Mintegy 90 millió euróba kerül az utaskísérők egyhetes sztrájkja az Air France francia légitársaságnak - közölte Frédéric Gagey, a társaság elnöke kedden a France Info közszolgálati hírrádiónak adott nyilatkozatában.
Rég jelentkeztünk már bemutatóval a veterán rovatban, de higgyék el, nem feledkeztünk meg az izgalmas oldtimerek világáról. Ezt bizonyítva, most egy igazán izgalmas típust szeretnénk megismertetni Önökkel a Fiat Dino képében, mely gyönyörű olasz vonásai és V6-os erőforrásai mellett lehengerlő történetet tudhat magáénak – utóbbiról pedig sokat árulkodik a neve is.
Szíria - Hihetetlen képek láttak napvilágot Douma városából. Damaszkuszhoz, a szír fővároshoz közeli településen fiatalok tucatja kezdett pokémonokra vadászni a romok között.
Budapest - Veterán ritkaság szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren: az ukrán zaporizsjei Motor Szics légitársaság Antonov AN-12B típusú különleges teherszállító gépe kedd délután érkezett Magyarországra.
A KDNP kezdeményezésére sikerült betiltani a 14 év alatti gyerekek ketrecharcát, a bíróság azóta fel is oszlatott egy erre szakosodott egyesületet. A brutális sportot annak idején a Blikk leplezte le, ezután került a politika elé az ügy. Hollik Istvánt, a párt országgyűlési képviselőjét kérdeztük.
Tápiószele — Halálfélelme volt és kis híján a mentő vitte el azt a nyolcvan év körüli házaspárt, akiknek egy hatalmas darázsraj tört be a házukba. Az idős férfi pánikszerűen telefonált mindenhova, de senki nem segített. Végül a ceglédi katasztrófavédelmet hívták, ahol Boros Tibor méhrajbefogót ajánlották.
Miami - Hamarosan véget ér a nyaralás a francia labdarúgó-válogatott sztárja, Antoine Griezmann (25) számára is, aki Cristiano Ronaldóhoz hasonlóan Miamiban töltötte a vakációját.
A bukaresti oktatási minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait, miután a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó román Unirea főgimnáziummal - közölte kedden az Agerpres hírügynökség
Budapest - Korábban arról szóltak a hírek, hogy fertőző vízben úszhattak a sportolók az Ironmannen, azonban ezt kedden egy videós üzenetben a világhírű triatlonista, Kropkó Péter (52) megcáfolta.
Jogsértő árazási gyakorlat miatt 44 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt-re - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
Barack Obama amerikai elnök és Hillary Clinton demokrata elnökjelölt közösen ingatta meg a Közel-Kelet helyzetét, és adta ezzel az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kezére Irakot, Szíriát és Líbiát - hangoztatta kedden Donald Trump republikánus elnökjelölt, és "alkalmatlan elnöknek" minősítette Obamát
A Pick Szeged Zrt. módosította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kifogásolt árkialakítási gyakorlatot, korrigálta a működési hibákat – közölte a társaság.
Egyesült Államok - Húsz millió forintos éves fizetésért keres sörszakértőt az Amerikai Történelem Nemzeti Múzeum. A szerencsés alkalmazottnak a következő három évben az Egyesült Államok sörfőzdéit és sörözőit kell felkeresnie, és megkóstolnia azok kínálatát.
Barack Obama amerikai elnök és Hillary Clinton demokrata elnökjelölt közösen ingatta meg a Közel-Kelet helyzetét, és adta ezzel az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kezére Irakot, Szíriát és Líbiát - hangoztatta kedden Donald Trump republikánus elnökjelölt, és "alkalmatlan elnöknek" minősítette Obamát
Autóba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe kedden a kelet-líbiai Bengáziban, legkevesebb huszonketten meghaltak és további húszan megsebesültek - számolt be a helyi biztonsági erők szóvivője.
Ökumenikus imaórán emlékeztek meg a roma holokauszt és a kislétai romagyilkosság áldozatairól kedd este Budapesten a Sant'Egidio közösség szervezésében.
Az az egyik legfontosabb, hogy a "megszorítási vallást" feladjuk és engedjük a magán, illetve állami beruházásokon nyugvó gazdaságélénkítést - többek között emellett szállt síkra a CNBC-nek adott...
„A növekedési hormont nem tabletta formájában szedik, hanem injekcióval juttatják a bőr alá, ezért életszerűtlen az a szituáció, hogy szennyezett táplálékkiegészítőről van szó” - ezt a kajakosok között most kirobbant doppingbotránnyal kapcsolatban mondta az ATV Nap híre című műsorában Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport elnöke.
Tartósan elesett ma a 40 dolláros kerek szint az amerikai WTI olajfajtában, azaz új 3,5 hónapos mélypontra bukott, ez pedig magával húzta a vezető amerikai részvényindexeket is, ami pedig a japán...
Autóba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe kedden a kelet-líbiai Bengáziban, legkevesebb huszonketten meghaltak és további húszan megsebesültek - számolt be a helyi biztonsági erők szóvivője.
Barack Obama amerikai elnök és Hillary Clinton demokrata elnökjelölt közösen ingatta meg a Közel-Kelet helyzetét, és adta ezzel az Iszlám Állam kezére Irakot, Szíriát és Líbiát - hangoztatta kedden Donald Trump republikánus elnökjelölt, és "alkalmatlan elnöknek" minősítette Obamát.
Egyre több nyugat-európai állampapír hozama csúszik negatív tartományba. Vajon csak a biztonságos befektetési eszközök iránti túlfűtött keresletről van szó, vagy az alacsony hozamszintek „japánizálódásra” figyelmeztetnek, és Japánhoz hasonlóan defláció és stagnálás jöhet Nyugat-Európában is? A K&H Alapkezelő szakemberei elmondják, mit tehetnek a befektetők.
Médiaértesülések szerint ultimátumot adott klubjának, a spanyol bajnok és kupagyőztes FC Barcelonának a német válogatott kapus, Marc-André ter Stegen, aki azt mondta: ha az új szezonban nem ő lesz az első számú hálóőr, akkor távozik.
A Formatex több, mint 1500 fő bevonásával végzett kutatásából az derült ki, hogy ugyan a családok 80 százaléka autóval utazik nyaralni, a válaszadók 60 százaléka mégis inkább szójátékozik, énekel, vagy találós kérdésekkel játszik, minthogy kifejezetten utazáshoz fejlesztett játékokkal foglalná le gyermekeit. A családok közel egy harmadában pedig tableten, mobiltelefonon, vagy laptopon játszanak a…
Barack Obama amerikai elnök és Hillary Clinton demokrata elnökjelölt közösen ingatta meg a Közel-Kelet helyzetét, és adta ezzel az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kezére Irakot, Szíriát és Líbiát - hangoztatta kedden Donald Trump republikánus elnökjelölt, és "alkalmatlan elnöknek" minősítette Obamát
Rövid távon kihívásokkal nézhet szembe a brit gazdaság az ország európai uniós tagságáról tartott népszavazás nyomán a PwC szerint, a nagymértékű bizonytalanság ugyanis a befektetői kedv csökkenéséhez és alacsonyabb GDP-növekedéshez vezethet.
Egy-két napon belül befejeződhet az őszi búza aratása, a hektáronkénti hozam jobb lesz az előzetesen vártnál, a nyári betakarítású gabona mennyisége az idén mintegy 8 millió tonna lehet, 30 százalékkal haladhatja meg az ötéves átlagot - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden.
A Pick Szeged Zrt. módosította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kifogásolt árkialakítási gyakorlatot, korrigálta a működési hibákat - közölte a társaság az MTI-vel.
Király Gábor kedd este, honlapján jelentette be, hogy a többé nem lép pályára a válogatottban. A veterán kapus mostantól klubcsapatára, a Haladásra koncentrál.
Ebben az évben új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek fel tűzijátékot az augusztus 20-ai ünnepségen - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A ciprusi APOEL a hagyományos hosszabbításban harcolta ki továbbjutást - három gólt szerezve a hosszúra nyűlt ráadásban - a norvég Rosenborg házigazdájaként a labdarúgó BL-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján. A Crvena zvezda a kétszer 15 perces hosszabbításban maradt alul a bolgár bajnokkal szemben Belgrádban.