A New York Jets kikapott, a Pittsburgh Steelers viszont nyert az alapszakasz zárófordulójában, így - utolsóként - utóbbi jutott be az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásába.
Új pályázat indul mintegy 151 milliárd forint értékben az élelmiszeripari fejlesztésekre Magyarországon, ami az előző fejlesztési időszakinál majdnem kétszer nagyobb - jelentette be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok, a papír alapú igazolványok helyett kártya alapú igazolványt vezetnek be, az új rendszer sikeresen elindult – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti módosításai mellett egy újabb, feketegazdaság elleni intézkedés bevezetésén is dolgozik a kormányzat. A belügyi és a nemzetgazdasági tárca az év közepéig...
Nem létező diákok után vett fel támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola, amely jogosulatlanul több mint 30 millió forintot igényelt - számolt be a NAV a honlapján. Az alapfokú...
A 2016-os év nagy kihívása az, hogy meg lehet-e ismételni a tavalyi rendkívül magas uniós forráskifizetést, miközben a jegybank Növekedési Hitelprogramja már a kivezetési fázisba lép - mutatott rá a...
A 16 lengyel vajdaság közül tízben elsőfokú fagyriadó van, helyenként mínusz 20 fokot mértek. A rendőrség arra kér mindenkit, hogy segítse a környékén élő hajlktalanokat. Az új kormány sajtóosztályának tájékoztatása szerint pénteken 3, szombaton 9, vasárnap 12 ember fagyott halálra. (MTI)
A 2014-es átmeneti megingás után 2015-ben folytatódott az egy éven belül megalkotott jogszabályok számának rendszerváltás óta tartó növekedése – derül ki az Opten OptiJUS rendszeréből. A folyamat részben érthető, hiszen több jogszabály több karbantartást és módosítást igényel, de az biztos, hogy Magyarországon sok kérdést szabályoznak törvényben – mondja az Opten jogszakmai igazgatója.
A világ eddig kinyitott tőzsdéi méretes zuhanásban vannak, az élen Kínával, ahol 7 százalékos zuhanást láthattunk. Európában 3 százalék a mértékadó esés, ami délelőtt elég ritka, és az amerikai index határidők is a mélyben nyitást jelzik előre.
A Ferrari részvényeinek bevezetése alkalmából tűzpirosba öltözött hétfőn a milánói tőzsde. A részvényeket egyenként valamivel több mint 43 eurós áron kezdték jegyezni, de a nemzetközi piacok esése miatt a jegyzést hamar fel kellett függeszteni.
Az új vezetők hétfői ünnepélyes kinevezésével elindult a megújult Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami január 1-jétől már a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezetéhez tartozik. Varga Mihály...
Az újév kezdését autós, de még inkább elektronikai vonalon jelképezi a Las Vegas-ban rendezett Fogyasztói Elektronikai Kiállítás (CES). A Volkswagen is itt mutatja be elektromos egyterű tanulmányát, amelyről már néhány ízelítőt is közzé tettek.
A várakozásoknak megfelelően felpörgeti az állampapír-kibocsátást az év elején az ÁKK, erre utal, hogy egy hathetes aukción adott el 49 milliárdot az adósságkezelő, ráadásul a hozam is meglepően...
Az S90 hivatalos bemutatkozásával a puskaporának nagy részét már ellőtte a Volvo, ám egyetlen kérdés nyitott maradt. A kombiban hagyományosan erős márka csúcsmodelljének puttonyos kiadását nagy érdeklődés övezi, amelyet most egy kiszivárgot fotóval csillapíthatunk.
Simicska Lajos cége minden elbontott hirdetési oszlopa után külön kártérítési pert indít a főváros ellen, emellett az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az uniós normák megsértése miatt – értesült az atv.hu.
Németországnak több megértést kellene tanúsítana az új lengyel kormány iránt, és több szolidaritást, az Európai Unióban pedig nem a lengyelek kárára kellene hallatnia hangját - hangsúlyozta a lengyel külügyminiszter a Bild című német újság hétfői számában megjelent interjújában.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a győri nemzetközi torna nyitónapján 5-4-re kikapott az olasz együttestől. A nemzeti csapat ma este a spanyolokkal csap össze.
2015 utolsó kereskedési napján estek az amerikai tőzsdék, az új évben pedig változatlanul rossz a hangulat. Ázsiában igen komoly mínuszok láthatók, és az európai piacokon is jelentős eséssel...
A Honvédelmi Minisztérium szervezeti átalakításán gondolkodik a tárcavezető - tudta meg az InfoRádió. Simicskó István azt mondta: megvizsgálják azt is, hogy a Magyar Honvédség kellő gyorsasággal reagál-e a feladatokra.
Ennyi segítség elég kell legyen: a KÓD Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet Kft. alapozhatja meg felmérésével a budapesti olimpiai pályázat kommunikációs stratégiáját.
78,9 millió forint értékű megbízást nyert el a Swietelsky a BKK friss közbeszerzési pályázatán, aminek tárgya "a HÉV födém felső síkjának geomatriai eltérése miatt szükséges kiegészítő kivitelezési és kapcsolódó tervezési munkák elvégzése". (Via)