Van néhány igencsak furcsa, de működő ötletünk, hogyan aludhat jól a nagy melegben is. Érdemes kipróbálnia őket, mert egyik sem kerül egy fillérjébe sem – írja a Blikk Nők.
Dinnyenapot rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a vendégek kóstolhatnak a mézédes gyümölcsből és az is kiderül, idén ki lesz a legjobb dinnyesúlysaccoló.
A közbeszerzési piac elmúlt 20 évét vizsgálva megfigyelhetjük, hogy 2014-ben volt a legmagasabb a közbeszerzési eljárások száma, míg ha az értékeket nézzük, akkor a 2013-as év volt a rekord -...
Siena - Csodálatos eseménnyel kezdi a nyári pihenőjét a Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen (36), aki pénteken újra megházasodik és örök hűséget fogad Minttunak.
Kezdődik a világ legjelentősebb sporteseménye, a négyévenként megrendezett olimpia. Ebből az alkalomból készítettünk összeállítást a hangulatról: a jóslatokról és az eredményekről.
Budapest - Több baleset, illetve a hétvégi megnövekedett forgalom miatt lépésben haladnak a járművek az M7-es autópályán a Balaton felé, a 7-es főúton pedig nyolc kilométeres a torlódás Martonvásár térségében.
Ismét változtatja a Facebook a posztokat szűrő algoritmusát. A közösségi oldal eddig is nagy figyelmet fordított rá, hogy a feltűnően klikkvadász megosztásokat a rájuk jellemző szavak, nyelvi struktúrák alapján hátra sorolja, eddig azonban azt vette figyelembe, hogy a felhasználók egy-egy linkre kattintás után milyen gyorsan hagyják el azt.
A vezető európai indexek mérsékelten erősödnek a délelőtti órákban, a hazai piac azonban alulteljesítő, ami elsősorban a Richter számlájára írható. Az erősödést az sem segíti, hogy a Mol és Magyar...
Legalább 12 ember meghalt, további 15 pedig megsebesült pénteken az északkelet-indiai Asszám szövetségi tagállamban egy fegyveres támadásban, melynek során szeparatista lázadók tüzet nyitottak egy zsúfolt piacon - közölték a helyi hatóságok.
Nem hozott kielégítő eredményt a cariprazine, a Richter innovatív atípusos antipszichotikumának egyik klinikai vizsgálata, de a vizsgálatok folytatódnak - közölte a cég és a vizsgálatokat vele együtt végző ír Allergan pénteken.
A Manchester City után a West Ham is román ellenfelet kapott a péntek kora délutáni, nyoni El-playoff-sorsoláson, amelynek értelmében a londoniak az Astra Giurguival meccselnek majd a csoportkörbe jutásért. Az olasz Sassuolo a Crvena zvezdát fogta ki. Köteles László csapata, a Genk Zágrábba látogat majd. A Futács Márkót is foglalkoztató Hajduk Split az izraeli Makkabi Tel-Avivval küzd meg.
Erősödött a forint az elmúlt hónapban, de az alapkezelők szerint már nem tart sokáig a hazai fizetőeszköz ereje. Többen számítanak jelentősebb gyengülésre a július végi, 312 körüli szintekről. A...
A Vihar politikailag igazolt, erkölcsileg tiszta és katonailag briliáns, horvát állami területet felszabadító hadművelet volt - jelentette ki Kolinda Grabar-Kitarovic államfő, a horvát hadsereg főparancsnoka pénteken Kninben, a Vihar hadművelet 21
2012 óta minden évben augusztus első péntekjén ünneplik a nemzetközi sörnapot. A kezdeményezés egy amerikai kiskocsmából indult, azóta bárok, éttermek, kocsmák, sörfőzdék ezrei csatlakoztak és immár több mint száz országban ünneplik meg augusztusban a folyékony kenyeret.
Budapest – Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szeretné, ha a világbajnoki selejtezők előtt többet tudna együtt készülni a nemzeti csapat.
Júliusban 255 ezer új munkahelyet teremtett az amerikai gazdaság, ami lényegesen magasabb a várt 180 ezer körüli értéknél. A hírre a dollár azonnal jelentősen erősödött az euróval szemben. Az...
A Virus Bulletin nemrég összehasonlította a népszerű vírusirtó szoftverek teljesítményét, és megvizsgálta, hogy melyik ismeri fel a legtöbb kártevőt, miközben a legkevésbé lassítja le a számítógépet.
Barack Obama kisebbik lánya az elnöki család egyik kedvenc éttermében végez nyári munkát a massachusettsi Cape Codtól délre fekvő Martha's Vineyard szigetén.
Tovább növelte támogatottságát a kormányzó brit Konzervatív Párt, és 2010-es kormányra kerülése óta a legnagyobb különbséggel vezet a legfőbb ellenzéki erő, a Munkáspárt előtt a YouGov közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint.