A rendőrség büntetőeljárást folytat egy budapesti testvérpár ellen, akik még áprilisban fenyegettek meg egy buszsofőrt Budafokon - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Máig is beleborzonganak az emlékeikbe azok, akik ott voltak a tíz évvel ezelőtti fővárosi tűzijátékon. Egy hatalmas vihar érte épp akkor el a Budapestet, amikor az első rakétákat fellőtték volna.
MTI Fotó: Illyés Tibor A nehézsúlyú birkózó nem bírt az örmény Levan Berjanidzével, aki 3:1-re nyerte a küzdelmüket. Ligeti egyszerűen sehogy sem talált fogást a nála jóval nehezebb örményen. A vigaszágon még van esély egy bronzéremre, ha Berjanidze bejut a döntőbe.
Letartóztatták szombaton Szaúd-Arábiában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet három tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy nyugalmazott szaúdi tábornokot.
Augusztus 20. olyan ünnep, amely hitet ad az összetartozásunkban és erőt az elkövetkező időkre - mondta az államalapító Szent István király tiszteletére rendezett szombati városi ünnepségen Fekete Zsolt, Salgótarján szocialista polgármestere
Másfél évig nyomoztak, és arra jutottak, hogy nem volt hűtlen kezelés, hiszen a logikájuk szerint egy önkormányzati ingatlant el lehet adni áron alul, ha erre előtte írtak egy jogszabályt.
A válság után újra fellendült a befektetési kedv, az akvizíciós étvágy, a trend pedig várhatóan folytatódik, hiszen sok likvid tőke halmozódott fel a vállalkozásoknál. Az M27 ABSOLVO az elmúlt 2 év M&A tranzakcióit vizsgáló elemzése szerint a régiónkban felvásárlók 56%-át teszik ki tőzsdén jegyzett vagy pénzügyi befektetői, magántőke háttérrel rendelkező cégek, melyeket alapvetően a növekedési…
Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője szerint a nők fantasztikus szereplése minden korábbi várakozást felülmúlt a riói olimpián, ezáltal a csapat teljesítményét is "elvitte"
Mikrobusz ütközött össze egy autóbusszal a 49-es főút Szamosbecs és Pátyod közötti szakaszán szombat délután, a balesetben hatan megsérültek - közölte honlapján a megyei rendőr-főkapitányság és a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság.
Hamarosan kezdődik az ünnepi tűzijáték, ami nekünk lehet szórakozás, de a kedvenc háziállatainknak igazi rémálommá válhat a hang- és fényhatások miatt. A Nébih összegyűjtötte, hogy mire érdemes odafigyelniük a gazdiknak, de arra is választ adnak, hogy mit tehetünk, ha már megtörtént a baj és elszökött a kedvencünk.
Most alakult kft. tulajdonosa, aki nem ügyvezető, díjazás nélkül (ingyenes tagi személyes közreműködés jogcímen) szervezhet-e fuvart a fuvarozó cégének eseti jelleggel? Olvasónk kérdésére dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő válaszol.
A földművelésügyi miniszter a Túrkevén rendezett augusztus 20-i ünnepségen az MTI szerint azt mondta: a magyar életforma és világ értéket jelent, amelyet meg kell védeni, mert „a mi magyar életünk ezen múlik”.
Tavaly májusban a párt regisztrált szavazóinak még csak a 39 százaléka mondta azt, hogy a szabadkereskedelmi megállapodások „rosszak” az Egyesült Államoknak, most viszont már a 61 százalékuk ezt mondja. A demokratáknál ez most fordítva van.
Rio de Janeiro – A mostani ötkarikás játékok legidősebb aranyérmeseként ünnepli a világ a brit Nick Skeltont, aki díjugratásban bizonyult a legjobbnak.
Összesen 82 fős magyar delegáció utazik Brazíliába, a szeptember 7-én kezdődő Rio de Janeiró-i paralimpiára. A 40 tagú sportolói csapatot az edzők, az orvosi stáb és a csapatiroda munkatársai kísérik.
Dunaszerdahely — „Ma már én is el lennék ásva, ha ezt nem csinálom meg” – nyilatkozta a csallóközi magyar maffia kapcsán csak „sírásóként” emlegetett férfi.
Az év első hat hónapjában 6 százalékkal 258 ezer forintra nőttek bruttó átlagbérek, a nettó keretesetek pedig 7,6 százalékkal, családi kedvezmény nélkül számítva 171 600 forintra emelkedtek éves összevetésben.
A szlovákiai magyarság hat kiemelkedő személyisége kapott magas magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep alkalmából, az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Cimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át az érintetteknek szombaton a diplomáciai képviselten megtartott ünnepség keretében
Minthogy az Egyesült Államok alkotmánya az elnöki poszt betöltéséhez sem pszichológiai alkalmassági vizsgát, sem bizonyos intelligenciaszintet nem ír elő (elég az USA polgárának születni, legalább 35 évesnek lenni, illetve a jelölést megelőzően minimum 14 évig az országban élni), könnyen előfordulhat, hogy egy agresszív fajankó vagy épp egy meggondolatlanul fecsegő illető kerül a Fehér Házba.
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó viszi majd a magyar zászlót az ötkarikás játékok vasárnapi záróünnepségén - jelentették be sajtótájékoztatón szombaton, a riói Magyar Házban.
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó viszi majd a magyar zászlót az ötkarikás játékok vasárnapi záróünnepségén - jelentették be sajtótájékoztatón szombaton, a riói Magyar Házban
Rio de Janeiro – A háromszoros olimpiai bajnok úszót érte a megtiszteltetés, hogy az ötkarikás játékok vasárnapi záróceremóniáján vezesse a csapatunkat.