Sikerült eladni a tervezett 20 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet kedden is az ÁKK aukcióján, bár az adósságkezelő érezhetően visszafogta a kínálatot az első féléves sikerek után. A...
A magyar egészségügyi ellátórendszer ura a migráció okozta helyzetnek, kockázatot jelent azonban, hogy az érkezők nem együttműködőek, nem várják meg a szűrővizsgálatok eredményét - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár kedden Röszkén.
Előzetes számítások szerint közel százmilliárd dolláros kárt okozott a török gazdaságnak a július 15-i elvetélt katonai puccskísérlet - közölte a kereskedelmi miniszter a török sajtó keddi...
Yushu - Kínai modellek tibeti tradicionális törzsi jelmezeket és ékszereket mutatnak be a helyi kormány által támogatott divatbemutató keretében. Az ötnapos fesztivált az 1990-es évek óta rendezik meg. A 2010-es földrengés után, mely során 2700 ember életét vesztette, évekig elmaradt a rendezvény.
Megkezdődik a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a kormányablakok kialakítása európai uniós forrás felhasználásával az állomásfejlesztés és integrált ügyfélszolgálat fejlesztés projekt keretében - jelentette be Pál László, a MÁV Zrt
Jogsértő árazási gyakorlat miatt 44 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt-re - közölte a hivatal kedden az MTI-vel
Az egyszeri díjas biztosítások általában olcsóbbak és likvidebbek a rendszeres díjas életbiztosításoknál, költség és potenciális hozam szempontjából pedig felvehetik a versenyt még akár egy TBSZ-szel...
Egyes európai börtönökben terroristák állnak a rabok alkotta hierarchia csúcsán, és arra használják fel a bent töltött időt, hogy a muszlimok közül újabb tagokat toborozzanak a dzsihadista csoportoknak - írta friss elemzésében a The Wall Street Journal (WSJ) című napilap.
Előzetes számítások szerint közel százmilliárd dolláros kárt okozott a török gazdaságnak a július 15-i elvetélt katonai puccskísérlet - közölte a kereskedelmi miniszter a török sajtó keddi beszámolója szerint
A tegnapi esést követően ma reggel a bankpapírok vezetésével tovább esnek az európai tőzsdék, úgy tűnik a befektetőket továbbra is a banki stresszteszt eredménye nyomasztja. A magyar tőzsde is...
Életveszélyessé vált, ezért felújítás helyett lebontják Gödöllőn a tavaly még az önkormányzatnak és a járási hivatalnak is helyet adó városháza főtéri épületét - tájékoztatta a polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója kedden az MTI-t
A roma holokauszt Magyarország és Európa közös tragédiája. "Nem felejtjük el az áldozatokat, nem felejtjük el a tennivalónkat" - fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulója alkalmából kiadott közleményében kedden
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta, hogy "olyan nagyszabású rendezvény esetén, mint a 4 évente megrendezésre kerülő olimpiai játékok, teljesen természetes, hogy minden részt vevő országot magas szinten reprezentálnak állami vezetők."
Élő szerződése van mostani csapatával a 27 éves magyar kosarasnak, reagált az átigazolási pletykákra Hanga menedzsere, Lóránt András. Hanga jelenleg az Eb-selejtezőre készülő válogatott edzésein vesz részt.
Elbúcsúzik Európa egyik fontos részvényindexétől két nagybank, a német Deutsche Bank és a svájci Credit Suisse. Az utóbbi hónapokban a vállalatok rengeteget veszítettek értékükből, így már nem...
Esterházy Péter olyan fénylő és saját pályáján ívelő csillag, emelkedő üstökös volt, akit "nem lehet és nem is szabad befogni" - hangsúlyozta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a Kossuth-díjas író gyászmiséjén kedden a Veszprém megyei Gannán, a család hagyományos temetkezési helyén.
Időről időre fellángol a vita a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséről. Hazánkban a PM a koncepció élharcosa, a párt politikusai szerint ez lenne a megoldás a magyarországi szegénységre. A GKI elnöke szerint viszont nem ez a jó válasz a problémára.
A hivatalos stressz-teszt látszólag jó eredményei ellenére szkeptikus sok elemző, újságíró az európai bankok helyzetével kapcsolatban, ami azon is látszik, hogy keményen esnek a tőzsdei árfolyamok. A teszt nem foglalkozott minden kockázattal, és állítólag nem sok újat mond a bankok helyzetéről, amit eddig ne tudtak volna.
Magyarországot a riói olimpia megnyitó ünnepségén Áder János köztársasági elnök, a záróünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök képviseli - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden az MTI-t.
Szeged – Rögzítette a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt. 2009-2014 között, hogy milyen áron árulják a kis és nagykereskedelmi partnerei a termékeket.
Pogba átigazolási kálváriájával örömmel borzolja rajongói idegeit. Mindez tovább fokozódott hétfő este, amikor a játékos Instagramján tette közzé: késik a gépe.
A font összeomlásának még nincs vége - ezzel a címmel adta ki friss ajánlását a befektetőknek a Societe Generale csapata és amellett érvelnek, hogy az elmúlt hetekben csak egy átmeneti megnyugvást...
Az OTP megkapta a hatósági engedélyeket az AXA Bank magyarországi üzletágának megvásárlására - jelentette be a OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.