Kiss László szövetségi kapitány egyelőre nem tudott egyeztetni Hosszú Katinkával a következő időszakban esedékes edzőtáborozásokról, jóllehet, a nyári riói olimpiára készülő legjobb magyar úszók egy része már megkezdte a felkészülést az ötkarikás játékokra, mások pedig a napokban vágnak neki az időszerű feladatok teljesítésének.
A BMW idén nagy pillanatot él meg, március 7-én ugyanis centenáriumát ünnepelheti a neves bajor márka. A 100 éves évfordulóra készülő németek háza tájáról már korábban érkeztek olyan hírek, melyek szerint egy, az i8 alapjaira épülő szuperautó készül a születésnapra, azonban ezúttal egy másik ünnepi ajándékról, méghozzá egy autonóm modell érkezéséről számolhatunk be.
Milos Zeman szerint az Európába irányuló illegális bevándorlást a Muzulmán Testvériség szervezi. A cseh államfő erről hétfőn a cseh közszolgálati rádióban sugárzott interjúban beszélt.
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonát irányító Luis Enriquét választották az elmúlt év legjobb klubedzőjének, míg Lionel Messi, az együttes argentin szupersztárja az irányítók különversenyében diadalmaskodott a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szavazásán.
Bár a statisztikák szerint tavaly csökkent a gépjárműlopások száma, a trend nem változott, ha a gépjárműtolvajok kedvelt márkáit nézzük. Mégis hozott egy nagyon meglepő eredményt a 2015-ös év. Suzuki, Toyota - melyiket miért lopják szívesen Magyarországon? Most kiderül.
Az adóhivatalnak partnerként kell támogatnia a vállalatokat, a vállalkozásokat és magánszemélyeket abban, hogy minél könnyebben, egyszerűbben és gyorsabban tehessenek eleget adókötelezettségüknek – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőinek kinevezésekor. A NAV vezetésével frissen megbízott Tállai András államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy…
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonát irányító Luis Enriquét választották az elmúlt év legjobb klubedzőjének, míg Lionel Messi, az együttes argentin szupersztárja az irányítók (játékmesterek) különversenyében diadalmaskodott a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szavazásán.
Sikerült az év végére 1000 milliárd forint alá csökkenteni a jegybanki kéthetes betét állományát, vagyis teljesült a Magyar Nemzeti Bank (MNB) terve, azonban a felszabaduló likviditás nagyobb része...
Milos Zeman szerint az Európába irányuló illegális bevándorlást a Muzulmán Testvériség szervezi. A cseh államfő erről hétfőn a cseh közszolgálati rádióban sugárzott interjúban beszélt.
Több ezren tüntettek hétfőn Teheránban Szaúd-Arábia ellen, amely nemrég kivégeztetett egy befolyásos síita főpapot, majd az iráni nagykövetségét ért támadások után megszakította diplomáciai kapcsolatait az iszlám köztársasággal - jelentette az AFP helyszínen tartózkodó fotósa.
A közlekedésbiztonsági szakértő szerint hiába vezettünk tavaly is hóban, az ilyen irányú képességek is megkopnak, érdemes felfrissíteni azokat - különösen, ha a sofőr másik autóban ül - figyelmeztetett Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő. A rendőrség is óvatosságra inti az autósokat. Budapesten már több mint nyolcvan géppel folyamatosan végzi a hó eltakarítását és az utak…
Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka búcsúztatta hétfőn Budapesten azt a 31 magyar rendőrt, aki a következő egy hónapban a macedón-görög határon teljesít szolgálatot.
Jövő pénteken, január 15-én 13 óra 30 perckor búcsúztatják Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenészt a Farkasréti temető Makovecz-termében - közölte a család.
Megkezdődött a Richter saját fejlesztésű bioszimiláris készítményének európai törzskönyvezési eljárása, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a gyógyszeripari vállalat kérelmét - jelentette be a Richter hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Tavaly decemberben a Ford volt a legsikeresebb autómárka Magyarországon az újautó forgalomba helyezéseket tekintve. A legkapósabb személyautó ugyanakkor az Opel volt, a személyautók modellversenyét...
Biztonsági okokból tilos burkában, vagyis az egész testet borító muszlim női viseletben belépni az észak-olaszországi Lombardia kórházaiba és hivatalaiba, a tilalomra felhívó plakátokat angol, francia és arab nyelven hétfőn függesztették ki az egészségügyi intézményekben.
Mostanában igazán nem panaszkodhatunk, mi autósok. A 400 forint feletti üzemanyagárak még bennünk élő valós rémképére emlékezve örömmel járulunk mostanában a töltőoszlophoz, ahol elvétve még 300 forint alatti értékeket is láthatunk. Az előrejelzések szerint ez a csökkenés még mindig csak a kezdet – lehet ez még jobb is.
Több ezren tüntettek hétfőn Teheránban Szaúd-Arábia ellen, amely nemrég kivégeztetett egy befolyásos síita főpapot, majd az iráni nagykövetségét ért támadások után megszakította diplomáciai kapcsolatait az iszlám köztársasággal - jelentette az AFP helyszínen tartózkodó fotósa.
Több ezren tüntettek hétfőn Teheránban Szaúd-Arábia ellen, amely nemrég kivégeztetett egy befolyásos síita főpapot, majd az iráni nagykövetségét ért támadások után megszakította diplomáciai kapcsolatait az iszlám köztársasággal - jelentette az AFP helyszínen tartózkodó fotósa.
Az ismert bájgúnár beengedett egy videós stábot a madridi házába. Egyre kerekebb szemmel néztük. Nem a luxus, hanem inkább a hiánya miatt. Ilyet a Rózsadombon is tudnak.
Magyarországon regisztrálták a legnagyobb növekedést a nemzetközi turistaérkezések számában a 2015-ös évről rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint, a nemzetközi turizmusban legjelentősebb európai úti célok közül.