2017. október 16. hétfő

okt. 16
11:06
140 éve épített pajtából lett valami csoda ez a ház (Player)
Berlintől északra, egy Uckermark nevű faluban áll már az 1800-as évek vége óta ez a pajta. Az istállót eladták egy fiatal családnak, aki meglátta benne, mekkora pompa lehetne ez a tégla- és gerendaépület lakóházként. És nem tévedtek.
okt. 16
11:06
Az elhunyt főtitkárral is konzultálna a kormány (HírTV)
Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2006-ban elhunyt főtitkára is kapott nemzeti konzultációs kérdőívet.
okt. 16
11:06
Szomália legsúlyosabb terrortámadása: már 276 halott (vg.hu)
A legfrissebb adatok szerint 276-ra emelkedett a szomáliai fővárosban, Mogadishuban szombaton elkövetett kettős robbantás halálos áldozatainak száma. A legutóbbi 237 halottról szóltak.
okt. 16
11:08
Vásárlás helyett egyre inkább bérlünk (vg.hu)
Noha hosszú generációk óta a saját tulajdon és a megtakarítások felhalmozása jelentette a biztos pontot, manapság átalakulóban van ez a szemlélet. Úgy tűnik, a fiatalabb generáció már egyre inkább bérel, ugyanakkor a különböző konstrukciók lehetőségeivel kapcsolatban még vannak „homályos” foltok.
okt. 16
11:09
Húsos palacsintatorta (Mindmegette)
okt. 16
11:10
Erre a rivális vállaltra figyel most nagyon a Volkswagen (vg.hu)
A Volkswagen új termékstratégiája az ázsiai tömegtermelő autógyárak helyett már az elektromos autókat gyártó amerikai Teslát tekinti legnagyobb ellenfelének a finanzen.net hírportál német Automobilwoche lapot idéző beszámolója szerint.
okt. 16
11:12
Ausztriában is a bevándorlási kérdés döntött (hirado.hu)
Sebastian Kurz mindig világosan beszélt, és nem volt soha rabja a politikai korrektségnek és a képmutatásnak - jelentette ki Szijjártó Péter.
okt. 16
11:12
Brutális pénzekkel vadásznak az ingatlanjainkra (Portfolio)
Egyre inkább szűkül a megtakarítók lehetősége a kevésbé kockázatos, mégis pár százalékos hozamot ígérő befektetések piacán. A hozam nélküli bankbetétek helyett, népszerűbbé váltak az ingatlanbefektetések, különös tekintettel...
okt. 16
11:12
Osztrák választás: Megszólalt Szijjártó Péter (ATV)
Sebastian Kurz mindig világosan beszélt, és nem volt soha rabja a politikai korrektségnek és a képmutatásnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminiszterei tanácskozására érkezve hétfőn.
okt. 16
11:12
Videón incselkedik a Polestar holnap érkező újdonsága (Auto Pult)
A korábban elhintett pletykák nemrég valósággá váltak, hiszen a Volvo és a Polestar útjai elváltak egymástól, és bár a kapcsolat továbbra is szoros marad, az eddig csak sportrészlegként kezelt divízió immár különálló márkaként működik tovább, és holnap le is leplezik első saját modelljüket. Nemrég egy kirakós képében már kaptunk néhány ízelítőt, ezúttal pedig egy sejtelmes videón láthatunk újabb,…
okt. 16
11:12
Tenisz: Ennek mi értelme, Timi? (Agroinform)
Vasárnap rajtol a szingapúri világbajnokság, de Babos Timi még egy moszkvai versenyt bevállal előtte. Jó döntés?
okt. 16
11:12
Arra még várhatunk, hogy mindenki e-autóval járjon (hirado.hu)
Azok a jóslatok, hogy tíz éven belül mindenki elektromos autóval fog járni, nem reálisak, ennek az infrastruktúra hiánya és az emberi hozzáállás is oka.
okt. 16
11:12
Bikinire vetkőzött Pataki Zita, bombaformában van a műsorvezető - Fotó (Femcafe)
A férje lőtte a dögös fotót.
okt. 16
11:15
Használt autót vettél? Ha ezt elfelejtetted, bukhatod a kocsid (Privátbankár)
Érdemes vásárlás előtt tájékozódunk, honnan van a gépjármű.
okt. 16
11:15
Federer nagyon közel a világelsőséghez (Blikk)
A második helyezett Roger Federer 2000 ponton belülre került az éllovas Rafael Nadalhoz a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
okt. 16
11:18
Fehér foltok a munkaerőpiacon, avagy kettőn áll a vásár (HR Portál)
Hónapok, sőt lassan évek óta halljuk és olvassuk (néha még magunk is mondjuk: számos rendezvényünk fő témája volt évek óta a vonzások és választások, valamint lesz a kiválasztás, beillesztés és a megtartás), milyen kétségbeejtő munkaerő-hiány van az országban. A beszámolók néha csak egyes szektorokról - elsősorban a termelésről, vagy az informatiká
okt. 16
11:18
Tombol a jó hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Kitart a jó hangulat a világ tőzsdéin, pénteken Amerikában még új csúcsra emelkedtek a vezető részvényindexek, míg a délelőtti órákban Európában is mérsékelten erősödnek a nyugat-európai börzék. Lefordultak a tőzsdék 2017.10.16...
okt. 16
11:18
Újabb vádemelés Quaestor-ügyben (ATV)
A Quaestor cégcsoport egyik tulajdonosával, valamint egy a cégcsoport irányítását színleg átvevő strómannal szemben közokirat-hamisítás bűntette miatt került sor a vádemelésre – derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.
okt. 16
11:18
Valódi magyar focisiker: hat helyet javított a válogatott a FIFA ranglistáján (444.hu)
53. helyen a csapat.
okt. 16
11:18
Hat helyet javított a világranglistán a Storck-csapat (m4sport.hu)
Továbbra is a németek az elsők.
okt. 16
11:20
Orbán százezer új munkahelyet álmodott a turizmusba 2030-ig (Portfolio)
A magyar kormány egy több száz milliárd forintos, átfogó turizmusfejlesztési stratégia keretében a jelenlegi 360 ezerről 450 ezerre szeretné bővíteni az ágazatban dolgozók számát, emellett pedig a szektor GDP-hez való hozzájárulását...
okt. 16
11:20
A lángos illat megfeküdte a Beledet (m4sport.hu)
Horti Gábor Szabó néni sátra alatt nagyokat, a hazaiak a apályán gólokat nyeltek a mennyei megyeiben.
okt. 16
11:21
Puskás Peti óriásit csalódott (Blikk)
Az X-Faktor hétvégi fellépőit és a mentorokat is megszólaltattuk az élő show után.
okt. 16
11:23
Egyszerű és finom: almás diós torta sütés nélkül (Blikk)
Nem kell sütni, nincs benne répacukor, és annyira jó, hogy mindenki kétszer kér belőle!
okt. 16
11:24
Még három napot adott Madrid a katalánoknak (Portfolio)
A katalán elnök nem válaszolt a spanyol kormány legfontosabb kérdésére, hogy érvényes-e a tartomány kikiáltott, majd felfüggesztett függetlensége - mondta hétfőn a spanyol miniszterelnök-helyettes. A politikus bejelentette, hogy újabb...
okt. 16
11:24
Két és fél milliárdan már látták, Magyarországra jön a világsztár (ATV)
Tizennyolc év után ismét koncertet ad Magyarországon Enrique Iglesias. A latin pop királyának tartott spanyol énekes 2018. március 11-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
okt. 16
11:24
Messi kivívta Simeone elismerését (m4sport.hu)
„Lenyűgöző volt” – mondta honfitárásáról az Atlético Madrid vezetőedzője.
okt. 16
11:30
A kazán ellenőrzése a tulajdonos feladata (hirado.hu)
A fűtési szezon kezdete miatt fontos a fűtőberendezések, a kémények ellenőrzése, illetve megfelelő szén-monoxid-érzékelő beszerzése - jelentette ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
okt. 16
11:30
Olyan alkalmazás indult most el, ami életeket menthet Magyarországon (Portfolio)
Az Újraélesztés Nemzetközi Napján elindult a Szív City közösségi életmentő rendszer - jelentette be az Országos Mentőszolgálat. Magyarországon évente több ezer ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében utcán, közterületen....
okt. 16
11:33
Mészáros horvát focicsapata avathatja a szombathelyi stadiont? (Menedzsment Fórum)
Péntek 13-án tették közzé a közleményt, miszerint a november 8-án adják át a 15,2 milliárd forintból elkészült Haladás-stadiont. Csak az a fontos információ nem derült ki, hogy kivel játssza a nyitómeccset a Haladás.
okt. 16
11:33
Hatalmas veszélyben van: Budapesten tűnt el ez a férfi - nála minden perc számít! - fotó (Blikk)
Testvérét ment volna meglátogatni, ám oda nem érkezett meg a 26 éves fiatal. Skizofréniája miatt fennáll az öngyilkosság veszélye!
okt. 16
11:33
Sokkoló: végre itt a felvétel, amin elhagyja a testet a lélek? (Blikk)
Ki-ki döntse el maga, mit lát a kamera felvételén.
okt. 16
11:33
Legyél storyteller, ha okos divatban gondolkodsz (Kreatív Online)
A legmenőbb berlini fashion tech startupnál, az ElectroCouture-nél jártunk.
okt. 16
11:33
Gagyi lakások épülhetnek? Nincs elég építőanyag, és az is drága, ami van (Adózóna)
Heteket, sőt van, hogy hónapokat kell várni egyes építőanyagokra, mindenekelőtt a szálas hőszigetelők szállítási ideje és ára nőtt meg, utóbbi átlagosan 10-20 százalékkal – írja a Világgazdaság.
okt. 16
11:33
Ismerje meg a vastagbélrák rizikófaktorait! (WebBeteg)
A vastagbéldaganatok húszból egy embert veszélyeztetnek. Dr. Mármarosi István, gasztroenterológus arra hívja fel a figyelmet, hogy bizonyos életmódbeli tényezőkkel és időnkénti szűréssel jó eséllyel megelőzhetőek a súlyos következmények.
okt. 16
11:33
Fórumot tart az Airbnb-rendeletről a VIII. kerület (ProfitLine)
Október 1-től csak akkor lehet airbnb-zni a VIII. kerületi házakban található lakásokban, ha a lakók ebbe beleegyeznek. A rendeletről Józsefváros vezető munkatársai tartanak előadást október 21-én az Első Host Konferencián Budapesten.
okt. 16
11:35
Káosz Kőbányán: beszorult a felüljáró alá egy teherautó - fotó (Blikk)
Vasúti felüljáró alá szorult egy targoncaszállító teherautó en, a X. kerületi Liget térnél.
okt. 16
11:36
Belülről fúrnák meg az EU energiahatékonysági tervét? (Portfolio)
Politikai közelharc alakult ki az Európai Unió Energiahatékonysági direktívájának (EED) felülvizsgálata körül, ami az egész folyamatot veszélyeztetheti. A kavarodás meglehetősen rendhagyó oka az, hogy az Európai Parlament jogalkotási...
okt. 16
11:36
Nem csak a nyugdíjkorhatárt betöltők kapnak nyugdíjprémiumot (ATV)
Nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltött idősek, hanem a fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják novemberben a nyugdíjprémiumot a kormány legutóbbi ülésén hozott döntés értelmében - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.
okt. 16
11:36
Hacktivity – IT-biztonsági fesztivál várja az érdeklődőket (hirado.hu)
A legnagyobb hazai IT biztonsági konferencia október 20-21-én várja a látogatókat a budapesti MoM Kulturális Központban.
okt. 16
11:36
„Az EU lélegzetét fojtja vissza az osztrák választások után” (USAracing)
Az Euractiv brüsszeli uniós szakportál a fenti címmel ismerteti azt, miként nem reagált még az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke a vasárnapi, előre hozott osztrák választásokra. „Annak rémálom kimenetelére, amely a középjobb és a szélsőjobb közötti koalíció lehet”.
okt. 16
11:36
Több nyúlhús fogy nyár óta (AQUA)
Sikeres volt a nyúlhúsfogyasztás növelésére indított idei kampány – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős helyettes államtitkára. Ugron Ákos a promóciós programot lezáró debrecen-józsai szüreti napon és nyúlhúsfőző-versenyen tartott szombati sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a nyúlhúsfogyasztás növelése érdek
okt. 16
11:36
„Megölnek, ha elmondom az igazat” (HírTV)
Interjút adott a Riasztás stábjának az a húszéves boldvai lány, akit saját apja szexrabszolgaként tartott fogva éveken át.
okt. 16
11:39
Internetet és wifit is kapnak a két éven belül a magyar iskolák (vg.hu)
Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 16
11:41
Brexit: a brit külügyminiszter nem toporogna tovább (vg.hu)
Ideje elkezdeni a komoly tárgyalásokat az Egyesült Királyság uniós kilépésének feltételeiről – jelentette ki Boris Johnson brit külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, röviddel Theresa May kormányfő brüsszeli látogatásának megkezdése előtt, amelynek célja, hogy kimozdítsák a holtpontról az egyeztetéseket.
okt. 16
11:42
A Rogán-minisztérium bezárásán megspórolt pénzből csökkentene áfát a Momentum (444.hu)
Kevesebb pénzt adnának a közmédiára és a stadionépítésekre is, közben közlekedési, családi és kulturális kedvezményeket ígérnek.
okt. 16
11:43
Kisboltokat is megcélzó hűségrendszer indul (vg.hu)
A SkyCred létrehozásával elsősorban a fizikai üzlettel rendelkező, kis- és középvállalkozásként működő, akár egy vagy csak néhány boltot üzemeltető kiskereskedőket célozták meg.
okt. 16
11:45
Ekkora fizetésemelés kellene, hogy utolérjük a lengyeleket (Privátbankár)
Robbanászszerűen nőttek a magyar fizetések, de még így is messze vagyunk a régiótól.
okt. 16
11:45
Felvételi elbeszélgetés tanári segítséggel! (Blikk)
Ha neked is aktuális téma a középiskolai felvételi és vannak még nyitott kérdések benned- vagy csak azok vannak-, akkor gyere el egy elbeszélgetésre!
okt. 16
11:45
Nem csak a nyugdíjasok számíthatnak plusz pénzre (vg.hu)
Nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltött idősek, hanem a fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják novemberben a nyugdíjprémiumot a kormány legutóbbi ülésén hozott döntés értelmében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

Keresés