Az elmúlt tíz napban mintegy 120 migráns holttestét találták meg a líbiai tengerparton - közölte kedden a genfi székhelyű Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
Szeged – Rögzítette a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt. 2009-2014 között, hogy milyen áron árulják a kis és nagykereskedelmi partnerei a termékeket.
Sikerült betalálni egy csoportot Budapesten a napokban, akiknek nem, hogy az arab világhoz nincs közük, de ugyanolyan született magyarok, mint bármelyik másik magyar ember.
Bell:"együtt, tántoríthatatlanul haladunk előre az egyenlőség és a szabadság kiteljesítése felé azért, hogy a pharrajimos soha többé ne következhessen be".
Bár az előzetes tavaly év végi adatok szerint úgy tűnt, hogy a lakáspiac veszített a lendületéből, és az árak egy mérsékeltebb növekedési pályára kerülnek, az idei első negyedévben ismét kilőttek. A...
A Magyar Triatlon Szövetség szerint a tisztifőorvos szóbeli tájékoztatása alapján a Lágymányosi öböl vize sportolásra alkalmatlan, ezért nem lehetett volna megrendezni a hétvégi budapesti triatlonverseny úszószámát, ugyanakkor a szervezők szerint nem volt baj a víz minőségével.
A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) szerint a tisztifőorvos szóbeli tájékoztatása alapján a Lágymányosi öböl vize sportolásra alkalmatlan, ezért nem lehetett volna megrendezni a hétvégi budapesti triatlonverseny úszószámát, ugyanakkor a szervezők szerint nem volt baj a víz minőségével.
Hosszú interjút adott az Indexnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szerinte az oroszoktól nem kell félni, a törököknél demokrácia van, egyszer pedig az életéért futott Brüsszelben.
A bankok megelégedésére sikerült jól felvizeznie a devizahiteles csomagot a lengyel köztársasági elnöknek, így végül a magyar árfolyamrés visszatérítéséhez hasonló szellemiségű, közel 4 milliárd...
Kedden ismét 311 alatt kezdte a napot a forint az euróval szemben azok után, hogy tegnap csak átmenetileg ingott meg az utóbbi napok erősödése. Délelőtt megint a gyengülés felé mozdult a magyar...
Májusban 6,3 százalékkal nőtt a kivitel és 2,9 százalékkal a behozatal euróban számolt értéke az egy évvel korábbihoz képest. A 730 millió euró exporttöbblet 259 millióval nagyobb a tavaly májusinál, ugyanakkor 25 millió euróval alacsonyabb az első becslésben közölt értéknél – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Midtjylland - Egy lépés választja el az egykori holland válogatott középpályást, Rafael van der Vaartot (33), hogy Dániában folytassa a pályafutását, annak ellenére, hogy korábban a Fradinál is felmerült a neve, mint lehetséges érkező.
Tiszaszentmárton - Megtalálták a Tiszában elmerült egyik gyermek holttestét kedden. A mezőladányi fiú testvérével együtt vasárnap merült el a folyóban Benknél, a fiúk 12 és 13 évesek voltak.
A megyei jogú városokban élő emberekkel kötött szerződések érvényesek, és természetesen meg fognak valósulni - tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel
Érdekes ötlete támadt az ukrán kormánynak: újra működtetni kéne Csernobilt, és ugyanannyi áramot termelhetne, mint korábban, csak épp nem atomenergiából.
Ismét kórházba került Fésűs Nelly kislánya, Csenge. Aggodalomra persze semmi ok, csupán eltávolították Csenge bokájából a májusban beültetett csavarokat.
Nincs meleg étel, az ebédről a helyszínen készült olvasói fotók, melyeket a kórházban ápolt betegek felháborodott hozzátartozói küldtek, jól mutatják mit kap ma egy beteg, ha kórházba kerül, miután évtizedekig becsülettel fizette a TB-t...
A roma holokauszt Magyarország és Európa közös tragédiája. "Nem felejtjük el az áldozatokat, nem felejtjük el a tennivalónkat" - fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulója alkalmából kiadott közleményében kedden
Ugyan a nyárból hivatalosan már csak kevesebb mint egy hónap van hátra, a fesztivál- szezonnak még koránt sincs vége! Ha az utolsó időszakra kevesebb pénzünk maradt, vagy éppen csak most vetjük bele magunkat a fesztiválozásba, eláruljuk, hogyan úszhatjuk meg olcsóbban a bulizást.
Budapest - A nyílt utcán vágta fel az ereit egy fiú a XV. kerületben hétfő este. Egy szemtanú szerint a 18-20 év körüli fiatal azért akart végezni magával, mert kiközösítette őt egy ismerős társaság.
Sikerült eladni a tervezett 20 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet kedden is az ÁKK aukcióján, bár az adósságkezelő érezhetően visszafogta a kínálatot az első féléves sikerek után. A...
Rekordok jönnek-mennek: ha minden csúcsdöntést megírnánk az autózás világában valószínűleg napi több alkalommal is be kellene számolnunk valamiről. Vannak azonban kiemelt témák, melyeket valóban érdemes figyelemmel követni. Ilyen például az elektromos technológia, aminek fejlődése az elmúlt években igencsak felgyorsult. Ezúttal egy sebességrekordról adhatunk számot, mely a közúton is legálisan…
Napokon belül elkezdődnek a 31. Nyári Olimpiai Játékok. A NÉBIH összegyűjtötte a legfontosabb élelmiszerbiztonsági tudnivalókat a Brazíliába utazók számára, hogy csak a sportversenyek okozzanak izgalmas pillanatokat.
Tovább folytatódott a fellendülés a kereskedelmi befektetési ingatlanok piacán, a második negyedévben Közép-Európában 2,6 milliárd euró összegben került sor tranzakciókra. A piacot továbbra is a...