A nemzeti konzultáció hitelességében nem lehet megbízni, az elektronikus válaszok még a személyiségi jogokat is veszélyeztetik – ezt mondta Majtényi László az Eötvös Károly Intézet elnöke. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az adatvédelmi szabályokat betartják. További részletek a videóban.
Szurkolók adtak vért Nyikolaj Lemtyugovnak (képünkön), az Avangard Omszk jégkorongozójának, aki súlyos sérülést szenvedett az orosz bázisú liga (KHL) keddi mérkőzésén.
Augusztusban azon túl, hogy tovább nőtt a vendégéjszakák száma a szállodai szobák ára is jelentősen emelkedett. A Balatonon mind a belföldi, mind a külföldi turisták száma megugrott.
Várhatóan jövő szeptemberben szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentésről, melynek alapján a testület kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását - tájékoztatott a képviselőtestület sajtószolgálata szerdán.
Gáspár Evelin (23) bebizonyította, hogy nemcsak az alakja, az esze is a helyén van, az Észbontók című vetélkedőben megmutatta, hogy fizikuma mellett az eszével is foglalkozik.
Hiába vezette a rajttól a világbajnoki selejtezők B csoportját Svájc labdarúgó-válogatottja, a hajrában megelőzte Portugália, miután a záróforduló rangadóján, hazai pályán 2-0-ra győzött.
A jövő nyári világbajnokság európai selejtezőcsoportjainak keddi zárását követően kiderült, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a harmadik vonal tagjaként várhatja az új sorozat, a Nemzetek Ligája január 24-i sorsolását.
Bár már közel ötven éve jutott a csúcsra az 1968-as mexikói olimpia kalapácsvető-bajnoka, Zsivótzky Gyula (†70), máig óriási tisztelet övezi. Ennek egyik jele, hogy a legendás sportolóról halálának tizedik évfordulóján kisbolygót neveztek el.
Átlagosan 13,6 százalékkal emeli az áruházi alkalmazotti munkakörben foglalkoztatottak bérét az Auchan november 1-jén, és a cég létszámbővítést is tervez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével folytatott tárgyalásokat követően.
Egy éve még ünnepelték a szurkolók az Európa-bajnoki remeklés után a magyar labdarúgó-válogatottat és Bernd Storckot (54), mostanra azonban megbukott a sikerkapitány.
Bő egy hónap alatt több mint 70 százalékot emelkedett a BYD árfolyama Részben azért, mert Kínában előnybe hoznák az elektromos autó gyártókat, mint amilyen a BYD is Valósággal felrobbant annak a kínai elektromosautó-gyártónak...
Az egészségügyre fordított kiadások és saját fizetésük emelését is követelő lengyel rezidens orvosok bejelentették: folytatják a múlt héten meghirdetett, szerda reggel felfüggesztett éhségsztrájkjukat, miután eredménytelennek találták a Beata Szydlo kormányfővel folytatott megbeszélést.
A Poli-Farbe festék- és vakolatgyár 926 millió forintból, az ipar 4.0 korszerű technológiáját felhasználva bővítette gyártókapacitását a Bács-Kiskun megyei Bócsán. A projektet az Európai Unió Európai Fejlesztési Alapja és a magyar kormány több mint 445 millió forinttal támogatta.
Tar Mihály elmondta: balatonedericsi horgászok jelezték szerda délután a vízimentők központjának, hogy két társuk nem jött ki csónakjukkal a partra. Egyiküket a Balatoni Vízirendészeti Kapitányság munkatársai a vízen lebegve holtan találták meg. A másik férfi után a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának búvárszolgálata jelenleg is kutat, az ür
Az NBC televízió meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állította szerdán, hogy Donald Trump amerikai elnök a nyáron az Egyesült Államok nukleáris fegyverzetének erőteljes növelését vetette fel
Hamarosan bemutat egy új virtuális valóság szemüveget a Facebook A szemüveg jóval olcsóbb lesz, mint a korábbi modellek Mark Zuckerberg egy konferencián ma arról beszélt, hogy a Facebook nemsokára bemutat egy új virtuális valóság szemüveget...
Puerto Rico nagy részén még mindig nincs áram az Irma nevű hurrikán pusztítása után. A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk azt javasolta, hogy a szigetet napelemekkkel és akkumulátorokkal szereljék fel.
A Magyar Labdarúgó Szövetség hamarosan értékeli a világbajnoki selejtezősorozatot, amelyet a Feröer-szigetek 1–0-s legyőzésével a harmadik helyen zárt Bernd Storck együttese.
Radikálisan romlott a belbiztonsági helyzet az elmúlt két és fél évben Európa-szerte, ezzel szemben Magyarországon mind a nemzet-, mind a közbiztonság javult - jelentette ki Bakondi György a "Soros-tervről" indított nemzeti konzultációs lakossági fórumon a Békés megyei Gyomaendrődön szerdán
A Concorde Alapkezelő új névvel, de változatlan tevékenységi körrel folytatja működését, az új nevük HOLD Alapkezelő lett - mondta Szabó László a cég vezérigazgatója a társaság budapesti tájékoztatóján szerdán.
Élénkülhet az agrárkereskedelem Libanon és Magyarország között, mivel mindkét ország lehetőséget lát az agrár-külkereskedelmi kapcsolatok bővítésében - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-vel, miután Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára Louis Lahoud libanoni agrár miniszterhelyettessel tárgyalt Budapesten.
A túraautó-vébén szereplő pilóta összetettben vezető portugál csapattársa, Tiago Monteiro balesetet szenvedett tesztelésen, s az orvosok nem engedik, hogy induljon a hét végi Kínai Nagydíjon. A helyére az olasz Gabriele Tarquini ül be.
A phenjani kormány sosem fog tárgyalni arról, hogy lemondjon nukleáris fegyvereiről - jelentette ki Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter a TASZSZ orosz állami hírügynökség küldöttségének adott, szerdai phenjani interjújában.
A Ferencváros 19-7-ra győzte le a vendég UVSE csapatát az E.ON férfi vízilabda ob I harmadik fordulójának szerdai játéknapján. A zöld-fehéreknél Manhercz Krisztián és Jansik Szilárd ötször volt eredményes. E.ON férfi ob I, 3. forduló: A csoport: FTC PQS-Waterpolo – UVSE 19-7 (6-0, 6-0, 2-4, 5-3)
A Váci egyházmegye püspöke szerint elhibázott volt a kereszténydemokrata Aradszki András kijelentése Soros Györgyről, aki hétfőn a Sátánnal azonosította a magyar származású milliárdost.