Véget ért a negyedik negyedév, így lassan ismét megkezdődik a jelentési szezon. Sok jóra nem számíthatunk, a várakozások szerint csökkenhetett az amerikai cégek nyeresége. Hamarosan megkezdődik a...
Biztonsági okokból tilos burkában, vagyis az egész testet borító muszlim női viseletben belépni az észak-olaszországi Lombardia kórházaiba és hivatalaiba, a tilalomra felhívó plakátokat angol, francia és arab nyelven hétfőn függesztették ki az egészségügyi intézményekben.
Kiss László szövetségi kapitány egyelőre nem tudott egyeztetni Hosszú Katinkával a következő időszakban esedékes edzőtáborozásokról, jóllehet, a nyári riói olimpiára készülő legjobb magyar úszók egy része már megkezdte a felkészülést az ötkarikás játékokra, mások pedig a napokban vágnak neki az időszerű feladatok teljesítésének.
Hómunkásokat vesz fel hétfő éjszakára a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Budapesten. Dorogi Gabriella szóvivő tájékoztatása szerint a hétfő este 10 órától kedd reggel 6 óráig tartó időszakra keresnek munkásokat, jelentkezni a kerületi szolgáltatási csoportoknál lehet. A társaság a munkáért nettó 4200 forintot fizet.
Második mérkőzését is megnyerte a jövő heti belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott: Bíró Attila együttese hétfő délután a görög csapatot győzte le 10-7-re a Miskolcon zajló Univer Kupa második fordulójában.
Egy gyenge kínai makrogazdasági adat miatt kiújultak a növekedési félelmek, így igen rossz napja volt a befektetőknek. A magyar tőzsdezárás idején a vezető nyugat-európai indexek 3-4 százalékkal...
Elhunyt Michel Galabru francia komikus, akit A saint-tropez-i csendőr és folytatásai mellett olyan filmekből ismerhet a közönség, mint az Éretlenek vagy az Őrült nők ketrece.
Támadást hajtott végre a Hezbollah libanoni szélsőséges szervezet hétfőn egy izraeli katonai járőr ellen a határ térségében, az izraeli hadsereg válaszul rakétákat lőtt ki libanoni területre - közölték libanoni és izraeli biztonsági források.
Az olajárak folyamatos esése miatt a globális olajipari szektor az idén várhatóan meredeken csökkenti termelésbővítő célú beruházásait - jósolta tanulmányában a Moody's Investors Service.
7500 autót adott el és ezzel közel tíz százalékra növelte részesedését a magyar személyautó-piacon a Suzuki 2015-ben. A siker elsősorban a Vitara kiugró népszerűségének, illetve a bővülő flottaeladásoknak köszönhető.
2015-ben a K&H kapta a Global Banking and Finance Review nemzetközi pénzügyi szaklap Magyarország legjobb kereskedelem-finanszírozó bankja díját, amellyel a pénzintézet kereskedelemfinanszírozási, faktoring és exportfinanszírozási tevékenységét ismerték el.
Mintegy 600 utas, köztük 30 gyermek töltötte az éjszakát hétfőre virradóra Németországban egy Intercity vonaton, illetve az egyik komphajótársaság csarnokában, miután a vonat a fagyok miatt leállt a nyílt vágányon.
Lehet sárga, zöld, kerek, tojásdad… A citrusfélék világa igen változatos. Ráadásul mindegyik tele van vitaminnal, ezért fontos, - különösen télen - hogy minél többet együnk belőlük. Mutatjuk az öt leghatékonyabbat!
A rossz befektetői hangulat közepette valóságos mélyrepülést szenvednek el a mai kereskedésben a Netflix részvényei, több mint 7%-ot estek a papírok. Az esésben egy kedvezőtlen elemzői vélemény is...
Havazás miatt a horvátok lezárták a barcsi közúti határátkelőt a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek számára - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő délután az MTI-t.
A távol-keleti és az európai tőzsdék után az amerikaiak is jó nagy eséssel kezdték ezt az évet, a reggeli 6,9 százalékos kínai zuhanás valamivel kisebb mértékben ugyan, de végiggyűrűzött az egész világon. A magyar eszközök viszont még egészen jól állták a sarat.
Minden nőnek vannak olyan pillanatok az életében, amikor megáll egy pillanatra és azt gondolja: nőnek lenni jó. Hiszen az élete bármely szakaszában is jár, megtalálhatja benne a csak neki szánt szerepet és a benne rejlő örömöket is. A Richter a Nőkért társadalmi program keretében készült kutatásból kiderült, hogy a nők 70 százaléka gondolja úgy, hogy tényleg jó dolog nőnek lenni.
Egy gyenge kínai makrogazdasági adat miatt kiújultak a növekedési félelmek, így igen rossz napja volt a befektetőknek. A magyar tőzsdezárás idején a vezető nyugat-európai indexek 3-4 százalékkal...
Először nevezte meg az Egyesült Államokat az Oroszország nemzetbiztonságát fenyegető tényezők között a Vlagyimir Putyin elnök rendeletével a múlt héten életbe lépett új orosz nemzetbiztonsági stratégia - írta dokumentum ismertetőjében a Reuters hírügynökség.
Az elmúlt 84 év legrosszabb évkezdete ez a mai az amerikai tőzsdéken. Egy gyenge kínai makroadat miatt nagyot estek napközben az európai piacok, amit az amerikai indexek is követtek.Távolodnak az...
Zsigmond Vilmos minden filmjében a történetre és a szereplőkre koncentrált - mondta az InfoRádiónak Káel Csaba, akinek 2001-es Bánk bán című operafilmjében dolgozott először Magyarországon a most 86 évesen elhunyt Oscar-díjas operatőr. A Müpa vezérigazgatója a Zsigmond Vilmoshoz fűződő emlékeiről beszélt az InfoRádiónak.
A foglalkoztatás 73 százalékához hozzájáruló kis- és középvállalkozói szektor (kkv) versenyképessége, hatékonysága erősítést érdemel, a 2016-tól 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban olyan lehetőség áll előttük, amely korábban nem volt - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Második mérkőzését is megnyerte a jövő heti belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott: Bíró Attila együttese hétfő délután a görög csapatot győzte le 10-7-re a Miskolcon zajló Univer Kupa második fordulójában.
Semmi meglepő nincs abban, hogy január első napjaiban a hőmérők erősen a negatív tartományban mutatnak - a Celsius skálán -, de az autósok számára ez így is tud kellemetlenséget okozni. Ahhoz, hogy...
Magyar Attila pályázatát támogatta a Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) szervező cég ügyvezetői posztjára a cég tulajdonosaiból álló bírálóbizottság, amely hétfőn hallgatta meg a pályázókat - közölte az MTI-vel Őri László, Pécs alpolgármestere.
A hajléktalan emberek számára működtetett éjjeli menedékhelyek kihasználtsága vasárnap éjszaka Budapesten és országosan is 91 százalékos volt - közölte Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére.
Mintegy 600 utas, köztük 30 gyermek töltötte az éjszakát hétfőre virradóra Németországban egy Intercity vonaton, illetve az egyik komphajótársaság csarnokában, miután a vonat a fagyok miatt leállt a nyílt vágányon.