2016. szeptember 5. hétfő

szept. 5
21:35
"A pápa egy demens vénember” túlzás, de a KDNP-s Hollik szereti Bayer stilusát (ATV)
Szeretem Bayer Zsolt stílusát - mondta Hollik István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kijelentette, az újságírónak azzal a véleményével, hogy a pápa egy „demens vénember”, konkrétan nem ért egyet, de általában tiszteli az újságíró munkásságát.
szept. 5
21:39
A liege-i középiskolák betiltották a fejkendőt (Gondola)
A tanév kezdetén több diák váltott középiskolát Liege-ben és környékén, miután megtudták, hogy az állami intézmények felső tagozataiban betiltották a fejkendők viselését - írta az RTBF belga közszolgálati televízió internetes oldalán hétfőn
szept. 5
21:39
Trumpot csak a hurrikán állíthatja meg (Kripto Akadémia)
Az elnökjelölt szerint csak egy katasztrófa akadályozhatja meg, hogy részt vegyen az elnökjelölti vitákon.
szept. 5
21:39
Két drogtermesztőt fogtak Miskolcon, akik sátorban termesztettek füvet a konyhakertben (Blikk)
Miskolc – Külön sátorban termesztette két miskolci fiatalember a kábítószert, a zsaruk több tucat cannabist találtak a "konyhakertben". A két gyanúsított beismerő vallomást tett.
szept. 5
21:41
Trump szerint tiszteletlenül bántak Obamával Kínában (Gondola)
Donald Trump republikánus elnökjelölt szerint Kínában tiszteletlenül bántak Barack Obama amerikai elnökkel
szept. 5
21:41
Storck: nagyon nehéz meccs vár ránk (Kripto Akadémia)
"Új kihívás, új cél lebeg a válogatott előtt."
szept. 5
21:41
Sztárparádé van a várva várt "Bridget Jones babát vár" bemutatóján - Fotók (Blikk)
Színészek és színésznők igazi hada érkezik a Bridget Jones babát vár (Bridget Jones's Baby) című filmje bemutatójára Londonban 2016. szeptember 5-én. A legújabb Bridget Jones-filmet szeptember 16-tól vetítik a brit mozik.
szept. 5
21:43
A Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője (Gondola)
Közönségszavazatok alapján a Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője az idén - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel hétfőn
szept. 5
21:43
Videó: Elcsattant az első csók a Való Világ villájában! (Blikk)
Beteljesedett vágyak, egymásba bújó szerelmesek!
szept. 5
21:45
Alexa egyszerre három pasira vetette rá magát a Star Academyben! - Videó (Blikk)
Kellemetlen helyzetbe hozta játékostársait a Star Academy női versenyzője, Alexa. A lány a jakuzziban vetett rá magát Adriánra, Randyre és Dávidra.
szept. 5
21:45
Szigorítaná a drónhasználatot az európai légiipar (Gondola)
Szigorítanák a drónhasználatot az európai légiipari szervezetek, amelyek egyebek mellett kötelező regisztrációt és pilótaképzést sürgetnek
szept. 5
21:57
Korlátoznák a bevándorlók mozgását az osztrákok (Gondola)
Nem engedik ki szállásukról este 8 után a fiatal bevándorlókat Welsben, ahol a hétvégén több nőt is molesztáltak 15-16 éves afgánok - legalábbis ezt tervezi most a város vezetése
szept. 5
21:57
Ön is szívesen ébredne így? Vibrátoros ébresztőórát készítettek hölgyeknek! (Blikk)
Piacra dobták a a világ legerotikusabb ébresztőóráját, aminek segítségével Önnek is könnyebben fog menni a felkelés.
szept. 5
21:59
Szükségállapotot hirdettek a Fülöp-szigeteken (Gondola)
Szükségállapotot hirdetett ki hétfőn országában a Fülöp-szigetek elnöke. Rodrigo Duterte a tömegesen előforduló erőszakos cselekményekkel indokolta intézkedését, amely - mint mondta - visszavonásig érvényes
szept. 5
21:59
Putyin egy interjúban bedobta a magyar határ módosítását, kiakadtak a románok! (Blikk)
Alaposan ráijesztett a Romániára Putyin: a Bloomberg riporterének adott interjúban a magyar és román határok felülvizsgálatát pedzegette az orosz elnök. A vezető román lapok hüledezve fogaták a beszélgetést, ami tulajdonképpen egy "vicces" kérdésből, komoly válasszá alakult.
szept. 5
22:00
Jól teljesít a HAJDU Cégcsoport (ProfitLine)
A tavalyi évben kiemelkedően jól teljesített a HAJDU cégcsoport, több mint 13,3 milliárd forintos nettó árbevétellel zárt. 2016-ban folytatódik a tendencia, a tavalyi évhez viszonyítva 7%-os növekedést várnak az eddigi eredmények alapján, ez több mint 14,3 milliárd forint nettó árbevételt jelent. A térség egyik legnagyobb munkáltatójaként az elmúlt 3 évben produkált folyamatos növekedésének…
szept. 5
22:01
Iniesta elárulta: Real Madridba igazolásával motiválta csapattársait Ronaldinho az EL Clásico előtt! (Blikk)
Andrés Iniesta hamarosan megjelenő könyvéből egy egészen elképesztő részlet került napvilágra nemrég, amely egyben Ronaldinho stílusáról és a Barcelona csapatán belüli egységről is árulkodik.
szept. 5
22:09
Bíróság elé állították a kutyagyilkosokat (ATV)
Bíróságon a kutyagyilkosok. Megkezdődött annak a két fiatalnak a pere, akik a gyanú szerint agyonvertek egy sérült kutyát Borsod megyében, még az év elején. Úgy buktak le, hogy a kegyetlen támadásról készített videót feltették az internetre. Ezután indult ellenük eljárás. A faluban állatvédők is tüntettek, azt követelték, hogy vonják őket felelősségre. További részletek a videóban.
szept. 5
22:16
Játékfilm a 2010-es szmolenszki légi katasztrófáról (Gondola)
Antoni Krauze lengyel filmrendező Szmolenszk című, a 2010-es légi katasztrófának szentelt játékfilmjét mutatták be hétfő este a varsói Nagy Színházban, a díszbemutatón jelen volt Andrzej Duda államfő, valamint Jaroslaw Kaczynski, a katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski elnök ikertestvére
szept. 5
22:18
Seehofer: aggasztó helyzetben a CDU/CSU pártszövetség (Gondola)
A németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott választás eredménye azt jelzi, hogy rendkívül veszélyes, nagyon aggasztó helyzetbe került az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége - mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke hétfőn a Süddeutsche Zeitung című lapnak
szept. 5
22:21
Az adócsalással vádolt volt minisztert akár hét évre is ítélhetik. Kecskére bízták a káposztát (Adózóna)
Folytatódott hétfőn Jérome Cahuzac, az adócsalás elleni küzdelemért felelős volt francia költségvetési miniszter pere, amelyben a volt kormánytagot korábbi svájci és szingapúri bankszámlái miatt adócsalással vádolják. Ez az ügy Francois Hollande államfő 2012-ben kezdődött mandátumának eddigi legjelentősebb politikai botránya.
szept. 5
22:33
A brit fiatalok fele kivándorlna (Gondola)
A britek többsége bízik abban, hogy hazája boldogul majd az Európai Unión kívül is, ám az átlagon belül mélységes a megosztottság a kilépés és a bennmaradás hívei között, és a megkérdezettek negyede – köztük a fiataloknak csaknem a fele – a kivándorlás gondolatával foglalkozik
szept. 5
22:33
Ösztöndíj programot hirdet a Diákhitel Központ (ProfitLine)
Az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Ösztöndíj Programot hirdet minden olyan 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistának, főiskolásnak, aki hatályos Diákhitel szerződéssel rendelkezik. A jelentkezés feltétele többek között az is, hogy az adott hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. Nyelvvizsgák, kutatói munka, közéleti tevékenység és sport eredmény…
szept. 5
22:35
Javult a fogyasztói piacok teljesítménye az EU-ban (ProfitLine)
Tovább javult a fogyasztói piacok teljesítménye az Európai Unióban, az egyes tagállamok között azonban még mindig komoly különbségek tapasztalhatók - derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.
szept. 5
22:45
Csúszik az online kasszák kiterjesztése (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében lesz állami támogatás az ital- és ételautomaták online rendszerbe történő bekötéséhez - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek...
szept. 5
22:51
Egyszerűbb lesz munkavállalás az Egyesült Államokban (Gondola)
Egyszerűbben lehet munkát vállalni az Egyesült Államokban a magyar állampolgároknak és össze lehet adni a két országban külön-külön szerzett, nyugellátásra jogosító biztosítási időt a szeptember elsején életbe lépett szociális biztonsági egyezménynek köszönhetően - tájékoztatott a Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat
szept. 5
22:53
Zrínyi-emlékév – Megkezdődtek a programok Szigetváron (Gondola)
A Szigetvár nemzeti emlékhelyek közé kerülését jelképező sztélé avatásával megkezdődtek a Zrínyi-emlékév fő programjai a városban hétfőn.
szept. 5
23:06
Putyin szerint Oroszországnak fiatal vezető kellene (ProfitLine)
Oroszország új vezetőjének fiatal és érett embernek kell lennie - jelentette ki a Bloomberg amerikai hírügynökségnek nyilatkozva Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki elmondta, hogy még nem döntötte el, indul-e a 2018-as elnökválasztáson.
szept. 5
23:06
Franciaországba igazolt Lang Ádám (Sport365)
A Videoton válogatott hátvédje a francia első osztályában szereplő Dijon FCO-ba igazolt.
szept. 5
23:24
Adó-bűncselekmények: megy a régi módi (Adózóna)
2016 első felében csökkent az ismertté vált bűncselekmény gyanúja miatt a NAV nyomozóhatóság által indított büntetőeljárások száma 2015 hasonló időszakához képest, számolt be az adatokról az adóhatóság.
szept. 5
23:27
Járatot indít Szatmárnémetiből a Wizz Air (Gondola)
Október 31-től Szatmárnémeti - London repülőjáratot indít a Wizz Air diszkont légitársaság - jelentette be egy hétfői sajtótájékoztatón Pataki Csaba, a szatmárnémeti repülőteret működtető Szatmár Megyei Tanács elnöke
szept. 5
23:29
Elindult a szavazás az Év fájára (Gondola)
Elindult a szavazás az Év fájára, hétfőtől október 16-ig várják a voksokat a verseny 12 döntősére
szept. 5
23:39
Hackertámadást védett ki a bécsi repülőtér (ProfitLine)
Sorozatos hackertámadást védett ki pénteken a Bécs közelében fekvő schwechati repülőtér számítógépes rendszere, nem zárható ki politikai indíttatásból elkövetett akció sem - közölte hétfőn a Kurier című osztrák lap.
szept. 5
23:39
Vb-selejtezők: nyertek a spanyolok és az olaszok, rögtön pontot szerzett Koszovó (Sport365)
Hétfőn három újabb csoportban kezdődtek meg az európai vb-selejtezők, pályára léptek többek között a spanyolok és az olaszok is.
szept. 5
23:45
A brit fiatalok fele kivándorolna (Gondola)
A britek többsége bízik abban, hogy hazája boldogul majd az Európai Unión kívül is, ám az átlagon belül mélységes a megosztottság a kilépés és a bennmaradás hívei között, és a megkérdezettek negyede – köztük a fiataloknak csaknem a fele – a kivándorlás gondolatával foglalkozik
szept. 5
23:47
2700 embert mentettek meg a Földközi-tengeren (Gondola)
A tájékoztatás szerint a járőrhajók 23 különböző mentési műveletet hajtottak végre

Keresés