Tündéri kismalac kapott új családot és barátokat, egy vadállatokat mentő csoportnak köszönhetően. A Németországban élő malacka sajnos elvesztette a szüleit és rokonait is, de szerencséjére megtalálták az erdőben az állatmentők. A kis vadmalac az Elsa nevet kapta. Azóta két új barátja is lett: Ziva a border collie és Leopold a bengáli cica.
A kormány döntése szerint 3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat, megépül a még hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között - közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos vasárnap az MTI-vel, miután ellátogatott a tiszafüredi Decathlon tavi napokra.
Két olimpiai aranyérmet szereztek a magyarok már az első versenynapon. Hatalmas világcsúccsal nyert olimpiai aranyérmet Hosszú Katinka. A 27 éves úszónő 400 méter vegyesen szerezte meg pályafutásának első ötkarikás érmét. Az első magyar aranyérmet azonban Szász Emese párbajtőröző szerezte meg. Ellenfele a döntőben az olasz Rossella Fiamingo volt, akit Szász óriási csatában vert meg. Rajtkőhöz állt…
A Debreceni VSC az utolsó félórában emberhátrányban futballozva is 1-0-ra nyert a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján
A Haladás 2-0-ra nyert az MTK vendégeként Dunaújvárosban a labdarúgó NB I negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel megszerezte első győzelmét a bajnokságban
A férfi négyszer százméteres gyorsváltó második előfutamában a Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter összeállítású magyar válogatott csak a nyolcadik helyen végzett 3:15.21 perccel, a 12. legjobb idővel (miután a kínai váltót kizárták), így nem jutott be a nyolcas döntőbe.
A WikiLeaks alapítója újabb elektronikus levelek nyilvánosságra hozatalát ígéri, ezúttal Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltről, közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtt
Nagyszabású tüntetés kezdődött vasárnap Isztambulban az államfő, Recep Tayyip Erdogan felhívására, mintegy egymillióan gyűltek össze, hogy elítéljék a múlt hónapban történt sikertelen katonai hatalomátvételi kísérletet
Lovas Petra. MTI-fotó: Illyés Tibor A Szekszárdi AC 36 éves, rutinos asztaliteniszezője 4:1 arányban szenvedett vereséget az észak-koreai Ri Mjong Szuntól a női egyéni második fordulójában.
Los Angeles – „Az egész aurája pezsgett a szexualitástól” – állítja a pop királyáról egykori szeretője, aki most könyvben emlékezik arra a pár hónapra, amelyet Michael Jackson ágyasaként élt meg.
Van a Yellowstone Nemzeti Parkban egy kb. 130 km<sup>2</sup>-es terület, ahol nem bünteti a jog a gyilkosságot. A Yellowstone Nemzeti Park három állam határán fekszik. A legnagyobb része Wyomingban van, de 9 százaléka átlóg Montanába (kb. 673 km<sup>2</sup>) és Idahóba (kb. kb. 130 km<sup>2</sup>).
Rio de Janeiro - Hosszú Katinka győzelme az olimpia eddigi legnagyobb teljesítménye - állítja az úszószövetség elnöke, aki Gyurta Dániel címvédésére, és Cseh László győzelmére jelentkezett be éremátadóként.
Babos az első körben a világranglista 14. helyezett, kétszeres Wimbledon-győztes Petra Kvitovát kapta, és nem bírt a kifejezetten jó formában játszó cseh klasszissal. Kvitová nagyon simán, 6:1, 6:2-re győzte le a legjobb magyar női teniszezőt. Babos a 2015-ös Australian Openen. AFP-fotó/Paul Crock
Maga Erdogan hívta össze azt a hatalmas tüntetést, melyen egymillió ember vesz részt Isztambulban és a nemrégiben történt katonai puccskísérlet ellen szervezték meg.
Gianluca Vacchi, a 49 éves olasz üzletember, sármos és imádja az életét. Családja tulajdonában áll az IMA csomagoló óriás, mely gyógyszerek, kozmetikumok, teák és kávék csomagolásával foglalkozik.
A hétvégén ünnepelte 28. születésnapját az egykori modell, a légtornász barátai körében grillezett, így feledtette a rossz hírt, hogy nem sikerült elsőre a KRESZ-vizsgája.
Rio de Janeiro - Jól szerepelt élete első olimpiáján Kovács Zsófia a tornászok selejtezőjében, ahol két forduló után egyéni összetettben a kilencedik helyen áll.
Budapest — Ismét gyászol a magyar zenészvilág, múlt szombaton gyors lefolyású, súlyos betegség után elhunyt az Omega és az LGT egykori dobosa, Laux József (+73).
További emberéleteket követelt a szombat esti ítéletidő Macedóniában, a legújabb jelentések szerint már huszonegy halálos áldozata van a viharnak, a legfiatalabb közülük hétéves - jelentette a helyi sajtó vasárnap
Az időeltolódás miatt minden versenyszám a késő esti, illetve éjszakai, hajnali órákra esik itthon. Rengeteg magyar sikerre számíthatunk, ön felkel azért hajnalban, hogy lássa a 2016-os riói olimpia versenyeit?
Rio de Janeiro - A riói olimpia eddigi legbrutálisabb sérülését elszenvedő francia tornász üzent a világnak, miután a versenyen eltört a sípcsontja, majd a mentősök leejtették a hordággyal.
John Kasich ohiói kormányzó azt állította egy vasárnapi televíziós interjúban, hogy Donald Trump republikánus elnökjelölt fia a munkatársának jelezte, hogy felkérnék őt alelnökjelöltnek.
Michelisz Norbert egy hatodik és egy nyolcadik helyet gyűjtött be a túraautó-világbajnokság (WTCC) idei szezonjának nyolcadik állomásán, az argentínai Termas de Rio Hondóban. Michelisz - aki hétfőn ünnepli 32. születésnapját - honlapjának beszámolója szerint a nyitó futam hatodik helye után a másodikon körökön keresztül az élen haladt, végül meg kellett elégednie a nyolcadik pozícióval.