2016. január 9. szombat

jan. 9
14:16
Fidesz: a baloldal becsukott szemmel jár (Gondola)
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint Szigetvári Viktornak inkább azokat kellene feljelentenie, akik a nőkkel erőszakoskodnak és nem a bevándorlókat kellene védenie
jan. 9
14:21
60% a pozitív menedékkérelmek aránya (ProfitLine)
Több mint 60 százalék volt a pozitívan elbírált menedékkérelmek aránya tavaly Belgiumban, a befogadottak nagy többsége Irakból, Szíriából és Afganisztánból érkezett - közölte a belga menekültügyi hivatal (CGRA) a Le Soir című helyi lap pénteki cikke szerint.
jan. 9
14:30
Kevesebb lesz az ingyenpénz - már nem is reménykednek a magyarok? (Privátbankár)
Itt az új év. Az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda közös kutatásában készített KKV Konjunktúra Index értéke 49,3 pontra nőtt, amely az előző negyedévhez képest ugyan a cégek javuló gazdálkodási hangulatát mutatja, de a cégek többsége még mindig pesszimista.
jan. 9
14:30
Miklós Edit másodszora javított (Infostart)
A szakági címvédő Lindsey Vonn nagy fölénnyel nyerte szombaton a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Zauchensee-ben rendezett lesikló viadalát, amelyen Miklós Edit a 17. helyen végzett.
jan. 9
14:30
Megfojtotta, majd elásta feleségét (Alternatív Energia)
jan. 9
14:30
Némán tiltakozó muzulmán nőt vezettek ki Trump beszédéről (ATV)
Donald Trump pénteki kampányáról a rendőrségnek kellett kikísérnie egy hidzsábot viselő muzulmán nőt, aki némán állva tüntetett az elnökjelölt-jelölt beszéde alatt.
jan. 9
14:48
Miklós Edit másodszorra javított (Infostart)
A szakági címvédő Lindsey Vonn nagy fölénnyel nyerte szombaton a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Zauchensee-ben rendezett lesikló viadalát, amelyen Miklós Edit a 17. helyen végzett.
jan. 9
14:48
Így versenyeztek a jégvitorlások a Tisza-tavon (fotók) (Alternatív Energia)
A nemzetközi megmérettetésen magyar, osztrák, német és cseh versenyzők indultak
jan. 9
14:48
2500 vállalkozást záratnak be idén a légszennyezettség miatt (ATV)
A pekingi hatóságok 2500 kisvállalkozást és környezetszennyezést okozó céget záratnak be 2016-ban.
jan. 9
14:48
Merkel szigorítana a német migrációs politikán (444.hu)
Az a menedékkérő, aki bűncselekményt követett el, nem kaphatna menedéket Németországban.
jan. 9
15:06
A Magyar Államkincstár haladéktalanul kivizsgálja a bérekkel kapcsolatos panaszokat (Infostart)
A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait - mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek.
jan. 9
15:06
Nyíregyházáról Budapestre indul februárban a Dollárpapa (Infostart)
Budapesten vendégszerepel két sikeres darabjával februárban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. A Szibériai csárdást a Nemzeti Színházban, a Dollárpapát pedig a Thália Színházban láthatja a fővárosi közönség.
jan. 9
15:06
Merkel és a CDU a menekültügyi szabályozás szigorítását irányozta elő (Infostart)
A német "polgárok és a menekültek nagy többségének érdekében" változtatni kell a menekültügyi szabályozáson a Kölnben szilveszter éjszaka nők ellen elkövetett tömeges támadások fényében - közölte Angela Merkel német kancellár a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetésének ülését követően, szombaton Mainzban.
jan. 9
15:06
Szingliadó - Az MSZP szerint még nincs lefutva a meccs (Kripto Akadémia)
Azt is mondhatnák, hogy láttak már karón varjút. Vagy vasárnapi boltzárat.
jan. 9
15:06
Az 1 millió magyar alkoholistára építenek a CBA tulajdonosai (Pénzcentrum)
Szeszgyárat nyitnak a fogathajtós Lázárék....
jan. 9
15:08
Így tanítsd a gyereked arra, hogyan bánjon a pénzzel (Infostart)
Anyagias világban élünk, és a gyerekek is hamar szembesülnek ezzel, miközben a pénz értékét valójában nem ismerik. Bizonyos feltételekkel azonban a zsebpénz jó eszköz lehet a gyerekek pénzügyi ismereteinek megalapozásában - mondta Himer Csilla pénzpedagógus az InfoRádiónak.
jan. 9
15:15
Hivatalos ajánlatot tett a Palermo a DVSC fiataljáért (Sport365)
A Palermo elnöke, Maurizio Zamparini szombaton hivatalos ajánlatot tett Balogh Norbert játékjogának megvásárlásával kapcsolatban.
jan. 9
15:21
Államkincstár: Meg kell szokni, hogy a közalkalmazottak később kapják a fizetésüket, mint eddig (444.hu)
Száz olyan problémás esetről tudnak az állami fizetéseket utaló szervezetnél, ahol sokkal kevesebb fizetést kaptak a közalkalmazottak, mint ami járt volna nekik.
jan. 9
15:24
Nagy Konrád harmadik lett 500-on (Infostart)
Nagy Konrád harmadik lett 500 méteren a Minszkben zajló gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati versenynapján.
jan. 9
15:24
Merkel elszörnyedt, most bekeményít (ATV)
A német "polgárok és a menekültek nagy többségének érdekében" változtatni kell a menekültügyi szabályozáson a Kölnben szilveszter éjszaka nők ellen elkövetett tömeges támadások fényében - közölte Angela Merkel német kancellár a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetésének ülését követően, szombaton Mainzban.
jan. 9
15:24
Serie A: Fejek hullhatnak a forduló rangadóját követően (Agroinform)
Egy döntetlen esetén könnyen lehet, hogy mind a Roma, mind a Milan trénerét menesztik.
jan. 9
15:26
Az olasz első osztályba hívják a Debreceni VSC csatárát (Infostart)
Az olasz futballélvonalban szereplő Palermo hivatalos vételi ajánlatott tett a Debrecennek az utánpótlás-válogatott Balogh Norbert játékjogáért.
jan. 9
15:26
Elképesztő: 2 millió dollárt adtak egy 10 centesért (ATV)
A remélt ár kétszereséért, kétmillió dollárért kelt el egy ritka amerikai tízcentes érme egy floridai árverésen.
jan. 9
15:27
Adó- és zárjegyek gyártása (ProfitLine)
Két évre szóló szerződést írt alá az ANY Biztonsági Nyomda vezette konzorcium a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) adó- és zárjegyek gyártására - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
jan. 9
15:42
A Bundesliga őszi gólrekordere Afrika legjobb játékosa (Infostart)
Pierre-Emerick Aubameyangot, a Borussia Dortmund gaboni támadóját választották a 2015-ös év legjobb afrikai labdarúgójának.
jan. 9
15:42
Itt a lista! Ezek a beruházások kapták a legtöbb EU-s pénzt (Portfolio)
A 2007-2013-as uniós ciklus zárásához közeledve a Portfolio elkészítette azt a listát, amely a tíz legnagyobb gazdaságfejlesztési (GOP) és közép-magyarországi (KMOP) EU-s projektet tartalmazza....
jan. 9
15:42
Juncker: "Ez most a hollandokon múlik, remélem nem értik félre" (ATV)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azzal a felhívással fordult egy szombaton megjelent interjújában a holland választópolgárokhoz, hogy az április 6-ára tervezett népszavazáson ne vessék el az Európai Unió és Ukrajna közötti szerződést, mert szerinte ezzel "megnyitnák az utat egy európai válság" előtt.
jan. 9
15:54
Feszült hangulatban tüntetnek Kölnben a bevándorlók ellen, illetve a bevándorlók ellen tüntetők ellen (444.hu)
Az ellentüntetők jelszava: a nők elleni erőszak nem csak akkor bűn, ha bevándorlók követik el. A Pegida tüntetését vízágyúval oszlatták.
jan. 9
16:00
Tizenhét éve nem történt meg ilyesmi az ausztrálokkal (Infostart)
A házigazda ausztrálok Zöld csapata legyőzte Ukrajna együttesét a teniszezők Perth-ben rendezett nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságának szombati döntőjében.
jan. 9
16:00
Veszély! Ónos eső miatt jégpályává váltak az utak (fotók) (Alternatív Energia)
Már kora reggel több baleset is történt.
jan. 9
16:00
Ezt a sütit még a fogyókúrázók is szerették volna (ProfitLine)
Hétezer eurót érő kupont talált az ünnepi kalácsba sütve egy fiatal pár az észak-spanyolországi Leónban - adta hírül a spanyol sajtó csütörtökön.
jan. 9
16:00
Brókerkárosult vagy? Erre figyelj a TBSZ-nél és a NYESZ-nél (Portfolio)
Tegnapi közleményében a felszámoló közölte, hogy megkezdik a Buda-Cash, a Hungária és a Quaestor esetén a TBSZ-en és NYESZ-en nyilvántartott, meglévő vagyonelemek kiadását. Nem árt ugyanakkor...
jan. 9
16:00
Lebombáztak egy szíriai börtönt az oroszok, több tucat halott (ATV)
Az orosz légierő légicsapást mért szombaton az al-Kaidával szövetséges an-Nuszra Front ellenőrzése alatt álló börtönre Szíria északnyugati részén, a támadásban legkevesebb 39 ember vesztette életét.
jan. 9
16:02
Az olasz élvonalba hívják Balogh Norbertet (Alternatív Energia)
A magyar labdarúgók játékjogával kapcsolatban a legnagyobb értékű transzfer valósulhat meg.
jan. 9
16:02
Elképesztő magyar siker a gyorskorcsolya Eb-n (ATV)
Nagy Konrád harmadik lett 500 méteren a Minszkben zajló gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati versenynapján.
jan. 9
16:18
Ígéretet tett az államkincstár az elmaradt bérek kivizsgálására (ATV)
A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait - mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek.
jan. 9
16:21
Kleinheislert próbajátékra várja a Werder (Sport365)
A Bundesligában szereplő brémai együttes hivatalos kikérőt küldött a Videotonnak, amely engedélyezte, hogy "Scholes" három napot eltöltsön a Werder Bremen edzőtáborában.
jan. 9
16:27
Mégsem építenek az apácák ocsmány kockaházat a palotanegyedbe (444.hu)
Nagy és csúnya ingatlanspekulációt terveztek a Sacré Coeur rend apácái, most visszakoznak.
jan. 9
16:29
Nagy magyar siker gyorskorcsolyában (444.hu)
(MTI/EPA/Taccjana Zenkovics) Nagy Konrád (a fenti képen jobbra) bronzérmet harmadik helyet szerzett a minszki gyorskorcsolya Európa-bajnokságon 500 méteren, 36,48-as idővel. (MTI)
jan. 9
16:36
Fájó Fradi-vereség Rosztovban (Infostart)
A hajrában, fontos pillanatokban hibázó FTC-Rail Cargo Hungaria 23-21-re kikapott az orosz Rosztov Don otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati nyitányán.
jan. 9
16:36
Így kriminalizál a Fidesz: a baloldal a bevándorlók pártján áll (ATV)
Szigetvári Viktor feljelentése is mutatja, hogy a magyar baloldal bevándorláspárti - reagált a Fidesz-frakció az Együtt elnökének szombati közleményére.
jan. 9
16:42
Leépítés nyugdíj előtt? (HR Portál)
A párom közalkalmazottként dolgozik, 4 éve van hátra a nyugdíjba vonulásáig. Munkahelyén leépítések lesznek, melybe valószínű Ő is bele fog esni. Kérdezni szeretném, hogy megszüntethetik-e a munkaviszonyát.
jan. 9
16:54
Baljós előjelek - katasztrofális év lesz 2016? (Privátbankár)
Rögtön hatalmas bukással kezdődött a tőzsdei év, ha ez így marad, nem sok jóra számíthatunk.
jan. 9
16:54
Negnyitották a póló Eb-t, a kontinensviadal vasárnap kezdődik (Infostart)
A 32. vízilabda Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitóját szombaton tartották Belgrádban, ahol vasárnaptól zajlik a riói olimpiára kvalifikáló kontinensviadal 16 férfi- és 12 női válogatott, benne a két magyar nemzeti együttes részvételével.
jan. 9
16:54
Köd, szél, havas eső vasárnapra (Alternatív Energia)
Napközben 1 és 6 fok között alakul a hőmérséklet, de délen 7, 10 fok is lehet.
jan. 9
16:54
Vége a Fradi veretlenségének a BL-ben (Sport365)
A hajrában, fontos pillanatokban hibázó FTC-Rail Cargo Hungaria 23-21-re kikapott az orosz Rosztov Don otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati nyitányán.
jan. 9
17:00
Rengeteg ember meghalt az al-Kaida szövetségesének börtönében, miután az oroszok lebombázták (444.hu)
Az an-Núszra Front szíriai börtönében 40-50 ember halhatott meg, az őrök mellett a foglyok is.
jan. 9
17:02
Ez a német szélsőjobbos nagyon szeretné, hogy Orbán vezesse Németországot (444.hu)
Az idegenellenes Pegida tüntetésén sajnálja valaki, hogy nekik Orbán helyett csak Merkel jutott.
jan. 9
17:12
Felkészülni - jön még ónos eső és havazás (Privátbankár)
Napot még egy darabig biztosan nem látunk, de havazásokra még lehet számítani.
jan. 9
17:12
Megnyitották a póló Eb-t, a kontinensviadal vasárnap kezdődik (Infostart)
A 32. vízilabda Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitóját szombaton tartották Belgrádban, ahol vasárnaptól zajlik a riói olimpiára kvalifikáló kontinensviadal 16 férfi- és 12 női válogatott, benne a két magyar nemzeti együttes részvételével.

Keresés