapi bulijáról távozott egy hollywoodi étteremből.
aug. 2
11:54
Illat, ami növeli a kreativitást (Kreatív Online)
Az uruguayi McCann ezzel ünnepli születésnapját.
aug. 2
11:54
Orbánék különgéppel mennek Rióba - Kiderült, mennyiért (Alternatív Energia)
A kormányfő és Áder költségeit az állam, hat állami vezetőét pedig a MOB állja.
aug. 2
11:57
Már senki sem fizet fél százalékot a magyar kincstárjegyekért (Portfolio)
Sikerült eladni a tervezett 20 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet kedden is az ÁKK aukcióján, bár az adósságkezelő érezhetően visszafogta a kínálatot az első féléves sikerek után. A...
aug. 2
11:57
Mutatjuk a hitelt, aminek csak egyetlen feltétele van (Pénzcentrum)
Ráadásul még a kamat is alacsony....
aug. 2
11:57
Nézze meg újra Hillary Clinton elnökjelölti beszédét (ATV)
Az atv.hu-n újra megnézheti Hillary Clinton magyar nyelvre lefordított elnökjelölti beszédét, amely a Demokrata Párt philadelphiai konvencióján hangzott el.
aug. 2
11:59
Fontos részvényindexből rúgják ki a Deutsche Bankot és a Credit Suisset (Portfolio)
Elbúcsúzik Európa legfontosabb részvényindexétől két nagybank, a német Deutsche Bank és a svájci Credit Suisse. Az utóbbi hónapokban a vállalatok rengeteget veszítettek értékükből, így már nem...
aug. 2
12:03
700 millió forintból lesz kormányablak a Nyugatiban és a Keletiben (Privátbankár)
Nagy részét az Unió állja.
aug. 2
12:05
Jól indították az évet – rekordot döntött a BMW (Privátbankár)
Óriási a kereslet a német autógyártó termékeire, világszerte sikerült növelni az eladásokat.
aug. 2
12:09
Megható! Így helyezték örök nyugalomra Esterházy Pétert (Blikk)
Veszprém megye, Ganna - A július 14-én hasnyálmirigyrákban elhunyt Esterházy Pétert ma, augusztus 2-án helyezték örök nyugalomra Gannán.
aug. 2
12:12
Bayer kiverte a biztosítékot - "A pápa egy demens vénember" (Alternatív Energia)
A szélsőjobboldali író az egyházfő kijelentése kapcsán ad hangot gyűlölködő okfejtésének.
aug. 2
12:12
Floridában is esélyes a zikavírus (ProfitLine)
Az amerikai országos járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) hétfőn figyelmeztette a Floridába utazókat, hogy Miami környékén zikaláz-veszély van.
aug. 2
12:12
Kinevezték az új argentin szövetségi kapitányt (Sport365)
Az 58 éves Edgardo Bauzát nevezték ki az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.
aug. 2
12:12
A III. kerületi önkormányzat felvállalta a párbajt a Kétfarkú Kutyapárttal és megalázóan leverte a hivatásos viccelődőket (444.hu)
2016. legkomolyabb viccpárbaját kiütéssel nyerte egy önkormányzati sajtóosztály. A könnyeid fognak potyogni tőle!
aug. 2
12:14
Évekig tartott, mire az állam rájött, hogyan lopják szét az állami erdőtársaságokat (444.hu)
A kerületvezető erdészek inkább a saját cégeiknek számlázták ki a nagyobb munkákat.
aug. 2
12:15
Sonkás-mozzarellás omlett (Mindmegette)
1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 5 ek olaj 37 dkg paradicsomszósz 5 ág majoránna 12,5 dkg mozzarella 4 szelet füstölt sonka 8 db tojás 8 ek cukrozatlan habtejszín só bors
aug. 2
12:16
Eddig erre ment az 56-os emlékév 13,5 milliárdja (444.hu)
Lesz az évfordulónak himnusza és imázsfilmje is. Belefulladunk majd a konferenciákba, de jut majd az „Y- és Z generációs szemlélet formálására” is.
aug. 2
12:18
Kutyaszorítóban a jegybank: bármit lépnek, csak rosszul járhatnak a britek? (Privátbankár)
Vágna az alapkamaton a Bank of England, minimálisan enyhítve a népszavazás következményeit, ám könnyen lehet, hogy ezzel többet ártanának.
aug. 2
12:20
Készül a rendelet: hamarosan ilyennek kell lennie a kenyérnek (Privátbankár)
Ősztől lép életbe az új szabályozás.
aug. 2
12:27
Mi ez a stílus? Kitette mindenét és bemutatott az ismert modell (Blikk)
Erika Jordan modellként és színészként ismert, nyolcszor szerepelt a Playboy magazinban, be is választották a világ legszebb 100 nője közé. Láthatóan tisztában van adottságaival, nem is igyekszik palástolni idomait.
aug. 2
12:29
Ezt meg kell kóstolni! Süssünk ínycsiklandó sonka csészéket! (Blikk)
Süssünk ínycsiklandó sonka csészéket az egész családnak! Nem csak finomak, nagyon mutatósak is.
aug. 2
12:30
Semmi sem lehetetlen: segített ezen a nőn egy autós Mezőfalván, mikor bajba jutott, most szeretné megtalálni! (Blikk)
Egy olvasónk kéri most a közösség segítségét: a hölgyet kisebb baleset érte Mezőfalvánál és egy autós segített neki. Ezt az autóst szeretné most megtalálni, de nem egyszerű a dolog: a baleset két éve történt. Segítsünk neki!
aug. 2
12:30
Csányi szalámigyára súlyos bírságot kapott (Alternatív Energia)
A GVH 44 millióra büntetett az árképzés miatt.
aug. 2
12:31
Rejtély! Sorra tűnnek el a fiatal lányok Sopronból (Blikk)
Sopron – Három nap alatt három fiatal lány tűnt el Sopron városban. A dolog nagyon rejtélyesnek tűnik: elsőként július 31-én tűnt el a 16 éves Skultéti Diána, aki egy lakásotthonból, autóval távozott.
aug. 2
12:32
Súlyos hiányosságokat tárt fel az állami intézménynél az ÁSZ (Alternatív Energia)
aug. 2
12:33
Hová tűnnek a hiperaktív, ADHD-s gyermekek nyáron? (WebBeteg)
Bár a fenti kérdés valós jelenségre utal, mégis pontosításra szorul. Hiszen tényleg kevesebb az ADHD-s (Attention Deficit Hyperactivity Disorder), azaz a visszafogottól az erősen szembeötlőig terjedő hiperaktív, figyelemzavaros tüneteket mutató gyerek a nyári játszótereken, a strandokon, sőt a szakemberek rendelőiben is. Azonban nem a tünetek szűnnek meg, csak a nyári, sok mozgással járó időszak…
aug. 2
12:33
Fontos részvényindexből rúgják ki a Deutsche Bankot és a Credit Suisse-t (Portfolio)
Elbúcsúzik Európa legfontosabb részvényindexétől két nagybank, a német Deutsche Bank és a svájci Credit Suisse. Az utóbbi hónapokban a vállalatok rengeteget veszítettek értékükből, így már nem...
aug. 2
12:33
Sportfogadás: Fogalma sincs a fociról, de eltalált három 7-0-t! (Agroinform)
Nem kell ismerni a csapatokat, elég csupán, ha az ember fia szerencsés. Egy fontból 60 ezer!
aug. 2
12:35
A reggeli gyengülés után fordult a forint (Portfolio)
Kedden ismét 311 alatt kezdte a napot a forint az euróval szemben azok után, hogy tegnap csak átmenetileg ingott meg az utóbbi napok erősödése. Délelőtt megint a gyengülés felé mozdult a magyar...
aug. 2
12:36
Fél százalék alatt a hozam – így ment a magyar állampapír (Privátbankár)
Tovább csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (dkj) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) aukcióján.
aug. 2
12:39
Gondolja meg! Ennyivel lesz több az átvállalt tandíj közterhe (Adózóna)
A munka mellett továbbtanulók és az őket támogató munkáltatók számára új helyzetben kezdődik a 2016-2017. évi kurzus: Jövőre és a további években több lesz az átvállalt képzési költségek közterhe, ami a megkezdett kézésre is vonatkozik. Mutatjuk, mivel számoljanak?
aug. 2
12:45
A Richter megállapodást kötött a cariprazine nyugat-európai forgalmazására (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. és az olasz Recordati kizárólagos licenc-megállapodást írtak alá a cariprazine, egy innovatív atípusos antipszichotikum forgalmazására a nyugat-európai régióban, valamint Algériában, Tunéziában és Törökországban - közölte a gyógyszeripari vállalat a tőzsde honlapján kedden.
aug. 2
12:45
Az amerikai kosarasok nem költöznek a faluba, maradnak a tengernél (Sport365)
Az olimpián résztvevő amerikai kosarasok nem költöznek be a riói olimpiai faluba, egy hihetetlen méretű luxusjachton tengetik majd az időt a meccsek és edzések között.
aug. 2
12:45
A magyarok szerint ez itt leginkább diktatúra (444.hu)
A fideszesek 7 százaléka szerint Magyarország maffiaállam.
aug. 2
12:47
Rénszarvasok okoztak lépfene-járványt Szibériában (444.hu)
Eddig 90 ember került kórházba, több nyenyec családot is ki kellett telepíteni a környékről.
aug. 2
12:48
9 magyar aranyérmet vár a közvélemény (Spa Trend Online)
A londoni olimpián elért eredménynél mindenképpen jobbat várnak az emberek.

Keresés