Olimpiai ezüst-, világbajnoki aranyérmes vívó, sportpályafutása legnagyobb sikerét azzal aratta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság májusban a patinás szervezet első emberévé választotta. Kulcsár Krisztián első idényét a magyar sportolók a hagyományokhoz méltó eredményekkel tisztelték meg. Feladat, kihívás persze akad bőven, ezekről beszéltünk a negy
Szeptember volt 2017 legvéresebb hónapja a szíriai konfliktusban; legkevesebb háromezer ember vesztette életét, közülük 955-en polgári személyek voltak - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet.
Hétfőn még északkeletet felől száraz levegő áramlik fölénk, így a hűvös, csípős reggelt követően sok napsütésre számíthatunk. Keddre egy hidegfront hoz jelentős változást időjárásunkban.
A német választásoknak sok tanulsága volt. Az egyik legnagyobb megdöbbenést az okozta, hogy a bevándorlás ellenes párt, az Alternatíva Németországért a harmadik helyre futott be.
Több százezer brit érzi úgy, hogy nem lenne biztonságos a Brexit után megmaradni "csak britnek", ezért sorra fordulnak kettős állampolgárságért, hogy megtarthassák az EU-s jogosultságaikat.
Az ujotthon.hu 2017 szeptemberi felmérése szerint jelenleg 446 újlakás projekt található a fővárosban, ami összesen 28 443 lakást jelent. Ezek közel 58 százalékát, azaz 16 400-at még nem adtak el. A legtöbb új ingatlant a XI. és a XIII. kerületben építik a beruházók. Az eddig átadott projektekben összesen 550 szabad lakás vásárolható meg.
Katalán egészségügyi források szerint 38 ember sérült meg az alkotmányellenes és betiltott függetlenségi referendum elleni rendőri intézkedések során vasárnap
Okulhatunk abból, ami az első világháború kitörése előtt, és a háború alatt történt – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Hódmezővásárhelyen.
Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unió vezetői úgy ítélik meg, hogy lendületet adott a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről folyó tárgyalásoknak az ő firenzei beszéde, amelyben kormányának célkitűzéseit vázolta a Brexit utáni időszakra
Katalán egészségügyi források szerint 38 ember sérült meg az alkotmányellenes és betiltott függetlenségi referendum elleni rendőri intézkedések során vasárnap.
Erőszakba torkollott Katalóniában az önrendelkezési népszavazás, amelyet annak ellenére rendeztek meg vasárnap, hogy a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette azt és megakadályozására a spanyol belügyminisztérium tízezer rendfenntartót vezényelt át az ország más részeiről.
Szeptember volt 2017 legvéresebb hónapja a szíriai konfliktusban; legkevesebb háromezer ember vesztette életét, közülük 955-en polgári személyek voltak - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet.
Idén nyáron teljesen felforgatta az átigazolási piacot Neymar Párizsba szerződése, most azonban a Football Leaks birtokába került dokumentumból az derült ki, hogy így sem a brazil klasszis a világ legjobban kereső játékosa. Az argentin...
Egy hónapos óriásplakátkampányt indított "az európai Magyarországért" a Demokratikus Koalíció (DK) két európai parlamenti (EP) képviselője - jelentette be egyikük, Molnár Csaba vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
A kormány gondoskodik az idősekről többek között a nyugdíjak vásárlóértékének növelésével, a nyugdíj-kiegészítéssel, a nyugdíjprémiummal, továbbá a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségével - mondta Novák Katalin, az Ember Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatón.
Kiengedték a börtönből vasárnap O.J. Simpsont. Az amerikaifutball egykori csillaga, csoportos fegyveres rablásért és testi sértésért került rácsok mögé, 2008-ban több mint harminc év szabadságvesztésre ítélték.
A 2016-ban hozott szigorú törvényekkel elvben a nagyüzemi lakáskiadókra akartak lesújtani, de a bonyolult szabályozás miatt még a jóhiszemű bérbeadók is gyakran kapnak ezerdolláros bírságokat.
Egységesen 120 ezer forintos 13. havi nyugdíj bevezetését javasolja Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke. Erről az MSZP szakpolitikusa az idősek világnapja alkalmából tartott i sajtótájékoztatóján beszélt vasárnap.