2016. szeptember 27. kedd

szept. 27
7:48
Új barátja lesz ma a kormánynak (Privátbankár)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötnek a Procter & Gamble-lel.
szept. 27
7:51
Azokat a cégeket szeretjük, amik a tenyerükön hordoznak minket (ProfitLine)
A munkaerőpiac változásai új kihívások elé állították a cégeket. Mára elvárássá vált, hogy az állásokra jelentkező potenciális munkavállalók a teljes felvételi folyamatot pozitív élményként éljék meg. A Profession HR konferencián neves hazai szakértők mellett Dan Martin, a Broadbean Technology UK ügyvezető igazgatója mutatta be munakerőpiaci trendekre adott legújabb válaszokat.
szept. 27
7:54
Egymilliárdot kerestek az Uber-sofőrök (Gondola)
Megkapta a holland adóhatóságtól a magyar hivatal a korábban az Uber személyszállító cégnek dolgozó hazai sofőrök adatait; az előzetes eredmények alapján a magyarországi sofőrök 2015-ben együttesen egymilliárd forintot meghaladó forgalmat bonyolítottak le, az átlagos érték pedig megközelítette az egymillió forintot - írja a Magyar Idők a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkárára hivatkozva
szept. 27
7:54
Sokak szerint Clinton nyert (Portfolio)
A kezdeti kisebb megingás után a pozitív tartományba tudtak kapaszkodni az ázsiai tőzsdék, a hangulat azonban törékeny, a befektetők izgatottan várják az OPEC holnapi találkozóját, valamint a héten...
szept. 27
7:56
Letartóztatták az elsüllyedt migránshajó tulajdonosát (Gondola)
Az egyiptomi rendőrség letartóztatta hétfőn annak a hajónak a tulajdonosát, amely a múlt héten süllyedt el a Földközi-tengerben több száz, Olaszországba tartó migránssal a fedélzetén - közölte Kairóban egy biztonsági tisztségviselő
szept. 27
7:57
A Telenor startup cégeket támogat mentori képzési programjában (HR Portál)
A Telenor kiválasztotta azt az öt startup céget, amelyet egyenként 150 millió forinttal támogat a mentori képzési programjában - közölte a vállalat,
szept. 27
7:57
Késsel a zsebében táncolt a gyerekekkel a délegyházi polgármester támadója (444.hu)
A 75 éves egykori bokszoló már délelőtt részeg volt.
szept. 27
7:58
Erősödött kissé a forint (Gondola)
Szerény nyereséget ért el a forint a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben
szept. 27
7:59
A közvélemény minden lényegi kérdésben Clintont látta jobbnak a vitában (444.hu)
És őt tartják alkalmas, megfelelő vérmérsékletű jelöltnek, akire rá lehetne bízni az atomfegyverek indítókulcsát.
szept. 27
8:06
Ennyit kerestek a magyar Uber-sofőrök (Privátbankár)
Hollandiából kapta meg az adóhatóság a fuvarmegosztó sofőrjeinek az adatait.
szept. 27
8:12
Az akadálymentesség a turizmus világnapján (Gondola)
Az akadálymentes utazást népszerűsíti az idén az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) felhívása, amelyhez csatlakozva Magyarországon hatodik alkalommal ünneplik meg a turizmus világnapját szeptember 27-én, a Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye szerint országszerte ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
szept. 27
8:12
Sokkoló videó! 2 lány lábát amputálni kellett, miután egy hullámvasút 2 kocsija egymásnak csapódott (Blikk)
Egy hullámvasút két kocsija csapódott egymásnak, aminek következtében 16-an megsérültek és két ember lábát amputálni is kellett.
szept. 27
8:12
Háborúellenes román katonák merénylete? (Alternatív Energia)
A vonaton utazó 400 tiszt közül csak 7 maradt sértetlenül
szept. 27
8:12
Trump feltámasztaná az amerikai gazdaságot (Portfolio)
Donald Trump a politikán kívülről érkezett, a problémákat egyszerűen megoldani tudó ügyes üzletember szerepét játszotta az elnökjelöltek nagy tévévitáján, míg Hillary Clinton a tapasztalt, profi...
szept. 27
8:12
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.09.27) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.09.27-i időjárásjelentése....
szept. 27
8:12
Sok a kérdőjel a robbantás körül: Elindult a belpolitikai adok-kapok (ATV)
Több mint két nappal a budapesti robbantás után még mindig nagyon keveset lehet tudni a támadásról. Az ellenzék nem érti, hogy miért kellett 20 órát várni az első hivatalos tájékoztatásra, Németh Szilárd szerint viszont nem kell kioktatni a rendőrséget és a titkosszolgálatokat. Ahogy azt várni lehetett, megkezdődött a belpolitikai adok-kapok az ügy körül.
szept. 27
8:14
CNN: Clinton nyerte az első tévévitát (Gondola)
A szócsatában kisebb meglepetésre újra előkerült Obama születési helye is. Gazdaságélénkítés, faji kérdések és a fekete közösségek, köz- és nemzetbiztonság, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet –
szept. 27
8:14
Elhunyt Joszef Harmac (Alternatív Energia)
A nácik ellen bosszúakciókat tervező zsidó csoport utolsó tagja 91 éves volt.
szept. 27
8:14
Robbantás: megrázó részletekről beszélt az ATV-ben a szemtanú (ATV)
Gyakorlatilag éppen a robbanás idején kanyarodtunk be a sarkon, ahogy megtörtént a robbanás, behúzódtunk egy kapualjba, de miután nem jött újabb detonáció, megnéztük, mi történt, és amikor visszatértünk a helyszínre, már két ember állt a sérültek fölött. Róluk később kiderült, hogy civil ruhás rendőrök – mondta Kleb Attila az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 27
8:24
Megint van valami a Teréz körúton – frissítve (Privátbankár)
Reggel a hatóság lezárta az utat.
szept. 27
8:24
Botrány! Rejtett kamerás beszélgetés során tálalt ki a korrupcióról a szövetségi kapitány (Blikk)
London - Könnyen bajba juthat és bukhatja az állását az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Sam Allardyce (61).
szept. 27
8:24
Akadálymentes utazást népszerűsít a turizmus világnapja (ProfitLine)
Az akadálymentes utazást népszerűsíti az idén az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) felhívása, amelyhez csatlakozva Magyarországon hatodik alkalommal ünneplik meg a turizmus világnapját szeptember 27-én, a Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye szerint országszerte ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
szept. 27
8:26
Még a terroristákért is egymást okolták – tényleg Putyin hackerei támadják Amerikát? (Privátbankár)
Megint eljött az amerikai elnökválasztási időszak legszórakoztatóbb eseménye, a televíziós vita. Donald Trump és Hillary Clinton nem vacakolt sokat, rendesen egymásnak mentek az eseményen, az amerikai gazdaság, a feketék problémái, a terrorizmus, és a nemzetbiztonsági kérdések mellett Clinton egészségéről és Trump adóbevallásáról is szó esett. Ez volt az idei első televíziós elnökjelölti vita.
szept. 27
8:26
A párizsi merénylő egy Rákóczi úti szállodában lakott, majd egy luxusautóval hajtott tovább (Blikk)
Budapest - A 2015. november 13-i párizsi és a 2016. március 22-i brüsszeli merényleteket elkövető terroristasejt több tagja tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon, az egyik fő szervezőnek tartott Salah Abdeslam háromszor is járt Budapesten – írta a Magyar Idők.
szept. 27
8:28
Újra járnak a villamosok! Gyanús hátizsák miatt zárták le a Teréz körutat, már helyreállt a rend (Blikk)
Gyanús hátizsák miatt ismét lezárta a rendőrség a Teréz körút mindkét oldalát az Aradi utcánál és a Zichy Jenő utcánál, nem messze a szombat esti robbantás helyszínétől.
szept. 27
8:30
Amnesty-jelentés a magyar menekültügyi helyzetről (Gondola)
A magyarországi menekültügyi helyzetről tett közzé jelentést kedden Londonban az Amnesty International (AI)
szept. 27
8:30
Elképesztő! Magzatburokban jött világra egy csecsemő - Videó (Blikk)
Elképesztő videó került fel az internetre, aminek köszönhetően egy nagyon ritka pillanatot sikerült megörökíteniük az orovosoknak.
szept. 27
8:30
Hillary Clinton legyőzte Trumpot az első tévévitán (Alternatív Energia)
A közönség 62 százaléka a volt külügyminisztert értékelte jobbnak.
szept. 27
8:30
Pénzmosás vagy lenyúlás - ez a felnőttképzés Parragh szerint (HR Portál)
Részben pénzkidobásnak, részben lenyúlásnak tartja a felnőttképzés jelentős részét Parragh László. Az MKIK elnöke a Világgazdaságnak azt mondta: szigorúbb ellenőrzésre volna szükség.
szept. 27
8:30
"Orbán megütötte a főnyereményt" (Portfolio)
A Fidesz a vasárnapi kvótareferendumon is demonstrálhatja itthoni erőfölényét, emellett Orbán Viktor miniszterelnök külföldön is erősítheti pozícióját - fejtette ki Tölgyessy Péter politikai elemző...
szept. 27
8:30
Rossz hír: lezárták a Teréz körutat a reggeli csúcsban (Pénzcentrum)
Lezárták a Teréz körút Nyugati tér felé vezető oldalát az Oktogon után....
szept. 27
8:30
Párizs (a francia Budapest) visszaadja a Szajnát (a párizsi Duna) az embereknek (444.hu)
Kitiltják a folyó jobb partjáról az autóforgalmat, így végre kapcsolatot teremtenek a folyó és a város között.
szept. 27
8:32
Egymásnak esett Trump és Clinton (Gondola)
Lezajlott Donald Trump republikánus és Hillary Clinton demokrata elnökjelölt tévévitája, mely a várakozásoknak megfelelően nem volt unalmas.
szept. 27
8:32
Clinton mosolyogva támadta Trumpot (Alternatív Energia)
A volt külügyminiszter uralta a pódiumot, a milliárdos igyekezett „elnökinek” látszani, de nem voltak jó válaszai.
szept. 27
8:32
Katarzis Kolumbiában (444.hu)
52 év és 267 162 halott után hétfőn Kolumbiában az elnök és a gerillavezér aláírték a békeszerződést. Mintha mostanában kevés lenne a jó hír a világban, de ez körülbelül akkora dobás, mint a berlini fal leomlása.
szept. 27
8:33
Simeone sorrendje: tészta, puding, alvás, jó játék a Bayern ellen (Sport365)
Diego Simeone alapemberei sérülési ellenére is bízik abban, csapata legyőzi a Bayernt a szerdai BL-meccsen, határozott kiállást vár az Atléticotól.
szept. 27
8:42
Lesújtó jelentés Magyarországról – embertelenül bánunk a menekültekkel (Privátbankár)
A magyarországi menekültügyi helyzetről tett közzé jelentést az Amnesty International.
szept. 27
8:48
Elhagyott hátizsák - lezárták a Teréz körutat (Gondola)
Lezárták a Teréz körút Nyugati tér felé vezető oldalát az Oktogon után az Aradi utcánál kedd reggel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán
szept. 27
8:48
Gyanús csomag a Teréz körútnál! - Ismét lezárták a környéket (Alternatív Energia)
Nem járnak a 4-es és a 6-os villamosok - A BKK a metrókat javasolja.
szept. 27
8:48
Vége! 11 év után válik a sztárpár (Blikk)
Egymást érik a hollywoodi válások: Johnny Depp és Amber Heard, valamint Angelina Jolie és Brad Pitt után egy harmadik sztárpár is úgy döntött, hogy külön folytatják az életüket. De vajon mi vezetett Naomi Watts és Liev Schreiber döntéséhez?
szept. 27
8:48
Megint nekifut a forint a csúcsoknak (Portfolio)
Erősödéssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben miután világszerte javult a hangulat az első amerikai elnökjelölti tévévita után. A szakértők többsége szerint inkább Clinton győzelmét...
szept. 27
8:48
13 millió forinttól elérhető hazánkban az Infiniti Q60 (Auto Pult)
A szépség szubjektív, ezt jól tudjuk. Mégis kijelenthető, hogy az Infiniti Q60 Coupé jó eséllyel pályázik a középkategória legszebb kupéja címre. A japán kétajtós ezúttal már hazánkban is rendelhető, igaz, a potens biturbó V6-osra még várni kell. Helyette viszont köszönthetjük az ár-érték arányban ideális változatot.
szept. 27
8:50
Budapesten szervezkedtek a párizsi tömeggyilkosok (Gondola)
A párizsi és a brüsszeli merényleteket elkövető terroristasejt több tagja tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon.
szept. 27
8:50
Sínekre csapódott egy furgon a Gubacsi útnál - Nem járnak a villamosok (Fotó!) (Alternatív Energia)
szept. 27
8:50
Fel van adva a lecke az UniCreditnek (Portfolio)
Részvénykibocsátásból és eszközeladásokból óriási összeget, összesen 16 milliárd eurót gyűjtene be az UniCredit - értesült a Reuters. Eközben versenytársa, a Monte dei Paschi di Siena azt fontolgatja...
szept. 27
8:52
Újabb milliárdokhoz férhetnek hozzá a brit befektetők (Portfolio)
Ezúttal a Standard Life Investments döntött úgy, hogy megszünteti a felfüggesztést a 2,5 milliárd fontot kezelő ingatlanalapján. Ezzel már csak egy-két alapkezelő maradt a brit piacon, amely még...
szept. 27
8:57
A Telenor startup cégeket támogat (ProfitLine)
A Telenor kiválasztotta azt az öt startup céget, amelyet egyenként 150 millió forinttal támogat a mentori képzési programjában - közölte a Telenor Magyarország az MTI-vel.
szept. 27
9:03
Milliárdok szakadnak az aktívan kikapcsolódók nyakába (444.hu)
Mondja az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos egy olyan rendezvényen, amit Orbán kedvenc hegymászótársa, Garancsi István egyesülete rendezett.
szept. 27
9:05
Naomi Watts válik (444.hu)
11 év együttélés után válnak szét párjával, Liev Schreiberrel. Mint írták, "szeretetben, egymást megbecsülve, barátságban" döntöttek így.
szept. 27
9:06
Rendszerszinten szükséges! (Gondola)
Rendszerszinten szükséges a polgári perrendtartás megújítása.

Keresés