A kínai növekedési és amerikai kamatemelési félelmek, a geopolitikai kockázatok miatt csütörtökön tovább adták a befektetők a részvényeket. Bár a délutáni kereskedésben az a hír, miszerint Kína...
Magyarország - Kegyetlennek nevezték a magyar, a macedón és a szerb rendőröket a bevándorló nők. Állításuk szerint többüket megverték, megfélemlítették és meglopták. A New York Times egyik újságírója pedig az őket ért szexuális erőszakról cikkezett.
Lemondott Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Már tegnap - Hosszú Katinka tegnapi sajtótájékoztatója után - érzékeltette, hogy megalázva érezte magát, amikor nem kapott lehetőséget szót váltani az ötszörös világbajnokkal. Gyárfás Tamás, a magyar szövetség elnöke az InfoRádiónak jelezte, hogy hétfőn egyeztet a 75 éves szakemberrel, akire szüksége van a sportágnak.
Az FHB Jelzálogbank közölte, hogy a bank igazgatósága mai ülésén újabb tőkeemelésről döntött, teljesen kihasználva ezzel a december 28-ai közgyűléstől kapott keretet. A döntésnek köszönhetően az MNV...
Tizenöt év börtönre ítélték távollétében a francia állampolgárságú Salim Benghalemet, az Iszlám Állam egyik feltételezett vezetőjét csütörtökön Párizsban.
A tehetetlenség és a félelem, még a rendőrök is ezt érezték, akik szilveszter éjszaka rendet szerettek volna tenni a kölni főpályaudvaron és a környékén.
Körözte, majd „letartóztatta” a rendőrség Cézárt (2), az amerikai staffordshire terrier kant. Az eb bűne az volt, hogy megtámadott egy fiatalt, aki valószínűleg tűzijátékkal heccelte a kutyát szilveszter éjjelén.
Hajdúszoboszló- A rendőrök állatkínzás miatt tettek feljelentést Sz.Sándorné (54) ellen, aki nem gondoskodott súlyosan sérült kutyája orvosi ellátásáról.
Elmaradhat a közfoglalkoztatottak idei béremelése, mivel a kormány még nem döntött róla, így a közmunkások továbbra is havi nettó 52 ezer forintos juttatást kaphatnak - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
Az ügyfelek többsége nem hosszabbította meg 2010-ben indított, tavaly év végén lejáró tartós befektetési szerződését (tbsz), az értékpapíros ügyfelek csak mintegy fele, a betétekkel rendelkezők közül pedig még kevesebben döntöttek a folytatás mellett - számol be piaci szereplőktől származó adatok alapján a Világgazdaság.
Az FHB Jelzálogbank közölte, hogy a bank igazgatósága csütörtöki ülésén újabb tőkeemelésről döntött, teljesen kihasználva ezzel a december 28-ai közgyűléstől kapott keretet. A döntésnek köszönhetően a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) is jegyezhet az új részvényekből.
Az FHB Jelzálogbank közölte, hogy a bank igazgatósága mai ülésén újabb tőkeemelésről döntött, teljesen kihasználva ezzel a december 28-ai közgyűléstől kapott keretet. A döntésnek köszönhetően az MNV...
Szlovákiának védekeznie kell a fenyegetésekkel szemben, a kockázatok csökkentéséhez egyetlen út vezet: meg kell akadályozni az egységes muszlim közösség létrejöttét Szlovákiában - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön a Kölnben és más német városokban szilveszter éjszakáján nőket ért támadásokra reagálva. A miniszterelnök egy pozsonyi sajtóértekezleten tett kijelentését a TASR…
Visszatérő Olvasóink talán emlékeznek még a 2014 végén bejelentett Nissan Kicks tanulmányra, amit a japán gyártó Brazília legnagyobb autószalonján leplezett le. Nos, kicsit több mint 1 évnyi csend után most ismét terítékre került a Kicks, azonban ezúttal már a crossover szériagyártású változata. A gyártó által a mai nap folymán kiszellőztetett Kicks ízelítő grafika arra enged következtetni, hogy…
Az elfogadott új közbeszerzési törvény többek között azt írja elő, hogy az adott építőipari cégeknek minimum 50 százalékban saját alkalmazottai és nem alvállalkozói révén kell teljesítenie a...
Tiborcz István családtagjai több száz millió forintért vásároltak állami földeket, de a miniszterelnök vejének a neve egy kastélyvásárlásnál is felbukkant.
Tovább adták a befektetők a részvényeket az amerikai kamatemelési félelmek és a kínai növekedési kilátások gyengülése miatt. Az amerikai indexek egy kisebb korrekció után ismét esésnek indultak. ...
Székesfehérvár – A Fehérvár AV19 menedzsmentje a mai nappal felbontotta Rob Pallin vezetőedző szerződését, és a szezon hátralévő részére a finn Hannu Järvenpää-t bízta meg a vezetőedzői feladatok ellátásával.
A kudarc nagyon hasznos is tud lenni. Most megmutatjuk, hogyan kovácsolj erényt abból, ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezted. Kérdezhetnétek, hogy mi a fenének kell foglalkozni azzal, ha valami nem úgy sül el az életünkben, ahogy azt megálmodtuk. Miért nem elég, ha még a gondolatát is betesszük egy jó mély szekrénybe és teszünk rá legalább hét képzeletbeli lakatot? Azért, mert akkor…
Az FHB Jelzálogbank közölte, hogy a bank igazgatósága mai ülésén újabb tőkeemelésről döntött, teljesen kihasználva ezzel a december 28-ai közgyűléstől kapott keretet. A döntésnek köszönhetően az MNV...
Visszatérő Olvasóink talán emlékeznek még a 2014 végén bejelentett Nissan Kicks tanulmányra, amit a japán gyártó Brazília legnagyobb autószalonján leplezett le. Nos, kicsit több mint 1 évnyi csend után most ismét terítékre került a Kicks, azonban ezúttal már a crossover szériagyártású változata. A gyártó által a mai nap folymán kiszellőztetett Kicks ízelítő grafika arra enged következtetni, hogy…
Tovább adták a befektetők a részvényeket az amerikai kamatemelési félelmek és a kínai növekedési kilátások gyengülése miatt, az amerikai indexek egy kisebb korrekció után ismét esésnek indultak....
Az új lengyel jobboldali kormány az eddig kereskedelmi alapon működő lengyel közmédiát közhasznú állami társaságokként működő "nemzeti médiává" alakítaná át, amelynek tevékenységét egy új testület, a Nemzeti Médiatanács felügyelné - derül ki a médiareformnak a sajtó által megszerzett és közzétett tervezetéből.
Egy fiatal osztrák nő január negyedikén tett rendőrségi feljelentést, amelyben az olvasható, hogy szilveszter éjszaka két férfi fogdosta a salzburgi Residenzplatz téren, és ellopták a mobiltelefonját
Noha a terepjárás igénye egyidős az autózáséval, a kezdetekben még aligha voltak olyan négykerekűek, amelyek képesek lettek volna leküzdeni a nagyobb akadályokat. Ahogyan az sok más esetben már megtörtént, ezúttal is a hadiipar volt az úttörő, ahonnan szép lassan a civil életbe is beszivárgott az értékes és hasznos technika: a terepjárók népszerűbb világát a Jeep teremtette meg, amely idén ünnepli…