Minden házat szétbombáztak a Bassár el-Aszad diktatúráját orosz segítséggel fenntartó kormányerők a szír városnak azon a részén, amit a lázadók tartanak ellenőrzésük alatt.
Egy kicsit jobban a dolgok mélyére nézve érdekes párhuzamot lehet felfedezni a tegnap nagy sietséggel elfogadott, online kaszinók működését korlátozó törvény, illetve az Andy Vajna érdekeltségébe...
Újabb, nemzetközi bűnszervezet által létrehozott cigarettagyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bolgár hatóságok és az Europol segítségével - jelentette be a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezető-helyettese az adóhatóság szerdai, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján.
A sejtek vagy kisebb sejtcsoportok mikroszkópos vizsgálata útján történő diagnosztikai eljárást citológiának vagy citopatológiának nevezzük, amely a sejtek ép és kóros jelenségeinek megfigyelésére szolgál. Gyakran alkalmazzák szűrővizsgálat céljából, de fontos része a daganatok diagnosztizálásának is.
Győrújfalu polgármestere a szórólapon "azzal fenyegetőzik", hogy a jövőben akkor kapnak majd uniós forrásokat a kormánytól, ha a vasárnapi népszavazáson nemmel szavaznak.
Az MLP nem hisz abban, hogy a TEK és a szakszolgálatok csak az utóbbi két hétben szereztek tudomást arról, hogy Magyarországon szervezkedtek a brüsszeli és a párizsi merénylők.
Újabb, nemzetközi bűnszervezet által létrehozott cigarettagyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bolgár hatóságok és az Europol segítségével - jelentette be a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezető-helyettese az adóhatóság szerdai, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján.
Sajtóhírek szerint a két migráns szexuálisan akarta bántalmazni a kislányt, ám egy járókelő megakadályozta őket ebben. A menekülttábor lakói szerint nem ez történt.
Tarlós István főpolgármester provokációnak minősítette azt a szocialista kezdeményezést, amelyben egy közgyűlési vitanap lebonyolítását kérték az elmúlt tíz év visszásságainak kibeszélésére
A magyar gazdaság az idén 2,0 százalékkal, míg jövőre 2,7 százalékkal bővülhet a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint, az államháztartás hiánya a kormányzati várakozásoknál kissé rosszabb, idén 2,3 százalék, jövőre 2,5 százalék lehet GDP-arányosan, az államadóssági ráta pedig a tavalyi 75,3 százalékról idén év végére 74,5, míg jövőre 73,7 százalékra csökkenhet.
Hatósági felügyelet alá helyezte Vasile Blagát, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnökét a román korrupcióellenes ügyészség Ezt a pártot vezette államfővé választása előtt Klaus Iohannis.
És megkönnyítik a nyugdíj előtt álló pedagógusok előmeneteli rendszerben való részvételét - mondta el a keddi 180 percben a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
Törökország betonfalat emel a Szíriával közös 911 kilométer hosszú határszakaszára - írta szerdán a Habertürk török hírportál. A beszámoló szerint az építményt 3 méter magas, 2 méter vastag,...
Ausztriában több fürdőben is szigorították a szabályokat a migránsok miatt. Országszerte hoztak intézkedéseket arról, hogy csak kísérettel, vagy egyáltalán nem mehetnek be a bevándorlók a strandokra. Ezt azért tartották fontosnak az osztrákok, mert nyáron drasztikusan megnőtt az erőszakos esetek száma a fürdőkben. Az M1 Híradó stábja egy kelet-ausztriai városkában járt, ahol a helyieket annyira…
A Dortmund-Real BL-meccsen (2-2) szerzett egy szabályos, majd egy érvénytelen gólt a portugál. Utóbbit les miatt nem adta meg a bíró, Ronaldo ez ellen szokása szerint hevesen gesztikulált, majd a szünetben a pályáról lesétálva az egyik operatőrnél csekkolta le, hogy lesen állt-e. Egyébként igen. (via Index)
Ismeretlenek négymillió forintnyi adományt loptak el a nápolyi dómból, a pénzt San Gennaro vérének szeptemberi csodája alkalmával gyűjtötték. Az összeg eltűnésére van magyarázat, a szent vérének rendszeres átalakulására nincs.
Tegnap még a negatív vállalati hírek miatt hatalmasat esett a DAX, ma azonban már szemmel látható mértékben emelkednek a piacok. Ma a befektetők a hét legfontosabb eseményére, az OPEC országok...
Holnap újabb fejezet kezdődik az autóipar történelmében: megnyitja kapuit a 2016-os Párizsi Autószalon, vele pedig jövőbe mutató négykerekű újdonságok szelencéje válik szabaddá. Ezúttal is az elektromos újdonságok térnyelése lesz a középpontban: a Mercedes-Benz például egy rejtélyes villanyos SUV-val készül.
A Renault a Párizsi Autószalon alkalmából az elektromos modellkínálatát is erősíti. A nálunk egyelőre még nem elérhető Zoe vadonatúj, ZE 40 névre hallgató változata az alapmodellnél közel kétszer nagyobb akkucsomagot kap, egy feltöltéssel akár 400 kilométeres hatótávot is lehetővé téve.
Elég kellemetlen szituáció lehet a munkahelyen, ha a munkaadó és a munkavállaló megegyeznek ugyan egy fizetésemelésben, vagy épp valamilyen jutalomban, ám később mindketten máshogy emlékeznek ennek mértékére.
Az autonóm autózás más területek automatizálását is magával vonzza, de a legújabbra talán senki sem számított. A Nissan megoldásának köszönhetően a székek éltre kelnek.
Igazán szerencsésnek érzem magam: azok után, hogy a BMW 330e és X5 xDrive40e is az én vendégem lehetett, a tartóstesztünk jóvoltából alkalmam nyílt néhány napot eltölteni a 225xe Active Tourer társaságában is. Mindez pedig azt jelenti, hogy a bajorok iPerformance palettájának összes, hazánkban eddig elérhető tagjával igazán szoros kapcsolatba kerülhettem – hamarosan pedig a rendelhetővé vált 740e-…
A lázadók ellenőrizte aleppói városrész legnagyobb sürgősségi kórházának, az M10-esnek az egyik radiológusa azt mondta, hogy a támadó repülőgép kifejezetten az épületre lőtte ki rakétáit.
A szíriai bombázásokért felelős emberekhez intézett fehívást Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián, kijelentve, hogy ezen tetteikért Isten előtt fognak felelni
A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíció (DK) Brüsszel szekerét tolja, ami nem csoda, hiszen Gyurcsány Ferenc pártjának magyarellenes és népszavazás-ellenes kampányát is Brüsszelből pénzelik