Tegnaptól az újként forgalomba kerülő cigisdobozok csomagolása már egységesen fekete - és nem lehet rajta a márkára utaló szín és logó. Az unió új dohányirányelvének átültetése miatt a dobozok főoldalán lévő eddig 30, a hátoldalin 40 százalékot lefedő figyelmeztetés az új fedlapokon 65-65 százalékra változik és mindkét oldalon elrettentő kép lesz. Emellett 2017 májustól teljesen betiltják az…
Kolozsvár csak akkor lehet az erdélyi magyar kultúra fővárosa, ha energiáit nemcsak önmagára fordítja, hanem egész Erdélyt képes ellátni kultúrával - vélték a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat keretében szervezett pódiumbeszélgetés résztvevői.
Utolsó nap az 56 kilósok közt induló, a képen látható 19 éves mongol súlyemelő, Csagnadorj Usukhbayar produkált pozitív tesztet, kizárták. Ő volt a 2016-os olimpián a hetedik. Foto: AFP / Goh Chai Hin
Egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre szombaton egy lakodalomban a délkelet-törökországi Gaziantepben azt az öngyilkos merényletet, amelyben legkevesebb ötvenegy ember meghalt - közölte vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli városháza elől élőben közvetített televíziós beszédében.
Az Újpest 0-0-s döntetlent játszott a vendég MTK Budapest csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnapi, hetedik fordulójában az angyalföldi Illovszky Stadionban
A demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton kampánymenedzsere szerint a republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump "a Kreml bábja" és fel kellene tárni Tump mély pénzügyi kapcsolatait Oroszországgal.
Modern látogatóközponttá alakították át és nyitották meg az érdeklődök előtt a volt jugoszláv kommunista vezetők óvóhelyéül szolgáló horvátországi földalatti erődöt, a paklenicai földalatti várost - közölte a Jutarnji List horvát napilap vasárnap
A Szex és New York sztárja, Cynthia Nixon a napokban párjával, Christine Maronival, egy étteremben vacsorázott, amikor egy kisfiú odament hozzájuk, majd feltette a nagy kérdést.
Sebességmérő akciót tartanak az utakon keddtől csütörtökig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon vasárnap.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a legutóbbi magyarországi választások óta, amelyen a külhoni magyar állampolgárok is részt vehettek, immár magyarországiaknak és erdélyi magyaroknak közös felelősségük a magyar nemzet jövőjének az alakítása.
A dán férfi kézilabda-válogatott története legnagyobb sikerét ünnepelheti, miután 28-26-ra legyőzte a kétszeres címvédő Franciaországot a vasárnapi döntőben, Rióban, a NOB-elnök Thomas Bach jelenlétében.
Kolozsvár csak akkor lehet az erdélyi magyar kultúra fővárosa, ha energiáit nemcsak önmagára fordítja, hanem egész Erdélyt képes ellátni kultúrával - vélték a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat keretében szervezett pódiumbeszélgetés résztvevői
A magyarok őstörténetét kutató 4. orosz-magyar uráli expedíciónak már vannak eredményei - mondta Mende Balázs antropológus az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Augusztus 20-án éjjel hajtott végre kényszerleszállást az USAF egyik C5 Hercules szállítógépe Budapesten, feltehetően a fedélzeti tűzjelző riasztása alapján. A leszállás idején teljes tűzoltói készültség volt a kifutópálya mellett, több habágyúval várták a gépet. A repülő rendben landolt, ezután átvizsgálták a szakemberek. A kényszerhelyzet idején volt olyan utasszállító, amelyet ideiglenesen…
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a legutóbbi magyarországi választások óta, amelyen a külhoni magyar állampolgárok is részt vehettek, immár magyarországiaknak és erdélyi magyaroknak közös felelősségük a magyar nemzet jövőjének az alakítása
Az elnökjelölt kampánymenedzsere a CNN hírtelevíziónak adott interjújában fejtette ki, hogy - korábbi álláspontjától eltérően - Donald Trump már nem deportálná az összes, mintegy tizenegymillió illegális bevándorlót, aki az Egyesült Államokban él.
Mit tehet egy radikális ellenzéki párt, amikor már az utcán durvább kormányüzenetek vannak, mint amit ők tudnak mondani? Hogyan lesz egyetemi csajozási technikából politikai stratégia? Egy nap a Jobbikkal augusztus 20-án.
Eddig 1466 személy vesztette el szlovák állampolgárságát a 2010-ben elfogadott új szlovák állampolgársági törvény következtében. Ugyanakkor a másfél éve érvényes kivételek alapján 220-an kérvényezték szlovák útlevelük visszaadását, és ezt 159 esetben a belügyi tárca lehetővé is tette - ismertette pozsonyi belügyminisztérium legfrissebb statisztikai adatait a TASR közszolgálati hírügynökség…
A Videoton hátrányból fordítva 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó NB I vasárnapi, hetedik fordulójának zárómérkőzésén. A házigazda Ferencváros a félidőben még vezetett, de a végén a döntetlennek is örülhetett az újonc Mezőkövesd ellen. A listavezető Vasas is ikszelt Diósgyőrön.
Szent István ünnepe arra hív mindnyájunkat, hogy higgyünk magyar közösségünk jövőjében, és tegyünk azért, hogy utódaink hálásak legyenek ezért a hűségért - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár vasárnap, a drávaszögi Kiskőszegen, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) Szent István-napi központi rendezvényén.
A Videoton hátrányból fordítva 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnapi, hetedik fordulójának zárómérkőzésén