Legalább 12 ember meghalt, további 15 pedig megsebesült pénteken az északkelet-indiai Asszám szövetségi tagállamban egy fegyveres támadásban, melynek során szeparatista lázadók tüzet nyitottak egy zsúfolt piacon - közölték a helyi hatóságok.
Nem hozott kielégítő eredményt a cariprazine, a Richter innovatív atípusos antipszichotikumának egyik klinikai vizsgálata, de a vizsgálatok folytatódnak - közölte a cég és a vizsgálatokat vele együtt végző ír Allergan pénteken.
A Manchester City után a West Ham is román ellenfelet kapott a péntek kora délutáni, nyoni El-playoff-sorsoláson, amelynek értelmében a londoniak az Astra Giurguival meccselnek majd a csoportkörbe jutásért. Az olasz Sassuolo a Crvena zvezdát fogta ki. Köteles László csapata, a Genk Zágrábba látogat majd. A Futács Márkót is foglalkoztató Hajduk Split az izraeli Makkabi Tel-Avivval küzd meg.
Erősödött a forint az elmúlt hónapban, de az alapkezelők szerint már nem tart sokáig a hazai fizetőeszköz ereje. Többen számítanak jelentősebb gyengülésre a július végi, 312 körüli szintekről. A...
2012 óta minden évben augusztus első péntekjén ünneplik a nemzetközi sörnapot. A kezdeményezés egy amerikai kiskocsmából indult, azóta bárok, éttermek, kocsmák, sörfőzdék ezrei csatlakoztak és immár több mint száz országban ünneplik meg augusztusban a folyékony kenyeret.
Budapest – Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szeretné, ha a világbajnoki selejtezők előtt többet tudna együtt készülni a nemzeti csapat.
Júliusban 255 ezer új munkahelyet teremtett az amerikai gazdaság, ami lényegesen magasabb a várt 180 ezer körüli értéknél. A hírre a dollár azonnal jelentősen erősödött az euróval szemben. Az...
A Virus Bulletin nemrég összehasonlította a népszerű vírusirtó szoftverek teljesítményét, és megvizsgálta, hogy melyik ismeri fel a legtöbb kártevőt, miközben a legkevésbé lassítja le a számítógépet.
Barack Obama kisebbik lánya az elnöki család egyik kedvenc éttermében végez nyári munkát a massachusettsi Cape Codtól délre fekvő Martha's Vineyard szigetén.
Az internetes zaklatástól Ferenc pápa véleménynyilvánítási szabadságáig számtalan témát dolgoznak fel folyamatosan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Médiatudományi Intézetében.
Tovább növelte támogatottságát a kormányzó brit Konzervatív Párt, és 2010-es kormányra kerülése óta a legnagyobb különbséggel vezet a legfőbb ellenzéki erő, a Munkáspárt előtt a YouGov közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint.
A Magyar Nemzeti Bank legfeljebb 12 milliárd forint likviditási kölcsönt nyújt a Befektető-védelmi Alap részére annak érdekében, hogy az mielőbb megkezdhesse a kártalanítások kifizetését - közölte a ...
Nemrég magunk mögött hagytuk a 2016-os esztendő első félét, ami természetesen alkalmat ad a gyártók teljesítményének összehasonlítására. Sok meglepetéssel ugyan nem találkozunk a Focus2Move rangsorában, azonban mindenképp kiemelendő, hogy az új Hyundai Tucson már-már hihetetlen ugrást produkált idén. 2016 első félévében különben összesen világszerte 45,8 millió autó kelt el.
A vezető európai indexek mérsékelten erősödnek a délelőtti órákban, a hazai piac azonban alulteljesítő, ami elsősorban a Richter számlájára írható. Az erősödést az sem segíti, hogy a Mol és Magyar...
A viharos időjárás okozhatta a ASL Airlines Hungary magyar légitársaság teherszállító repülőgépének balesetét az olaszországi Bergamo repülőterén péntek hajnalban, a két fős magyar személyzet nem sérült meg - jelentette az olasz polgári légiforgalmi hatóság.
Egy családtagom rendszeresen jár vizsgálatokra, a közeljövőben sugárkezelést és kemoterápiát is kapni fog. A kérdésem: PET-CT után mennyi ideig nem javasolt terhesen, illetve kisbabával meglátogatni őt?
Leicester - Jó messzire gurult a gyógyszerre ennek az úriembernek is, aki a minap puszta kézzel - és fejjel - ment neki egy lehajtható tetejű Mercedes szélvédőjének. Miközben a sofőr benne ült. És vezetett...
Óriási különbségek vannak vidék és a főváros között, akár százszoros árkülönbség is lehet egy budapesti luxus villa és egy vidéki egy-két szobás családi ház között. A különbségekért azonban nem csak a földrajzi fekvés felelős, sok múlik az alapterületen, a tájoláson és az ingatlan állapotán is. Ráadásul az óriási kereslet is felfelé tornássza az árakat – te adnál 300 milliót egy társasházi…
Továbbra sem nagyon tud elmozdulni a 311 körüli szintről a forint az euróval szemben, pénteken kicsivel ez alatt kezdte a kereskedést a magyar deviza, és napközben sem mutatott intenzív mozgást. Az...