Ezek a horgászok nem aprózták el. A frissen beküldött fotók főszereplői igazi szörnyek – harcsa-, busa-, pontyóriásokkal neveztek olvasóink horgászpályázatunkra az okostelefon megnyerésének reményében. Sajnos a határidő holnap lejár, szerda délig várjuk a képeket.
Az országban elsőként a debreceni közösségi közlekedésben vezetik be az elektronikus jegyrendszert: az új típusú, elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező utasok és a diákok novembertől a havidíj befizetésével már bérletként használhatják okmányukat a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. valamennyi villamos-, autóbusz- és trolibuszjáratán - jelente
A szocho csökkentése önmagában kevés a versenyképesség növeléséhez, ráadásul többlépcsős és kisebb mértékű az ideálisnál - véli Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke.
Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit - közölte Andrzej Duda lengyel elnök kedden Varsóban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott tárgyalásait követően, hangsúlyozva, hogy biztonsági kérdésekben Ankara az Európai Unió fontos partnere.
Két diplomája van és több vállalkozást is vezet, mégis a szüleivel él Csepelen a volt Megasztáros énekes, Palcsó Tamás. Azt mondja, igyekszik ugyan spórolni, de nem biztos, hogy a megtakarításaiból futná egy lakásra. Nyolcéves...
Napi melegrekord dőlt meg kedden Budapesten, ahol a leghidegebb órákban is mértek 15 Celsius-fok feletti hőmérsékletet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Mintegy húszmilliárd euróval (6,2 ezer milliárd forinttal) támogatta az Európai Unió tavaly a klímaváltozás elleni küzdelmet a fejlődő országokban – derült ki az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács keddi közleményéből.
A mai Real Madrid–Tottenham BL-mérkőzés előtt gyaníthatóan kevesen vágnák rá kapásból, hogy ha a 2017-es esztendő statisztikáit nézzük, akkor a vendégek soraiban lesz majd a legnagyobb gólvágó. Bizony, nem Cristiano Ronaldo az, a túloldalon akad, aki lepipálja a királyi gárda portugál ászát, s nem véletlenül riogat a Marca a címlapján Harry Kane-ne
Stabilan növekedett az ipari termelés az Egyesült Államokban szeptemberben, de a teljesítményt még mindig visszafogta az ország déli részén átsöprő Harvey és Irma hurrikán.
Lassan és fokozatosan drágulhatnak a sertéshús készítmények, mert az elmúlt hónapokban jelentősen nőtt a feldolgozók költsége – mondta az InfoRádiónak Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség elnöke.
Neymar, mint a Paris Saint-Germain friss sztárigazolása csaknem 3 millió eurós különjutalmat kapna francia klubjától, ha kiérdemelné a France Football magazin Aranylabdáját.
Idén növekedett azoknak a migránsok száma Bosznia-Hercegovinában, akik a nyugat-balkáni útvonalon, Szerbiából érkezve Horvátországon keresztül igyekeznek eljutni az Európai Unió országaiba - közölte kedden az ország védelmi minisztériumának idegenrendészettel megbízott osztálya
Az azonnali fizetések rendszerének 2019-es bevezetéshez át kell alakítani a bankok és az egyes magyarországi bankokat összekötő átutalási rendszert, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonában álló GIRO Zrt. működtet, mindez pedig vélhetően több milliárd forintba kerül majd – hangsúlyozta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az M1 aktuális csatornán.
A velencei, a cannes-i és a torontói nemzetközi filmfesztivál legkiemelkedőbb alkotásait tekintheti meg a közönség jóval a hivatalos hazai bemutatók előtt, október 20. és 23. között Budapesten, a Puskin moziban és az ország további 15 városának művészmozijaiban. Andrej Zvjagincev, a Leviathán rendezője legújabb, Szeretet nélkül című filmjével a zsű
Számtalanszor kitárgyaltuk már, hogy mennyi előnnyel jár, ha rendszeresen edz valaki. Az egészségügyi előnyökön túl azonban arra is lehet számítani, hogy a kidolgozott testeden több nőnek akad majd meg a szeme. Vagy mégsem?
A gyógyszernek minősített termékeknél biztosítani szükséges egy úgynevezett gyógyszerminőséget, amely egy megfelelő és állandó minőséget jelent. A gyógyszerek gyártásának folyamata aprólékosan szabályozott egészen az alapanyag szakszerű beszerzésétől, feldolgozásától, tesztelésétől kezdve számos ellenőrzési ponton, módszeren át, a csomagolás, raktá
Az országban elsőként a debreceni közösségi közlekedésben vezetik be az elektronikus jegyrendszert: az új típusú, elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező utasok és a diákok novembertől a havidíj befizetésével már bérletként használhatják okmányukat a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. valamennyi villamos-, autóbusz- és trolibuszjáratán – jelente
A magyar gazdaság húzóágazata a járműipar, amelynek teljes kibocsátása 2016-ban 25,4 milliárd euró volt - emlékeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára kedden azon a rendezvényen...
Az ellenzéki pártok komoly szavazatvesztéssel számolhatnak, ha egyetlen helyi jelölt mögé állnak be a jövő évi parlamenti választáson - derült ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából.
A modellautókról kiszivrágott képek után tegnap egy ízelítő fotóval lepett meg minket az Audi a csütörtökön bemutatkozó vadonatúj A7 kapcsán. A négykarikások pedig tovább szeretnék csigázni a rajongókat, ugyanis ezúttal egy videót osztottak meg velünk a gyáriak, amelyen az autó fényszóróinak látványos grafikáját és néhány élet is megmutatnak nekünk.
Korunkban az igazi küzdelem már nem a hagyományaikat, hitüket, értékeiket védő emberek között, hanem egyfelől köztük, másfelől pedig a mindezek létjogosultságát eltagadó nihilisták között zajlik – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden az Interparlamentáris Unió (IPU) 137., szentpétervári közgyűlésen.