Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Londonban ismertetett éves országjelentésében. A brit kormány visszautasította...
A Mécsvilág keresztyén művészkör tagjainak Solus Christus (Egyedül Krisztus) című, a reformáció 500. évfordulóján prezentált kiállítása november 1-jéig látható a Duna Palotában. A négy kiállító művész tárlatvezetéssel és vásárlással egybekötött nyílt napot tart szerdán és csütörtökön. A befolyt összegből a viharkárt szenvedett Őrségi Református Egy
A KPMG-t idén a 7. legjobb munkahelynek választották a Consulting magazin nemzetközi felmérésében - derül ki a tanácsadócég keddi közleményéből. A tanácsadói szakma lapja minden évben elkészíti felmérését (Best Firms to Work...
Korábban soha nem voltak olyan jók a szlovák-magyar kapcsolatok, mint most, és az új Duna híd jelképe lehet annak, hogy ezeknek a kapcsolatoknak a jobbá tételét mindkét fél komolyan veszi - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő a Komáromot a felvidéki Révkomárommal összekötő új Duna híd építésének megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen Ko
Minden jel arra utal, hogy a magyar kormány annyira nem is akarja rendezni a CEU helyzetét. Egy évvel eltolták a CEU-törvény előírásainak hatályba lépését, Balog miniszter erre hivatkozva már halasztaná is a magyar-amerikai megállapodás aláírását.
A várakozásnak vége, a Polestar ugyanis végre bemutatta első modelljét, amely a várakozásoknak megfelelően egy lenyűgöző kupé lett, és egyszerűen csak az 1-es jelölést kapta meg. Ahogyan azt várni lehetett, a Volvótól nemrég elszakadó Polestar azért nagyon szoros kapcsolatban maradt a svéd márkával, ezt azonban egy kicsit sem bánjuk.
Egymás után próbálják lépre csalni az áldozatokat, hogy a kamerák előtt meséljék el szexuális zaklatásuk megrendítő és megalázó történetét. Így azonban ez nem más, mint ócska peep-show. Hiszen pontosan tudjuk, hogy az efféle történetek önmagukban semmi másra nem alkalmasak, mint hogy a szörnyűlködésre, pletykára vagy éppen macsóságra éhes közönség
Több mint 250 ezer dollárt követel szüleitől a Missouri államban élő Gaylord Williams, mert keresztneve miatt egész életében gúnyolták, sőt többször került kórházba fizikai erőszak miatt.
Az Iszlám Állam nevében fenyegetőzött robbantással egy férfi Veszprémben. Az üzletben bombát ugyan nem találtak, de a névtelen fenyegetőt alig két órán belül lebuktatták.
Az lenne a kérdésem, hogy egy Önkormányzati Óvodában dolgozom dajkaként, 5 éve, azt szeretném megtudni, hogy ha beadom a felmondásomat, akkor mennyi felmondási időt szabhat ki a munkáltató?
A bevándorlás ügyében az eddigi egyik legveszélyesebb módosításról szavaz csütörtökön az Európai Parlament (EP) szabadságjogokkal foglalkozó bizottsága - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Airbus és a Boeing hosszú évek óta ádáz csatát vív. Úgy tűnt az amerikai gyártó lépéselőnybe kerülhet, az Airbus egy most bejelentett tranzakcióval viszont behozta a hátrányát.
Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosít - mondta Laszlovszky Gábor a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari körkép őszi programsorozatának rendezvényén, Bu
Nagyon sok különbséget lehet megfigyelni a lakossági és intézményi befektetők elvárásai között, miközben a privátbanki szegmensben csak az abszolút hozamú alapokra építkezni teljesítmény szempontjából már nem lesz elég a jövőben....
Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosít – mondta Laszlovszky Gábor a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari körkép őszi programsorozatának rendezvényén, Bud
A felsőoktatási törvény módosításával a parlament elfogadta a Velencei Bizottság kritikáját, amely arra vonatkozott, hogy a jogszabály rövid felkészülési időt biztosított a Magyarországon működő külföldi egyetemeknek az előírások teljesítésére - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján
Június közepe és szeptember vége között a közlekedési hatóság szakemberei csaknem 1250 taxit ellenőriztek, az ellenőrzések során 98 esetben jártak el, 11 jármű rendszámát vonták be, és több mint 41 millió forint bírságot szabtak...
Bejelentették a francia–német autóipari összeolvadás első leépítését: négyszáz angliai munkahely szűnik meg az Opel brit márkája, a Vauxhall ellesmere-i üzemében. A brit üzemeket a racionalizálási szándék mellett a közelgő brexit is sújtja, ugyanis a helyben előállított járműveket megdrágítja a vámhatár átlépése.
Mindig előfordul, hogy nem figyelünk oda, aztán mire a banánért nyúlnánk, már bebarnult és valahogy nem kívánjuk, hiába finom. Erre a helyzetre az egyik legjobb megoldás ez a könnyű és finom édesség, amit az egész család imádni fog.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi székházában kedden kisorsolták a jövő évi világbajnokság európai pótselejtezőjének párosításait: a magyar csoportból továbbjutott Svájc Észak-Írországgal találkozik.
Öngyilkosságot megkísérlő volt feleségét erőszakolta meg egy kanizsai férfi. Az erőszaktevőt közös lányuk buktatta le, ő hívta ki a zsarukat perverz apjára.
Kétséges, hogy a napokban bejelentett – a tervezetthez képest 0,5 százalékkal nagyobb – szociálishozzájárulásiadó-csökkentés valóban hatékonyan járul-e hozzá a cél eléréséhez – véli Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke.
Kaotikus a hazai nyugdíjcélú megtakarítások adózása, ez jócskán megnehezíti az összehasonlításukat is - hangzott el mai Öngondoskodás 2017 konferenciánk panelbeszélgetésében, amelyet négy előadás előzött meg a hazánkban elérhető...
Szókimondó szövegek, hatalmas bulik, hamisítatlan hazai punk romantika - ez Nagy Feró, aki nem csak a rock, hanem a Kádár - korszak fenegyereke is volt. A Nemzet Csótánya Beatrice nevű zenekarával bulizta át a 70-es éveket. Történetéből színdarab is készült, amelyet hamarosan az Újszínház mutat be.
Napi melegrekord dőlt meg kedden en, ahol a leghidegebb órákban is mértek 15 fok feletti hőmérsékletet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Napi melegrekord dőlt meg kedden Budapesten, ahol a leghidegebb órákban is mértek 15 fok feletti hőmérsékletet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján