Közép- és felsővezetői állásokat ritkán hirdetnek, ill. ha közvetítőt bíznak meg a kereséssel, akkor azok az exkluzívabb irodáknál jelennek meg, akik nem az általános állásportálokon hirdetnek, de talán a saját honlapjukon igen. Azaz őket fel kell kutatni, honlapjaikat figyelni, esetleg úgy beküldeni nekik egy vezetői álláspályázati csomagot, hogy nem is hirdetnek. Mit tehet még a vezető állásra…
Csípés nélkül is okozhat megbetegedést az egyébként kullancsok által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancsencephalitis), a nyers házi tej is lehet vírushordozó - figyelmeztetett Schneider Ferenc infektológus, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház osztályvezető főorvosa.
Idén az első 7 hónapban a szökőnaphatást is figyelembe véve 1,9%-kal kevesebb gyermek született, mint tavaly ilyenkor, de ezzel párhuzamosan a halálozások száma is 10%-kal esett - derült ki a KSH...
Már meg is történtek a törvénymódosítások, amelyek lehetővé teszik, hogy más "harmadik országokhoz" képest Ukrajnából könnyebben érkezhessenek munkavállalók Magyarországra. A feltétel, hogy hiányszakmában kell dolgozniuk, írja a Heti Válaszra hivatkozva a hvg.
A svédek és a britek időpontot is kértek Szijjártó Péter hivatalánál a szűnni nem akaró "no-go zónázás" miatt, a franciák és a németek kínjukban már csak mosolyognak. Körbekérdeztük a képviseleteket.
Zürich - A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem adta meg a különengedélyt Bojan Krkicnek, a Stoke City spanyol futballistájának, hogy a szerb válogatottban játszhasson.
Olyan új adóhatóságunk van, amely immár képes arra, hogy saját eszközeivel segítse a magyar gazdaság fejlődését – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az első Nemzeti Adókonzultáción. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a legjelentősebb adótanácsadó cégek által szervezett tanácskozáson Tállai András miniszterhelyettes, a NAV vezetője elmondta: a cél egy versenyképes, ügyfélbarát…
Egyesületünk felelős civil szervezetként erkölcsi kötelességének tartja, hogy a hazánk sorsát meghatározó ügyekben megnyilatkozzon, és az elénk táruló kérdésekre tiszta, egyenes válaszokat adjon
Több, adózással kapcsolatos jogszabály is megújul a közeljövőben - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Nemzeti Adókonzultáción. A NAV vezetője egyúttal az...
A jelek szerint az Audi sem ölbe tett kézzel várja a Párizsi Autószalont: a négykarikások bemutatták az első képet, amely a Q5 új generációjára hangol. Az újdonságról legkésőbb a jövő héten hull majd le a lepel.
Meglehetősen abszurd jeleneteket produkál a kvótareferendum kampányhajrája. A kormány „Tudta?” plakátjaira a Kétfarkú Kutya Párt reagált alternatív változatokkal. A párharcba pedig nevető harmadikként a MIÉP is belépett.
Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy feltehetően mustárgázt vetettek be az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei egy észak-iraki légi támaszpont ellen, ahol a támadás idején amerikai katonák is voltak
Gyermekbántalmazás gyanújával indult hivatalos vizsgálat Brad Pitt ellen, aki állítólag szakításuk előestéjén, magánrepülőgépükön, hulla részegen támadt neki gyerekeiknek.
A tervezett 30 milliárd forintos összegben sikerült értékesíteni 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK csütörtöki aukcióján, a változó kamatozású kötvényekből viszont a tervezettnél több fogyott...
Miközben hazai képviselet hiányában nálunk viszonylag keveset hallani a Bentley legújabb modelljéről, a Bentayga kimondottan sikeresnek számít. A luxus SUV-ot egyre többen keresik, amelyen nagyot fog lendíteni a dízel változat érkezése. Ezúttal már mindent tudunk róla.
Az ígért gazdasági és politikai reformok teljesítésére szólította fel helyi idő szerint szerdán Ukrajnát Joe Biden amerikai alelnök, mert szerinte máskülönben az Európai Unió feloldhatja az...
A Mercedes-Benz megirigyelte a konkurensek emelt hasmagasságú, műanyag kiegészítőkkel védett luxuskombi modelljeinek sikerét (pl. Audi Allroad Quattro vagy a vadonatúj Volvo V90 Cross Country), és a csillagosok úgy döntöttek, hogy a trendeket követve az aktuális E-osztályból, az E-osztály történelmében először ők is készítenek a közép-felsőkategóriás modellből olyan verziót, amellyel az ügyfelek…
Nem volt nagy tolongás ma a 12 hónapos diszkont kincstárjegyekért, de a felkínált 30 milliárdos mennyiséget így is kényelmesen tudta értékesíteni az Államadósság Kezelő Központ.
Raoul Picello-t (53) nevezte ki az Infiniti Motor Company az EMEA, vagyis az Európából, Közel-Keletből és Afrikából álló régió elnökének 2016 október 1-től.
Most megnézheti, melyek azok a vállalkozások, amik nem törődtek a vásárlói panaszokkal. Azok között is böngészhet, akik példaszerűen kezelik a fogyasztói problémákat.
Ha a Mercedes-Benz által kínált luxusnak van teteje, akkor valószínűleg ez az. A Párizsi Autószalon hajrájában bemutatkozott a Maybach S 600 Pullman golyóálló verziója, amely a teljes kényelem mellett a teljes biztonság lehetőségét is elérhetővé teszi.
Elektromos autózás – nem kétséges, hogy a jövő, sőt, a jelen is erről szól, pedig csak a lehetőségek alapszintjét karcolgatjuk. A haszongépjárművek piacán legalább ennyire csábító lehet a villanyos erőforrásra váltás, amelyet a Volskwagen is felismert: már be is mutatta az elektromos hajtású e-Craftert.
Hiába csak retro kiegészítőkkel díszítették a különleges Caterhamet, mindössze egy hét alatt elkapkodták a limitált Sprint modell összes példányát, annak ellenére, hogy a hasonló képességű alapmodellnél másfélszer drágább. De mit kell tudni a modellről, amely ennyire megdobogtatja a szíveket?
Egy újabb migránshullám esetén Zágráb nem engedheti át az országon a Közel-Keletről érkező bevándorlókat, mert a szomszédos országok lezárták előttük a határaikat - mondta az államfő.
Noha Európában már jó ideje támogatja az állami szféra az elektromos autózást valamilyen adókedvezmény vagy egyéb támogatás formájában, hazánkban csak most, 2016-ban érkezett el az a pont, hogy a döntéshozók itthon is rábólintsanak a jövőt érintő folyamatok elősegítésére. Idén erre a célra 2 milliárd forintot különít el a kormány, amit a nemzetgazdasági miniszter egy fővárosi szakmai fórumon…