Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a Volkswagen keményen odalép az elektromosok mezőnyébe: a német gyártó három tisztán elektromos platform bemutatásával kíván egy nagyobb szeletet kiharapni az autópiac tortájából. Mindez azt jelenti, hogy a VW konszern márkái a közeljövőben temérdek villanyautóval frissülnek az elkövetkező években.
Baltával támadt az utcán korábbi feleségének jelenlegi élettársára egy férfi Budapest XIV. kerületében, a Fogarasi úton hétfő délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Már nem a szó 1956-os, melbourne-i, szovjetek elleni értelmében, csak az a helyzet, hogy a második negyed elején 4:4 az állás, és az ausztrálok semmiben sem gyengébbek nálunk. Abban bízhatunk, hogy a végét talán nem bírják. És persze alabda gömbölyű, olimpián meg nincs könnyű ellenfél.
Kenderesi Tamás végig a negyedik helyen haladt előreaz előfutamban, míg végül az utolsó fordulóban belehúzott és magabiztosan háta mögé tudta Michael Phelps 19-szeres olimpiai bajnokot. Ezzel futamelsőként jutott tovább az elődöntőbe.
Florida — Ross Gardner (39) hihetetlen fogyásának története bejárta a fél világot! Gardner XXXXL-es ruhákat hordott, 177 kilogrammot nyomott, s ahogyan ő fogalmazott, nyomorult, boldogtalan élete volt.
A dunai hajózás fejlesztésére Magyarország rendszeresen és sikerrel pályázik uniós forrásokra: a 2014-2020-as pénzügyi időszakban eddig támogatást nyert 12 projekt 31,6 milliárd forint összértékű beruházás megvalósítását teszi lehetővé - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI érdeklődésére.
50 év feletti emberek olvasási szokásait vizsgálták és az eredmény egyértelmű: már napi 30 perc könyvolvasás jelentősen növelheti a hosszabb élet esélyét.
A 19 éves Kenderesi Tamás futamában Michael Phelpst verve, 1:54:73-as egyéni csúccsal az első helyen jutott a 16-os középdöntőbe. Cseh László szintén nyerte a saját futamát, de rajta lehetett érezni, hogy sokolimpiás tapasztalatával csak annyit ad ki magából, amennyit kell.
Míg Csobot Adél vidéken ünnepelte testvére lánybúcsúját, addig Istenes Bence Fluor Tomival parádézott Amszterdamban. Na de akkor ki vigyázott a kis Natánra?!
Három perc sincs hátra a harmadik negyedből, és az ausztrálok 8:7-re vezetnek a magyar férfiak ellen. Mi jöhet ezek után? Bódy Silvy szörfvilágbajnok lesz???
Spanyolország – Többmilliós kártérítést kapott az a magyar fiatalember, aki túlélte a márciusi, Spanyolországban történt buszbalesetet. A magyar sérült szerint azonban a barátai elvesztése olyan seb, amelyet semmivel sem lehet kárpótolni.
Budapest — Hiába ért el sikert a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon, s lettek hősök számunkra a futballisták, a nyugat-európai klubok nem kapkodnak értük.
Spanyolország – Többmilliós kártérítést kapott az a magyar fiatalember, aki túlélte a márciusi, Spanyolországban történt buszbalesetet. A magyar sérült szerint azonban a barátai elvesztése olyan seb, amelyet semmivel sem lehet kárpótolni.
Csakis az erők egyesítésével győzhető le a nemzetközi terrorizmus - szögezte le Ilham Aliyev azeri elnök, aki Bakuban iráni és orosz kollégájával tárgyalt hétfőn.
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya 464,8 milliárd forint volt az első hét hónapban, szemben az egy évvel korábbi 894,1 milliárd forinttal - jelentette hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A 400-on aranyérmes Hosszú Katinka a legjobb, Jakabos Zsuzsanna pedig a kilencedik idővel jutott elődöntőbe a 200 méter vegyes előfutamaiból a riói olimpia hétfői versenynapján.
Dunakeszi – Annyira elharapódzott a vita két férfi között egy sörözőben, hogy életveszélyes sérülés lett a dulakodás vége. R. László (37) ugyanis törött sörösüveggel szúrta hasba társát. Az eldurvult vita akár tragédiával is végződhetett volna.