A Magyar Közlöny keddi számában megjelent az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet.
Owens 10,3 másodperccel nyert Berlinben, ma már aki számít, 10 másodpercen belül fut. De sokkal jobb cipőkben, és ami tán még fontosabb, sokkal jobb pályán.
A Volkswagen megkapta a német Szövetségi Közlekedési Hivatal (Kraftfahrt-Bundesamt, KBA) jóváhagyását a nitrogén-oxid-kibocsátási ügyben érintett újabb modellek átalakítására, ezzel az EA 189 motorcsalád 1,2 literes TDI-motorjaival felszerelt járművek szoftverfrissítése is megkezdődhet.
Továbbra is folytatódik az egészségügyi dolgozók elvándorlása. Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ legfrissebb felmérése szerint idén, az év első félévben nagyjából ugyanannyi orvos, és ápolónő készült külföldre, mint korábban. Közben országszerte hiány van fogorvosokból. További részletek a videóban.
Az aktuális gazdasági és foglalkoztatáspolitikai helyzetről, az e-számla bevezetéséről és az M3 metró pótlását szolgáló autóbuszokról is tárgyalt a közelmúltban létrehozott gazdasági kabinet kedden a Nemzetgazdasági Minisztériumban - közölte a nemzetgazdasági tárca az MTI-vel kedden.
Magyar aranyéremmel indult a nap, amelynek során férfi pólósainknak, és birkózóinknak jut majd a főszerep közvetítésünkben! Usain Bolt megkezdi szereplését 200-on, ahol rámegy a világcsúcsra! Kövesd élőben a fejleményeket velünk!
Rio de Janeiro – Baji Balázs elődöntős futamában negyedik helyen ért célba, s nem jutott fináléba 110 méteres gátfutásban a riói olimpia keddi versenynapján.
Az angol jegybank augusztusi intézkedéscsomagja után felerősödött a hosszabb lejáratú brit állampapírok hozamesésének trendje, amiben szerepe lehet a további esésre számító külföldi szereplők...
A brit kormányfő szerint hazája továbbra is szoros kereskedelmi és stratégiai kapcsolatra törekszik Kínával. Theresa May levélben biztosította erről Hszi Csin-ping kínai elnököt és Li Ko-csiang miniszterelnököt a Downing Street keddi tájékoztatása szerint.
Oroszország első alkalommal vett igénybe egy iráni légibázist, hogy onnan bombázza szíriai célpontjait. Nem akármi, hisz az 1979-es forradalom óta Irán nem engedte, hogy területét bármely külföldi hatalom katonai műveletekre használja. Bonyolódó helyzet: ki kinek az ellensége vagy barátja?
Los Angeles - Újabb erdőtűz pusztít és terjed minden irányba elképesztő sebességgel Kaliforniában, a Los Angelestől keletre fekvő Cajon-hágón, emiatt több mint 82 ezer embernek kellett elhagynia otthonát - közölte kedd este San Bernardino megye tűzoltóságának szóvivője.