Egyszerűen szárazföldi jachtnak becézik a Mercedes-Maybach 6 Cabriolet tanulmányautót. Valóban letaglózó a 6 méter hosszú kabrió, a Mercedes vezető dizájnere személyesen mutatta be Budapesten.
Azonnali tőkeinjekciót kap a Colony Capital alapkezelőtől a Weinstein Co. produkciós vállalat, amely tárgyalásokat is kezdett a cég egészének, vagy egy jelentős részének az eladásáról - jelentette be hétfőn közleményben a két érintett fél.
Rendeletet írt alá hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata által elrendelt, Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről. A határozatot a Biztonsági Tanács 2016. november 30-án...
Mindhárom nagy amerikai tőzsdeindex történelmi csúcsán nyitotta a kereskedést, és bár utána kisebb korrekció követte az örömhírt, a mutatók kereskedési nap vége felé is pluszban állnak. Másfél órával a zárás előtt a Dow 0,26%-os...
A Facebookon újabb állításokat hoztak nyilvánosságra a veronai buszbalesetben érintett családok. Korábban nyílt levélben közölték, hogy az olasz hatóságok szerint volt póttank a Verona közelében kiégett buszban, az üzemeltető cégből pedig a tragédia óta kiszálltak az addigi tulajdonosai, és az ügyvezető édesanyja lett a többségi tulajdonos.Mivel ne
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége kedden délután négytől ül össze az OTP Bank Nádor utcai székházában, hogy döntsön Bernd Storck szövetségi kapitány sorsáról.
Az utóbbi időszakban sorra érkeznek a hírek a munkaerőhiányról, amely egyre több ágazatban okoz nehézséget. Ugyanígy a dolgozók megtartása is egyre komolyabb kihívást jelenthet. Erre azonban több megoldás is létezik, például, ha a munkáltatók támogatják a dolgozók pénztári takarékoskodását. Az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári tagság ugy
A digitális gazdaság jelenében másodpercenként keletkező, szinte felfoghatatlan méretű adathalmaz megfelelő feldolgozása és strukturált analízise egy cég közép- és hosszú távú életben maradásáról dönthet. Aki lemarad, kimarad, a digitális darwinizmus korában a Big Data lehet a vállalati digitális transzformáció sikerességének, a versenyelőny megtar
Közel 9,5 millióan, a francia tévénézők 36,6 százaléka nézte az Emmanuel Macron francia államfővel élőben sugárzott első televíziós interjút, amely csak 39 százalékukat győzte meg - derült ki a hétfőn közzétett felmérésekből
Jótékonysági rendezvényen bocsátottak árverésre egy exkluzív Real Madrid-csomagot, amelynek része egy személyes találkozó a portugál sztárral, Cristiano Ronaldóval.
"Nem tartok sajtótájékoztatót" - így reagált az ATV-nek a sátánozó kereszténydemokrata államtitkár Aradszki András, amikor azt kértük Tőle, magyarázza el, mire gondolt parlamenti beszédében. Azóta több kormánypárti politikus úgy fogalmazott: nem szerencsés Soros Györgyöt sátánnak nevezni. Részletek a videóban.
Az Európai Unió tárgyalni fog Kijevvel az új oktatási törvényről azt követően, hogy a Velencei Bizottság kialakítja ezzel kapcsolatos véleményét - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően hétfőn
Már Oroszországtól sem számíthat támogatásra az atomtámadással fenyegetőző Észak-Korea. Vladimir Putyin orosz elnök rendeletet írt alá az Észak-Korea elleni gazdasági intézkedésekről.
Több hétig tarthatnak az előzetes koalíciós tárgyalások a kereszténydemokraták (CDU), a liberálisok (FDP) és a Zöldek között - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben
A közelmúlt emissziós botrányait követően új lendületet kapott az autók széndioxid-kibocsátásának és fogyasztásának laboratóriumi vizsgálatára használt NEDC minősítési rendszer fejlesztése. Az új, WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedures) nevű tesztrendszer szeptembertől vált az új modellek vizsgálatának globális sztenderdjévé, de a
Újabb három hónappal, ötödször is meghosszabbítaná a tavalyi puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot a török minisztertanács - közölte Bekir Bozdag török kormányszóvivő Ankarában a hétfői kabinetülés után tartott sajtótájékoztatóján
Fel kell gyorsítani az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének feltételeiről folytatott tárgyalásokat a következő hónapokban - hangsúlyozta hétfői közös nyilatkozatában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke...
Az észak-iraki Kurdisztán körül kialakult katonai helyzet elmérgesedése miatt a német hadsereg (Bundeswehr) a kurd pesmerga fegyveresek kiképzését szolgáló missziójának a felfüggesztéséről döntött - közölte hétfőn a berlini védelmi tárca egyik szóvivője.
Rendeletet írt alá hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata által elrendelt, Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről
Harmincnál is több ember halt meg a Portugáliában tomboló erdőtüzekben, Spanyolországban pedig három. A portugál kormány szükségállapotot hirdetett és nemzetközi segítséget kért. Többfelé gyújtogatások miatt csaptak fel a lángok. Részletek a videóban.
Derűlátóan nyilatkozott hétfőn az ausztriai parlamenti választások eredménye kapcsán Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter, korainak tartva ugyanakkor a Bécs és a visegrádi csoport esetleges közeledésére vonatkozó kérdést
Továbbra is szabadlábon védekezhet Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnök, akit zendüléssel gyanúsítanak - döntött hétfőn a spanyol központi büntetőbíróság Madridban, elutasítva ezzel az ügyészség kérelmét a rendőri vezető előzetes letartóztatására
Magyar szerzők ritkán hallható műveivel idézik fel a Nemzeti Filharmonikusok a kiegyezés korának hangulatát Somos Csaba vezényletével csütörtökön Nagykanizsán, pénteken pedig a Pesti Vigadóban
Megverték, megalázták, halálosan megfenyegették: egy orosz melegjogi aktivista elsőként számolt be nyilvánosan a kaukázusi Csecsenföldön elszenvedett rendőrségi erőszak pokláról.
A korábbi években pusztítónál is agresszívebb influenza fertőz idén a szakemberek szerint. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni az oltás fontosságát. Ön beadatja magának az influenza elleni védőoltást?