A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016. január 4-től biztosítja az online időpont-foglalást ügyfeleinek iratbetekintéseik intézésekor. A GVH ügyfélbarát módon, átlátható és kiszámítható hozzáállással támogatja a piaci szereplőket a versenyfelügyeleti eljárások lefolytatásakor is. A most bevezetett honlapfejlesztés lehetőséget teremt az eljárás alá vontak, illetve képviselőik számára az irat-…
Eljött 2016 és így az újévi fogadalmak ideje is. Jöjjenek hát azok a fogadalmak, amelyeket ha betartunk, még sikeresebbek lehetünk megtakarításaink kezelésében. A CFA Institute cikke alapján összeszedtük azokat a leggyakoribb hibákat, amelyeket befektetőként elkövetünk, mivel ezek kiküszöbölésével hosszú távon jelentősen megnövelhetjük a megtakarításainkon elérhető hozamokat.
Mindig láb alatt van a kis kedvenc, ha éppen otthon vagyunk? Egy hosszabb munkanap után, amikor hazaértünk, van hogy le sem tudjuk vakarni magunkról a cicánkat, annyira oda akar bújni hozzánk?
Remek havas, budapesti képeket adott közre szerdán az MTI. Ami különösképpen felkeltette a figyelmünket, az a galériánk harmadik képe, a behavazott Vajdahunyad vár környékén ugyanis egyszer csak előkerült Lala és a szerelem jele. Szóval, vitathatatlan, hogy Lalába valaki szerelmes, de vajon beteljesül valaha a szerelem? Egyáltalán, ki az a Lala? Amíg ezen tűnődik, nézze meg a fantasztikus fővárosi…
A meglehetősen befolyásos befektető, Dennis Gartman a CNBC-nek nyilatkozva elmondta, jelenleg határozottan állítható, hogy a tőzsdéken beköszöntött a medve piac. Beköszöntött a medve piac A...
A BKV finanszírozásának megoldatlansága miatt veszélybe kerülhet a kötelező alapszolgáltatások ellátása Budapesten. Miután Tarlós István üres kézzel távozott az Orbán Viktorral folytatott karácsonyi egyeztetésről, egyre többen találgatják, miért fogy a levegő a főpolgármester körül. A lapunknak nyilatkozó ellenzéki képviselők azonos irányba mutató, ám eltérő koncepciókkal rendelkeznek a…
A magyar válogatott megtartotta huszadik helyét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján
Több településen 10 centiméternél is vastagabb a hótakaró, a hófúvás veszélye miatt több megyére figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A katasztrófavédelem ügyeletére folyamatosan érkeznek a riasztások, szerda délutántól csütörtök reggelig több mint 140 helyszínre riasztották a tűzoltókat a téli időjárással összefüggésben.
A globális piacok krízissel állnak szembe és a befektetőknek nagyon óvatosnak kell lenniük – mondta Soros György egy ázsiai gazdasági fórumon Colombo-ban a Bloomberg szerint. Ez a mondat ugyan bármely kezdő elemző szájából elhangozhatott volna, de van folytatás is.
A Fővárosi Törvényszék elutasította a Mahir Cityposter Kft. ideiglenes intézkedés elrendelésére irányuló kérelmét. A cég azt kérte, hogy a bíróság tiltsa el az önkormányzatot a kihelyezett hirdetőoszlopok bontásától - közölte a törvényszék csütörtökön.
Kristen Stewart (25), amerikai színésznő úgy döntött, szakít Hollywooddal és az ottani élettel, munkával. Szerencsére nyilatkozatából kiderül, hogy döntése nem végleges, csak időszakos.
Eredetileg négy év eltiltást kapott a Nemzeti Doppingellenes Szövetségtől Kucsera Gábor (33). A kajakos tavaly bukott meg a doppingteszten: szervezetében kokaint találtak. Most két évre csökkentették a büntetését.
Szenzációs újdonságokkal jelentek meg a kiállítók - így a világ legnevesebb elektronikai gyártói - a CES-en, ami a világ legnagyobb kütyü-kiállítása. A galériában megtalálja a legújabb technikai csodákat.
London – Először mesélt tragikus őszinteséggel lánya életéről és halálának körülményeiről Janis Winehouse. Amy Winehouse (27 †) édesanyja tisztában volt azzal, hogy a lánya nagy bajban van, hogy a drogok és az alkohol felemésztik szervezetét és nem mellesleg teljesen elborítják elméjét is.
A Kölnben történt szexuális zaklatások több áldozata már szilveszter éjjel a rendőrökhöz fordult, hogy védjék meg őket - derül ki a Bild német lap által csütörtökön ismertetett rendőri jelentésből
Semmilyen szankció nem érheti a munkavállalót, ha - akár a munkáltató által biztosított - telefonon munkaidőn kívül nem érhető el - írja Dr. Kártyás Gábor munkajogász a Munkajog.hu-n megjelenő szakmai cikkében.
Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár bejelentése szerint tanfolyamot indítanak a nők tiszteletéről és a nőkkel való helyes viselkedésről a migránsok számára - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön
Egy ciprusi tervező srác 3D nyomtató segítségével alkotta meg a meggörbített teret ábrázoló dohányzóasztalt. Emlékeztek, amikor az Eredet című filmben a beszédes nevű Ariadne (Ellen Page) megtervez egy teljes, meghajlított városképet? Nos, pontosan ugyanezt tette egy ciprusi származású, Londonban élő dizájner egy kávézóasztalka (a dohányzóasztal szó végső soron már elavult, nem?) tervezésekor. …
A magyar válogatott megtartotta huszadik helyét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján.
Éppen két esztendeje annak, hogy a Chevrolet kivonult Európából. A sokak számára meglepő döntést némi űr követte a hazai autópiacon, hiszen nálunk egészen népszerű volt a költséghatékonyságra is törekvő márka. Hogy miből maradunk így ki, azt a Cruze új generációja erőteljesen szemlélteti.
A Bild német lap birtokába jutott az a titkos rendőrségi jelentés amelyet a szilveszteri eseményekről készítettek. Kölnben az év utolsó napján többnyire migránsokból álló fiatal bandák több mint száz nővel erőszakoskodtak.
A magyar válogatott megtartotta huszadik helyét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján.
A sorozatgyártás küszöbén áll a Hyundai Prius-verőnek készülő hibrid modellje. Ezt mi sem mutatja jobban, mint, hogy megérkeztek az első hivatalos képek az Ioniq-ról, melyen a kompakt modellt hátulról és belülről láthatjuk.
A Jeep márka idén ünnepli 75. születésnapját, méghozzá méltó módon. A kínálat összes modelljéhez kínálnak egy különleges szériát, amely egyedi kiegészítők sorát mutatja fel, ráadásul még csak nem is kimondottan boros felár ellenében.
A német szövetségi igazságügyi miniszter, Heiko Maas lehetségesnek tartja, hogy Németországból ki fogják utasítani azokat az elkövetőket, akik szilveszter éjszakáján Kölnben nőket bántalmaztak – jelentette csütörtökön Berlinből a Reuters német nyelvű hírszolgálata.
Budapest – Szilveszterkor fizette ki Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting Kft. a TV2 zálogjogosultját, a német ProSiebenSat Media, és most be is jegyezte tulajdonosként a cégbíróság Vajnáékat.
A HVG szerint a tápiósági strómann, a Quaestor élén 10 napig yolózgató börtönviselt közmunkás a 3 millió forint törzstőkéjű Enilontal Épitőipari Kft.-nek az egyszemélyes tulajdonosa és ügyvezetője. A 8 osztályt végzett férfinak nem ez az első cége. Egy éve egy nap alatt 2 céget is alapított, jogi szakértők szerint azért, hogy azokon keresztül mentsék ki a Quaestor-csoport vagyontárgyait. Most azt…
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2015 novemberében nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 4,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az első becslés alapján.