2016. szeptember 22. csütörtök

szept. 22
9:35
Orbán: sunyi dolog az előre hozott választás (Gondola)
2014-ben négy évre adtak megbízást az emberek a kormánynak, és nagyon súlyos külső körülmény kellene ahhoz, hogy ez a vállalás ne teljesüljön - mondta a miniszterelnök az Origónak adott interjújában
szept. 22
9:37
Magyarország lehet Európa legnagyobb napraforgó-termelője (Gondola)
Napraforgóból a gazdák az idén várhatóan 1,8 millió tonna termést tudnak betakarítani, ezzel Magyarország lehet az olajnövény legnagyobb európai termelője - mondta a földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán
szept. 22
9:39
Napirend előtti bemelegítés (Gondola)
A berlini választások tanulságai! Ki akarja letelepíteni azokat, akik ellen kampányolnak? Eltékozolt jövő! A magyar reformok nem működnek!
szept. 22
9:41
Orbán: így szeretem Magyarországot, ahogy van (Gondola)
Orbán Viktor szerint a jövő vasárnapi kvótanépszavazáson eldől, hogy a magyarok "milyen erős kardot tudnak kovácsolni" a brüsszeli bürokratákkal szemben.
szept. 22
9:42
Újra a vevőké a tőzsde, csúcson a Nasdaq (Privátbankár)
Tegnap már Európa piacai is szépen emelkedtek, aztán Amerika is belehúzott, végül Ázsia is csatlakozott a ralihoz. A hét éves trend töretlen.
szept. 22
9:44
Akarod tudni, mi lesz ezzel az országgal bevándorlók nélkül 2050-re? (Privátbankár)
A legfrissebb demográfiai kutatások és előrejelzések szerint Európa népessége a bevándorlók nélkül több mint 5 százalékkal csökkenne a következő 35 évben. A születések száma ott fog növekedni, ahol már eddig is magasabb volt a bevándorlás aránya - Kelet-Európa pedig szép lassan kiürül, mert egyre többen választják a gazdagabb európai országokat. Magyarországon még a migránsok is csak kicsit…
szept. 22
9:51
Merész! Brutális dekoltázst villantott Serena Williams (Blikk)
Serena Williamset általában teniszezés közben láthatják a sportrajongók, így nem csoda, hogy a napokban mindenki megdöbbent, amikor Williams egy elképesztően szexi, mélyen dekoltált szerelésben jelent meg a kamerák előtt.
szept. 22
9:51
Köves Slomó: romlott a zsidó közösségek helyzete Európában (Gondola)
A muszlim közösségek növekedésével a nyugat-európai országokban romlott a zsidó közösségek biztonság- és komfortérzete - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában
szept. 22
9:51
Meglódult a forint, csúcsközelben járunk (Portfolio)
A 308 körüli stabil kezdés után csütörtökön délelőtt újra meglódult a forint az euróval szemben, a jegyzések a 307,5-ös szint alá buktak, azaz erősebb szintre ugrott a forint, mint ameddig a pénteki...
szept. 22
9:51
Mégis eltörlik Európában a roamingdíjakat (Pénzcentrum)
Minden szolgáltatónak az otthoni díjazást kell biztosítania, ráadásul korlátlanul....
szept. 22
9:51
Egy hét alatt elfogyott az összes retro Caterham (Auto Pult)
Hiába csak retro kiegészítőkkel díszítették a különleges Caterhamet, mindössze egy hét alatt elkapkodták a limitált Sprint modell összes példányát, annak ellenére, hogy a hasonló képességű alapmodellnél másfélszer drágább. De mit kell tudni a modellről, amely ennyire megdobogtatja a szíveket?
szept. 22
9:51
Válik az álompár: Megszólalt az állítólagos szerető (ATV)
Marion Cotillard visszautasította, hogy bármi köze lenne Angelina Jolie és Brad Pitt válásához. A francia színésznő egyúttal bejelentette, hogy gyermeket vár élettársától.
szept. 22
9:53
Fadarabot adtak el egy budapesti férfinak drága számítógép-alkatrész helyett (Blikk)
Tizenötezer forinttal károsították meg azt a budapesti férfit, aki egy metróaluljáróban vett, legalábbis akart venni egy SSD merevlemezt.
szept. 22
9:53
Orbán Viktor elárulta, lesz-e előrehozott választás (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a jövő vasárnapi kvótanépszavazáson eldől, hogy a magyarok "milyen erős kardot tudnak kovácsolni" a brüsszeli bürokratákkal szembeni küzdelemhez. A kormányfő az Origónak adott, csütörtökön megjelent interjúban hangsúlyozta: ő úgy szereti Magyarországot, ahogy van, és nem szeretné, ha külső parancsra ezt valaki megváltoztatná.
szept. 22
10:00
Akár táblagépeket is vásárolhatnak a tanodák a támogatásból (ProfitLine)
Informatikai eszközöket is vásárolhatnak a tanodák abból az ötmilliárd forintos támogatásból, amelyet a kormány a fejlesztésükre fordít - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
szept. 22
10:00
Oktatói Hálózat: A felnövő nemzedékek gyűlöletre nevelése aláássa az ország jövőjét (444.hu)
Aggódnak az egyetemi oktatók az eszeveszett állami uszítókampány miatt.
szept. 22
10:09
Ez a holland focista lett az első, akit a videóbíró állított ki - Vide (Blikk)
Amszterdam - A labdarúgó Holland Kupa szerdai meccsén az Ajax 5-0-ra kiütötte a Willem II csapatát, ám a találkozó egy piros lap miatt marad emlékezetes.
szept. 22
10:09
Gombás csirkeragu soba tésztával (Mindmegette)
30 dkg soba tészta tengeri só 2 ek szójaszósz 2 ek méz 1 ek szezámolaj 4 ek olaj 40 dkg csirkemell frissen őrölt bors 20 dkg gomba 10 dkg piros kaliforniai paprika 4 db újhagyma
szept. 22
10:09
Háromszorosára emelték a gyermekétkeztetés fejlesztésre szánt pénzt (hirado.hu)
A gyermekétkeztetési feltételek javítására a vártnál lényegesen több pályázat érkezett be, ezért döntött úgy a nemzetgazdasági minisztérium, hogy az eredetileg egy milliárd forintos keretösszeget 3,3 milliárd forintra emeli.
szept. 22
10:09
Alaposan átgyúrta változatlan előrejelzését az MNB (Portfolio)
A beruházások növekedését kissé lefelé, a lakossági fogyasztási dinamikát pedig felfelé húzta növekedési előrejelzésében az MNB. A költségvetésben mégis van egy kis mozgástér jövőre is. A ma...
szept. 22
10:09
Alig érezzük a járulékcsökkentést: maradnak a rekord terhek a magyarokon? (Pénzcentrum)
Nem lehet mindent egyszerre....
szept. 22
10:09
NB I: Ha tényleg ilyen odds lesz a Fradira... (Agroinform)
A nemzetközi bukmékerek szorzói igencsak kecsegtetőek a hétvégi Ferencváros-Újpest rangadóra.
szept. 22
10:11
Melltartó nélkül a kebelcsoda! Átlátszó, magyar tervezésű ruhában pózol Pamela Anderson - Fotó (Blikk)
A Please magazinban pózolt Pamela Anderson Abodi Dóra, magyar divattervező ruhájában.
szept. 22
10:11
Spöttle: kétmillió embert nem lehet kitoloncolni (hirado.hu)
Egyre többen gondolják úgy, hogy több mint 2 millió embert, mi nem fogunk tudni kitoloncolni – mondta a biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádióban.
szept. 22
10:13
Kiskutya, gyémántfülbevaló és a többi: itt a lista a legextrémebb, szállodában felejtett tárgyakról! (Blikk)
Magyarország – Feledékenyek vagyunk nyaraláskor, a szállásadók többsége szerint átlagosan minden 10. vendég otthagy valamit távozáskor - na de kiskutyát, golyóálló mellényt vagy éppen a szexuális segédeszközt elfelejteni elég bizarr!
szept. 22
10:15
Lázár szerint Európa hibás a Brexitért (Privátbankár)
A miniszter az unió működését okolja.
szept. 22
10:27
Ez a holland focista lett az első, akit a videóbíró állított ki - Videó (Blikk)
Amszterdam - A labdarúgó Holland Kupa szerdai meccsén az Ajax 5-0-ra kiütötte a Willem II csapatát, ám a találkozó egy piros lap miatt marad emlékezetes.
szept. 22
10:27
KSH: csökkent a természetes népességfogyás (Gondola)
Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg 2016 első hét hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, mérséklődött a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel
szept. 22
10:27
Az anyalap a különszámok minőségi garanciája (Kreatív Online)
A print lapok különszámai a márkák legjobb sikerkommunikációs eszközei.
szept. 22
10:27
Egy volt rendőrt gyanúsítanak lopással és orvvadászattal (Alternatív Energia)
Társával együtt kilőtt egy kétmillió forint értékű gím szarvasbikát.
szept. 22
10:27
Nyolcmillió év alatt alig változott a mississippi aligátor (hirado.hu)
A mississippi aligátor túlélte a tengerszint ingadozásait és a klíma drasztikus változásait a délkeleti területeken az utóbbi nyolcmillió évben.
szept. 22
10:27
A magyar cégek legalább tudják, mi lehet a nagy dobásuk (Portfolio)
A magyar kkv-k digitális fejlettségének még sokat lehetne javítani, de legalább az látszik, hogy egyrészt hajlandóak a digitalizáció útjára lépni, és az alapvető informatikai készségük, képességük is...
szept. 22
10:27
Fel akarják számolni a betegségeket: Zuckerberg gigatámogatást jelentett be (ATV)
A következő tíz évben hárommilliárd dollárral (821 milliárd forinttal) támogatja az alapkutatást Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan, hogy a 21. század végére fel lehessen számolni a betegségeket a világon.
szept. 22
10:29
Sokkoló videó! Túladagolás miatt összesett az anyuka, gyermeke így könyörgött, hogy keljen fel (Blikk)
Az áruház felvételein jól látható, hogy az anyuka magatehetetlenül fekszik a földön, látszólag herointúladagolása miatt.
szept. 22
10:29
Rendhagyó kampány készült a Kút című filmnek (Kreatív Online)
A Bistro Reklámügynökség készítette.
szept. 22
10:29
Olaszországban futtatott prostituáltakat egy abonyi férfi (Alternatív Energia)
Ha ellenszegültek a nők, akkor megverte, megfenyegette őket.
szept. 22
10:29
Sorsdöntő megállapodás előtt a Volkswagen (Portfolio)
Egy év telt el azóta, hogy kiderült, a Volkswagen trükközött dízel autóival a kibocsátási teszteken, a szóban forgó sorsdöntő megállapodás mégsem közvetlenül, hanem csak közvetetten kapcsolódik a...
szept. 22
10:31
Brutális! Teljes erőből rúgtak bele egy idős bácsiba, csak úgy poénból - Videó (Blikk)
London - Szerda este történt az incindens, mely során egy fiatal srác indokolatlanul nekitámadt egy idős férfinak a belvárosban.
szept. 22
10:31
Figyeljen, ha forintosította a hitelét! (Alternatív Energia)
A háromhavonta változó kamatozású lakáshiteleknél sokkal tervezhetőbb megoldások vannak.
szept. 22
10:33
A felelős foglalkoztatás a munkáltatói márkát erősíti (HR Portál)
A fenntarthatóságot és vállalati felelősségvállalást integráló küldetéstudat egy vállalat illetve a vezetők, fejlett, meghonosodott és fókuszban lévő szemléletrendszere. Különösen azért, mert a legtöbb globális szinten tevékeny nagyvállalat tisztában van azzal, hogy bármilyen típusú, tehát vállalaton belüli vagy a külső környezet érintettjeivel való közös értékteremtés nagyban hozzájárul a…
szept. 22
10:33
Online okoskodó CSOK-osok változtatják meg az építőipart?! (ProfitLine)
Az internet egyre nagyobb hatással van az építőiparra is. Az építőanyag kereskedők 61, a kőműves és burkoló szakemberek 45 százaléka a saját bőrén érzi, hogy online tájékozódnak a lakossági építtetők, főleg a „CSOK-os” megrendelők. Képeket mutatnak, szakmai kérdéseket tesznek fel, néha tudálékosak és sokan használják ki, hogy online lehet olcsóbbat találni.
szept. 22
10:33
Így rimánkodik a kormány az afrikaiaknak, hogy telepedjenek már le Magyarországon (444.hu)
A NewAfrican magazin legfrissebb számából jelentjük.
szept. 22
10:35
Forintosított hitelesek figyelem: érdemes átnézni a feltételeket! (ProfitLine)
Érdemes megnézni a forintosított lakáshiteleket, mert elképzelhető, hogy biztonságosabb konstrukcióra lehet cserélni azokat!
szept. 22
10:35
Marakodás extra: pénzosztást vesznek el Matolcsyék Rogánéktól (444.hu)
Mostantól az MNB-s propagandapénzek kikerülnek Rogánék alól, Matolcsyék oszthatják őket.
szept. 22
10:42
Kullancs terjesztette betegségek és tüneteik (WebBeteg)
Európában tucatnyi fertőzést terjesztenek a kullancsok. A négy legfontosabb betegség (kullancsencephalitis, Lyme-kór, TIBOLA, nyúlpestis) tüneteiről, lappangási idejéről, kezeléséről és a prognózisáról is bővebben olvashat cikkünkben.
szept. 22
10:45
Elfogtak Budapesten egy egyiptomi származású kábítószer-kereskedőt (Blikk)
Budapest - Előállítottak egy egyiptomi férfit, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben kábítószerrel való kereskedés miatt.
szept. 22
10:45
Spöttle: kétmillió embert nem lehet kitoloncolni (Gondola)
Egyre többen gondolják úgy, hogy több mint 2 millió embert, mi nem fogunk tudni kitoloncolni – mondta a biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádióban
szept. 22
10:45
Nagyot akar az Apple: Formula 1-es csapatot vásárolna (hirado.hu)
Médiaértesülések szerint az Apple érdeklődik a brit McLaren sportkocsigyártó megvásárlása vagy együttműködés kialakítása iránt.
szept. 22
10:45
Retteghet Buda: orvoshiánnyal nézhet szembe a gazdag városrész (Pénzcentrum)
Vajon lesz kormányzati döntés, hogy megelőzzék a bajt?...
szept. 22
10:45
Mindent vesznek, amit érnek a befektetők (Portfolio)
Tegnap a Fed kamatdöntő ülése után Amerikában, majd ma a nyitást követően Európában is nagyot emelkedtek a tőzsdék. Jó a hangulat a tőzsdéken 2016.09.22 10:40Tovább erősödnek a délelőtt folyamán a...

Keresés