Botrány lett egy csornai levélből, amelyben egy közmunkásnak azt írták, hogy legyen szerződéses katona, különben három hónapra nem lesz közmunka. A kormány félreértést emlegetett. Az Index az ország másik feléből származó levélre hivatkozva azt írja, hogy a dolog rendszerszintűnek tűnik.
Európának középtávon be kell rendezkednie a fokozott biztonsági fenyegetettségre és az ehhez való alkalmazkodásra - jelentette ki Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A válasz egyszerű: nehezen. Adósmentő program ugyan létezik, de ez nem oldja meg azoknak a problémáit, akik bérlakáshoz szeretnének jutni, és nincs bedőlt hitelük - írja a Magyar Nemzet.
Tizenöt sportoló mellett Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Simicskó István honvédelmi miniszter és Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is megérkezett csütörtökön este a riói olimpiára
Két hónap alatt nagyot fordult az olaj árfolyama, több mint 20 százalékot esve a június eleji csúcstól számítva, sokan pedig egyre hangosabban brummognak. Videós elemzésünkből kiderül, mennyire kell...
Az ’50-es évek végén leleplezett BMW 507 Roadster kétségtelenül a BMW (egyik) legértékesebb és legkülönlegesebb veterán modellje; nem csupán azért, mert az autó csodaszép, és technikailag is igencsak finomnak számított, de különösképp azért, mert újkorában is méregdrága és nagyon-nagyon ritka volt, csupán 254 példány született belőle, ami egy szériagyártású négykerekűnél bizony nem túl sok.
Alig egy nap alatt csaknem 160 ezer aláírás gyűlt össze péntek délelőttre egy petíción, amelyben Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök távozását követelik.
Budapest - Hazánk fővárosában bukott le egy országának kémkedő kínai FBI-os. Kun Shan Chun 1997 óta dolgozott az amerikai hatóságnak, miközben titkos információkat adott át Kínának.
Peter Altmaier a Berliner Zeitung című lapban megjelent interjúban kiemelte: a német kormánynak "nem mindegy", hogy miként érvényesülnek az emberi jogok Törökországban, és elvárja az ankarai vezetéstől a jogállamiság elveinek betartását, például az erőarányos fellépést a puccskísérlet felelőseivel szemben.
A kormányon lévő törökországi Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) megtisztítják Fethullah Gülen hitszónok híveitől - ilyen értelmű, sürgősen végrehajtandó utasítás érkezett a pártközpontból a tömörülés helyi szervezeteihez - jelentette pénteken a török média.
Az ipari termelés volumene 0,3 százalékkal elmaradt júniusban az egy évvel korábbitól - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A két amerikai válogatott névsorának és múltjának ismeretében nagy meglepetés lenne, ha elmaradna az újabb címvédés a férfiaknál vagy a nőknél a riói olimpia kosárlabdatornáján.
Kalifornia – Fernando Alonso (35) újra szerelmes. A Forma-1 kétszeres világbajnoka év elején szakított menyasszonyával, Lara Alvárezzel, ám most boldogan számolt be a közösségi oldalán arról, hogy szerelmes.
Elfogadott terv alapján folynak a szigetvári vár tájépítészeti rendezését célzó munkálatok - közölte a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ pénteken az MTI-vel.
Kórházi közbeszerzéseknél elkövetett kartellezés miatt bírságolt a GVH. Megállapította ugyanis, hogy az érintett öt cég négy kórházi közbeszerzési eljárásban a kiírás befolyásolása érdekében,...
A vadonatúj Porsche Panamera nemrég mutatkozott be a nagyközönségnek, és ahogyan minden téren, úgy a multimédia és az okostelefonos integráció világában is élre törne. Mindezt a teljesen friss Porsche Connect rendszeren keresztül szeretnék elérni, és egy kisvideón meg is mutatják, hogy milyen modern képességekkel ruházták fel új modelljüket – nem vették félvállról a feladatot.
Akár 3 ezer, a harcok elől menekülő embert is foglyul ejthetett az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet az észak-iraki Kirkuk tartományban - írta az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) az ázsiai országról szóló pénteki beszámolójában.
Az MNB összesen 14 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Consequit Pénzügyi Tanácsadó és Biztosításközvetítő Zrt.-nél, illetve a Consequit Alkusz Kft.-nél feltárt...
Működik a menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás, nincs szükség helyette B-tervre - mondta a német kancelláriaminiszter egy pénteki lapinterjúban
Budapest - Hatalmasat bakizott az M1 Televízió riportere! Hacsak időközben nem változott a helyzet, amelyre egyedül a Magyar Hírtelevíziónál figyeltek fel, akkor eléggé benézte a térképet a tudósítónő, aki szerint Rio de Janeiro Brazília fővárosa.
Elfogadott terv alapján folynak a szigetvári vár tájépítészeti rendezését célzó munkálatok - közölte a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ pénteken
Négyen sérültek meg abban a balesetben, amelyben két személyautó ütközött a 35-ös úton Józsa és Hajdúböszörmény között péntek délelőtt, az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Négyen sérültek meg abban a balesetben, amelyben két személyautó ütközött a 35-ös úton Józsa és Hajdúböszörmény között péntek délelőtt, az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Tovább növelte támogatottságát a kormányzó brit Konzervatív Párt, és 2010-es kormányra kerülése óta a legnagyobb különbséggel vezet a legfőbb ellenzéki erő, a Munkáspárt előtt a YouGov közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint