2016. augusztus 3. szerda

aug. 3
8:51
BL, EL, Bajnokok Kupája, olimpiai futballtorna - mai program (Sport365)
Ma foci lesz minden mennyiségben. Bajnokok LIgája-selejtezők, Bajnokok Kupája, és elkezdődik az olimpiai futballtorna is.
aug. 3
8:51
America Hasn't Got Talent: egy létráról próbálta meg eltalálni az áldozat szájában lévő célkeresztet (444.hu)
Nyilván nem sikerült.
aug. 3
8:53
Milliomos nyugdíjasok Magyarországon (Gondola)
Egy magyar öregségi nyugdíjas kap kétmillió forint feletti nyugellátást havonta, egynek jár 1,5-2 millió forint közötti, háromnak 1-1,5 millió forint közötti összeg - írta a Világgazdaság az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai alapján
aug. 3
8:53
Kiszorul a TV2-ből Hajdú Péter? (Blikk)
A Népszabadság információi szerint a Showtime-ot, majd az Aktívot már nem az ő cégétől rendelik meg.
aug. 3
8:53
Ezt is megértük: Ferenc pápa olyat mondott, amit egy pápától várunk (444.hu)
Szerinte szörnyű, hogy a mai gyerekeknek már azt tanítják, hogy a nemük megválasztható.
aug. 3
8:55
Ma csökkent az üzemanyagok ára (Gondola)
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt
aug. 3
8:55
A Barátok közt után most a Jóban rosszbanból is távozik a színésznő (Blikk)
Budapest - Nincs szerencséje a színésznőnek a tévésorozatokkal, mert a Barátok közt után a Jóban rosszbanból is kiírják a karakterét.
aug. 3
8:55
110 milliójába került tavaly a MÁV-nak, hogy sokat késtek a vonatai (444.hu)
12 ezer utasnak kellett kártérítést fizetni tavaly.
aug. 3
8:57
Újra kísérleteznek rakétával Phenjanban (Gondola)
Észak-Korea ballisztikus rakétát bocsátott fel szerdán az ország délnyugati részéből, amely a tengerbe zuhant keleti partvidékén - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara
aug. 3
8:57
100 millióval tartozik az esztergomi kórház, ezért nem tud meleg ételt adni a betegeknek (444.hu)
Alma és szendvics jár, vagy hozhatnak meleg ételt a rokonok.
aug. 3
8:59
Trump nem támogat két republikánus politikust (Gondola)
Donald Trump republikánus elnökjelölt nem támogatja az újraválasztásért induló Paul Ryan wisconsini képviselőt és John McCain arizonai szenátort
aug. 3
9:00
Megnyílt a terrorelhárítási központ Rióban (hirado.hu)
Hivatalosan megnyitott a pénteken kezdődő olimpiai játékok helyszínén, Rio de Janeiróban a terrorelhárítási központ.
aug. 3
9:00
Riói olimpia: Neymar és a többiek - nyerhet-e egy játékos olimpiát? (Agroinform)
Az U23-as csapatok tornáján ismert játékos alig vesz részt, így a házigazda brazilok a favoritok.
aug. 3
9:02
Újraválasztották az amerikai filmakadémia elnökét (hirado.hu)
Az amerikai filmakadémia kormányzói testülete újraválasztotta eddigi elnökét, Cheryl Boone Isaacs filmmarketinges szakembert, aki sokat tett az akadémia tagságának színesítéséért.
aug. 3
9:09
Megnyílt a terrorelhárítási központ Rióban (Gondola)
Hivatalosan megnyitott a pénteken kezdődő olimpiai játékok helyszínén, Rio de Janeiróban a terrorelhárítási központ
aug. 3
9:09
Király Gábor bejelentette, hogy visszavonul a válogatottságtól (Alternatív Energia)
aug. 3
9:11
Makovecz Imre "álomrajzai" Gyulán (Gondola)
Imre álma címmel szombaton nyílik meg a Makovecz Imre grafikáinak másolataiból összeállított tárlat a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban - mondta az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője kedden az MTI-nek
aug. 3
9:11
"Andy tök jó fej" - Vajna rádiójánál folytatják Sebestyén Balázsék? (Alternatív Energia)
A műsorvezető szerint a kormánybiztos "lesz**ja", hogy többször is kritizálták a TV2-t.
aug. 3
9:13
Amerikai elnökválasztás: a billegő államok döntenek (Gondola)
Az Egyesült Államokban - a választási rendszerből következően - nem országosan választanak elnököt, hanem az egyes államokban, így döntő lehet, hogy az úgynevezett billegő államok melyik jelöltet támogatják majd - mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában
aug. 3
9:15
Újraválasztották az amerikai filmakadémia elnökét (Gondola)
Az amerikai filmakadémia kormányzói testülete újraválasztotta eddigi elnökét, Cheryl Boone Isaacs filmmarketinges szakembert, aki sokat tett az akadémia tagságának színesítéséért
aug. 3
9:15
7 étel, amit minden nőnek rendszeresen fogyasztania kell! (Mindmegette)
Bizonyos ételek és italok különösen jótékony hatással vannak a női szervezetre. Ha rendszeresen fogyasztjuk őket, a hatás nem marad el.
aug. 3
9:15
Felrobbant a zsebében a telefon, bőrátültetésen esett át (Blikk)
Sydney - Bőrátültetésre volt szüksége annak a kerékpárosnak, akinek egy esés után felrobbant a farzsebében az iPhone-ja.
aug. 3
9:17
Megszentelték az új kenyeret a bácskai Törökfaluban (Gondola)
Vasárnap nagyszerű hangulatban telt el Törökfaluban a helyi Százszorszép Művelődési Egyesület szervezésében immár tizenötödik alkalommal megtartott kenyérszentelő ünnepség, amelyen a hagyományokhoz híven a Valkaisoron learatott és Völgyparton megőrölt búzából sütött új kenyeret szentelték meg
aug. 3
9:17
Ezen a videón röhög most az internet: Ezért ne álljunk részegen fitneszgépre! (Blikk)
Doncaster - Futótűzként terjed az interneten a mókás videofelvétel, amely egy angliai kerti partin készült.
aug. 3
9:18
Gondoltad volna, hogy ennyire jó dolga van a magyar nyugdíjasoknak? (Privátbankár)
Boldog nyugdíjas évek? Nos, aki sokáig dolgozik aktívan, egészen durván magas összegű járulékot kaphat.
aug. 3
9:18
Szakemberhiány van az óvodákban, és a gyermek is kevés (Pénzcentrum)
Túljelentkezés és hiány egyszerre....
aug. 3
9:18
Halálos esőzések, legalább 22 ember tűnt el Indiában (ATV)
Legalább huszonkét embernek nyoma veszett egy hídomlásban szerdára virradóra a kelet-indiai Mahárástra államban - közölte a helyi média.
aug. 3
9:24
BÉT - Gyenge nyitást jósolnak az elemzők (ProfitLine)
Gyengén nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
aug. 3
9:24
Azt a rohadt eget: kiszoríthatják a TV2-ből Hajdú Pétert (444.hu)
Nem elég, hogy a magánélete válságban van, még a közélete is bajba kerülhet.
aug. 3
9:26
Magyarország tökutolsó mobilinternetben az EU-ban (444.hu)
Egy finn egy havi tízezer forintos kombinált előfizetésért 50 gigabájt adatforgalmat kap. Egy magyar kettőt (2).
aug. 3
9:27
Imád sztriptízelni a Barátok közt sztárja (Blikk)
Annak ellenére, hogy a Barátok Közt sztárja, Gyebnár Csekka rendkívül gátlásosnak tartja magát, mégis egy olyan jelenetet tart a kedvencének, amelyben rúdtáncosként kellett helytállnia.
aug. 3
9:27
Bírálják az Iszlám Állam elleni légicsapásokat (Alternatív Energia)
Hogy a terror Líbiába tolódhat át, azt a 22 halálos áldozatot követelő bengazi merénylet is mutatja.
aug. 3
9:29
Athén B-tervet akar (Alternatív Energia)
Törökország rendre az EU-val kötött megállapodás felmondásával fenyeget.
aug. 3
9:31
Feleségét jelölte helyettesének az elnök (Alternatív Energia)
A házaspár a választási bizottságnál is bejelentette, hogy együtt kívánnak indulni a voksoláson.
aug. 3
9:33
Phenjan megint kísérletezgetett (Alternatív Energia)
Az ország ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre.
aug. 3
9:35
Razzia Dunaszerdahelyen (Alternatív Energia)
Több embert, köztük egy rendőrtisztet is letartóztattak.
aug. 3
9:36
Költik a pénzt a magyarok: nem az élelmiszer a sláger (Privátbankár)
Az előző hónaphoz hasonlóan júniusban is 5,7 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom. A nem-élelmiszer jellegű boltokban a legnagyobb a bővülés.
aug. 3
9:36
Agydaganatot diagnosztizáltak John Newmannél - kockázatos műtét vár rá (hirado.hu)
A világhírű énekes megvárja a jövő évet az operációval.
aug. 3
9:36
NAV: amit tudni kell a fizetési könnyítési, mérséklési kérelmekről (Adózóna)
Egy helyen elérhetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán a fizetési, könnyítési kérelmekre vonatkozó tudnivalók.
aug. 3
9:36
Ferrarikra szórják a pénzt a gazdagok (Portfolio)
Jól teljesített a Ferrari, az új modelljeinek köszönhetően nőttek az eladásai globálisan, ami jótékonyan hatott az árbevételére és a profitabilitására egyaránt. A menedzsment ezeket látva pedig...
aug. 3
9:36
Vasárnapi zárvatartás: mintha mi sem történt volna (Pénzcentrum)
Te is visszaszoktál már vasárnap a boltokba?...
aug. 3
9:36
Vezetés helyett iszunk? – a technológiai fejlődés mellékhatása (Auto Pult)
Egy nagyon furcsa tanulmány látott napvilágot, amelyben az autonóm, vagyis önvezető autók megjelenésének következményeit vizsgálták az italozás vonatkozásában. A még csak nem is brit tudósok által készített kutatás érdekes – elméleti – változásokra hívja fel a figyelmet.
aug. 3
9:36
"Nem tud rosszul gondolkodni a sajtó" Elnök a kitiltott kajakosokról (ATV)
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke az ATV Start című műsorában elárulta, a sajtó nem gondolkodik rosszul a tiltott szerek vizsgálatán megbukott kajakosok személyét illetően.
aug. 3
9:38
Az utolsó pillanatban foglalják le a nyaralást a magyarok (Privátbankár)
Megugrott a foglalások száma a magyar válogatott sikeres EB-szereplését követően.
aug. 3
9:38
KSH: 5,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom (hirado.hu)
Júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
aug. 3
9:38
Megnyugvás a tőzsdéken a tegnapi nagy esés után (Portfolio)
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, a részvénypiaci esés tegnap kezdett el begyorsulni. A tőzsdéket még mindig a múlt hét végén megjelent európai banki stresszteszt eredményei nyomasztják, de a...
aug. 3
9:40
Amerikai recesszió elnapolva (Portfolio)
Tegnap sokan már recessziót kiáltottak, amikor megérkeztek az első amerikai autóértékesítési adatok, mert ha az autóeladások tetőztek, és újra esésnek indulnak, az akár az amerikai fogyasztás tartós...
aug. 3
9:45
Júniusban 5,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom (Gondola)
Júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán
aug. 3
9:45
Már nem fontos Aszad sorsa? (Alternatív Energia)
Washington már inkább az Iszlám Állam elleni fellépéssel foglalkozik.
aug. 3
9:47
Rogan pszichológusnak áll (Alternatív Energia)
„Nagy megtiszteltetés, de nagy feladat is ez”.

Keresés