Míg a szociáldemokraták nyerhetnek, most fej-fej mellett áll a CDU és az AfD a közvélemény-kutatások eredményei szerint a vasárnapi Mecklenburg-Elő-Pomerániában tartandó tartományi választáson. A menekültellenes AfD sikere miatt sokan Merkel bukott menekültpolitikáját okolják.
Mentőalakulatok tagjaival és azzal a keresőkutyával is találkozott szombaton a Szent Péter téren Ferenc pápa, amely élve talált meg a romok alatt egy négyéves kislányt a pusztító olaszországi földrengés után.
A Juno űrszonda képei "teljesen mások, mint amit eddig láttunk vagy elképzeltünk" - nyilatkozta a NASA asztrofizikusa, Scott Bolton a gázbolygóról készített fotókról
Magyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciai erőfeszítéseit az uniós agrárpolitika (KAP) tervezésében és alakításában - állapodott meg Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Achim Irimescu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter szombaton a romániai Szilágyperecsenben
Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoki címvédő brit pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését, így vasárnap ő indulhat az első rajthelyről.
Alig néhány munkavállaló számíthat cafeteriára a következő egy év során: a kkv-k közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index adataiból. Az adótörvények változása következtében a vállalkozások már most elkezdték újragondolni cafeteria rendszerüket: a pénzbeli jutalom máris a harmadik helyre lépett elő a juttatások között, amelyet…
Megkezdődnek hétfőn a Zrínyi-emlékév központi programjai Szigetváron. A rendezvénysorozaton több mint kilencven kulturális és közéleti eseményre várják a Zrínyi Miklós hadvezér és mártírtársai 450 évvel ezelőtti szigetvári kitörésére emlékező közönséget a baranyai városban
Fordítási hiba került be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a Die Welt napilap szombati számában németül megjelent, de angol nyelven adott interjújába - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel
Mi a teendő, ha ugyanaz a személy egyik tevékenységénél köteles online pénztárgép használatával eleget tenni nyugtaadási kötelezettségének, a másiknál viszont nem? Olvasónk kérdésére Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló válaszol.
A kormány szeretné megtisztítani a piacot az illegális szereplőktől, ennek technikai részletszabályairól rendelet jelent meg a Magyar Közlöny pénteki számában
Az RTL Klub híradójából kiderült, mit mondott a kolozsvári bíróságon és az elvezetése közben az újságíróknak S. Dan, aki lelőtt egy párt nyíregyházán a saját házukban, a gyerekek szeme láttára.
Németországban szükség esetén visszaállíthatják a sorkatonai szolgálati kötelezettséget a kormány vészhelyzeti védelmi terve alapján - mondta a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának elnöke egy interjúban.
Noha még borzasztó messze vannak a választások, az utóbbi időben egyre többet hallani-olvasni arról, hogy a bal(liberális) oldal pártjai és szavazói 2018-ban nagyon szívesen látnának egy női miniszterelnök-jelöltet Orbán Viktor jelenlegi kormányfő kihívójaként.
Állítása szerint öngyilkossági szándékkal tért vissza Romániába D. S., a nyíregyházi halálos kimenetelű lövöldözés gyanúsítottja, mivel nem akarta, hogy magyar földbe temessék - közölte szombaton internetes kiadásában az Evenimentul Zilei című bukaresti lap.