A lengyel internetezők e-mailek ezreivel árasztották el az európai politikusokat, közölve: Lengyelországban nincs veszélyben a demokrácia; hasonló üzenettel fordult Martin Schulzhoz, az Európai Parlament elnökéhez egy lengyelországi egyházmegye püspöke - számolt be róla csütörtökön a lengyel sajtó
A szilveszterkor Kölnben és más német városokban történtek arra utalnak, hogy az elkövetők szervezetten, nagy csoportban és rendkívül brutálisan követtek el bűncselekményeket - mondta Bakondi György csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában
Nemcsak Budapesten, hanem 30-40 helyszínen rendezne olimpiát Magyarország - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a 2024-es budapesti olimpia pályázatának vezetője. Fürjes Balázs kiemelt fővárosi beruházásokért felelős kormánybiztos szerint Budapest "olimpiai méretű" város: különösebb erőfeszítés nélkül meg tudja oldani a rendezéssel járó feladatokat.
Ganxsta Zoli ma töltötte be 50. évét. Születésnapja alkalmából gratuláltunk a Kartel frontemberének, aki egyebek között azt is elmondta, hogyan látja magát 10 év múlva.
A magyar állásponthoz hasonlóan David Cameron is egyetértett azzal, hogy a határok védelme a legfontosabb - közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel Orbán Viktor miniszterelnök és a brit kormányfő találkozóját követően.
A Fővárosi Törvényszék elutasította a Mahir Cityposter Kft. ideiglenes intézkedés elrendelésére irányuló kérelmét. A cég azt kérte, hogy a bíróság tiltsa el az önkormányzatot a kihelyezett hirdetőoszlopok bontásától - közölte a törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
Támogatásmegvonási szankciókra számíthatnak azok a gazdálkodók, akik nem teljesítik képzési kötelezettségüket az előző uniós költségvetési ciklus vidékfejlesztési forrásait közvetítő Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) – írja az agrárszektor.hu.
Négy új adat került 2016-tól a munkáltatók bejelentésébe: kötelesek lesznek a dolgozó végzettségét, szakképzettségét, szakképesítését, továbbá az ezt igazoló okiratot kibocsátó intézmény nevét és az...
A nagyobbik német konzervatív kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetése számottevően csökkenteni akarja az országba érkező és ott tartózkodó menekültek számát, hogy ezáltal megakadályozza Németország "túlterhelését" - áll egy belső nyilatkozattervezetben, amely csütörtökön került a német sajtó birtokába.
Budapest - A szilveszterkor Kölnben és más német városokban történtek arra utalnak, hogy az elkövetők szervezetten, nagy csoportban és rendkívül brutálisan követtek el bűncselekményeket - mondta Bakondi György csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
Pert indított Alabama állam az amerikai kormány ellen, mert nem akar befogadni Szíriából, vagy más országokból érkező menekülteket - közölte Robert Bentley kormányzó csütörtökön.
Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár bejelentése szerint tanfolyamot indítanak a nők tiszteletéről és a nőkkel való helyes viselkedésről a migránsok számára - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
Hamis úti okmányokkal irániakat juttatott el az Egyesült Királyságba az a nemzetközi embercsempész-hálózat, amelynek hét tagját csütörtökön tartóztatták le Spanyolországban.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felfüggesztett elnöke, Michel Platini korábbi szándékával ellentétben mégsem indul a nemzetközi szövetség (FIFA) februári elnökválasztásán.
Nyilvánosságra került az egykori líbiai diktátor Moammer Kadhafi és a volt brit miniszterelnök, Tony Blair közötti telefonbeszélgetés leirata. A 2011. február 25-i telefonhívásból kiderül, az al-Kaida támogatásával vádolja meg az észak-afrikai ország vezetője kollégáját.
Tovább adták a befektetők a részvényeket az amerikai kamatemelési félelmek és a kínai növekedési kilátások gyengülése miatt, az amerikai indexek egy kisebb korrekció után ismét esésnek indultak és...
Lemondott tisztségéről Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya. Nemcsak Budapesten, hanem 30-40 helyszínen rendezne olimpiát Magyarország - mondta az InfoRádióban a 2024-es budapesti olimpiai pályázat vezetője.
A legnagyobb lakossági bankok már megkezdték a felkészülést az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az ahhoz kapcsolódó kamattámogatott hitelek folyósításához, és azt ígérik, hamarosan be is tudják majd fogadni az igényeket.
A legnagyobb csehországi internetes portál és kereső, a Seznam.cz megvette a két külföldi részvényese 15-15 százalékos részesedését, így a társaság teljes egészében cseh kézbe került - közölte Irena Zatloukalová, a Seznam.cz szóvivője csütörtökön Prágában.
Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke szerint a nagy része már megvalósult annak, amit Hosszú Katinka kért, és a sportág vezetői is tettek gesztusokat felé.
Ismerd meg az U20-as világbajnok szerb belső középpályást, Marko Grujicsot, akiért ötmillió fontot adott ki a napokban a Liverpool a Crvena zvezdának! "Magas termete ellenére fürge, jól passzol, jól cselez" - nyilatkozta róla Jürgen Klopp, aki a nyártól számíthat Grujics szolgálataira. Videó!
Az izraeli biztonsági erők agyonlőttek két palesztint és megsebesítettek egy harmadikat csütörtökön Ciszjordániában, miután az illetők késekkel támadtak katonákra - közölte az izraeli hadsereg
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felfüggesztett elnöke, Michel Platini korábbi szándékával ellentétben mégsem indul a nemzetközi szövetség (FIFA) februári elnökválasztásán.
A Dortmund gaboni válogatott csatárát, Pierre-Emerick Aubameyangot választották a 2015-ös év afrikai futballistájának - jelentették be az Afrikai Labdarúgó-szövetség csütörtök esti gáláján.
Az izraeli biztonsági erők agyonlőttek két palesztint és megsebesítettek egy harmadikat csütörtökön Ciszjordániában, miután az illetők késekkel támadtak katonákra - közölte az izraeli hadsereg.
Adómentes minimálbért és háromkulcsos progresszív személyi jövedelemadó bevezetését javasolja az LMP - közölte Schmuck Erzsébet, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt órákban több személyi sérülés nélküli baleset történt Békés megye útjain. Az utak szakaszonként rendkívül csúszóssá váltak! A rendőrség kéri, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek - írja a police.hu.
2016 elején két markáns kormányzati döntés élénkíti a lakóingatlanok piacát. A megváltozott jogszabály szerint idén januártól a 150 négyzetméternél kisebb lakások és a 300 négyzetmétert meg nem haladó alapterületű új családi házak esetében a korábbi 27%-ról 5%-ra csökkent az áfa mértéke. A 2015. július 1-től bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok…
Az étkezési célú tojásokat az uniós és a hazai jogszabályok előírása szerint kötelező megjelölni. A forgalomban lévő tojások héján található betű-szám kódok jelentésével mégis nagyon sokan nincsenek tisztában.
Az a közmunkás jár a legjobban, aki már nem az. Azokat ugyanis, akik valódi munkahelyet találnak, elhelyezkedési támogatással is ösztönzik – közölte a Belügyminisztérium államtitkára. Pogácsás Zoltán megerősítette: a közfoglalkoztatottak béremeléséről még nem tárgyalt a kormány. További részletek a videóban.