2017. október 19. csütörtök

okt. 19
16:15
Sztrájk az Operaházban (Infostart)
Sztrájkot hirdetett három szakszervezet a Magyar Állami Operaházban október 28-ra, A hugenották premierjének napjára a kollektív szerződés hiánya miatt.
okt. 19
16:15
Skócia partjainál a jövő valóban elkezdődött (Gondola)
Megkezdte a termelést a világ első tengeren lebegő szélfarmja. Nem véletlen, hogy maga Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere nyitotta meg a Hywind névre keresztelt úttörő projektet
okt. 19
16:15
Azt hiszi, tudja, hogyan isznak a macskák? Hát, nem! – videó (Blikk)
Mivel a tudomány képviselőit az égvilágon minden érdekli, így nem is túlságosan csodálkozhatunk azon a híren, amely szerint amerikai fizikusok azt kezdték el behatóbban tanulmányozni, vajon miként is isznak a macskák, illetve, hogy az utóbbiak által alkalmazott módszer miben is különbözik más állatok, így például a kutyák lefetyelési technikájától.
okt. 19
16:15
Sárosdi Lilla reagált Marton László fenyegetésére (Kripto Akadémia)
"Ha engem támad, minden nőt támad ebben a pillanatban."
okt. 19
16:15
Szükséges a helyismeret (Azenpenzem)
Bernd Storck tegnapelőtti menesztése – ami már korábban faktum volt, kedden már ott sem volt a német szakember a Nádor utcai OTP-székházban tartott MLSZ-elnökségi ülésen – után új helyzet állt elő a magyar futballban, meg nem is. Válogatni az új szövetségi kapitány is csak abból a készletből tud, amelyből elődje tette. De talán egy karizmatikus, so
okt. 19
16:15
Ilyen gyönyörű Csepregi Éva új háza, belülről is megmutatta (Femcafe)
Nem csak a környezet, a ház is meseszép.
okt. 19
16:15
Újra olimpiára pályázna Budapest (HírTV)
Kulcsár Krisztián MOB-elnök azonban előtte népszavazást írna ki.
okt. 19
16:21
A NASA bázisára látogattak a Forma–1-es pilóták (Blikk)
„Houston, van egy kis probléma! Verstappen és Ricciardo az űrbe készül” – így összegezte a hét végi Forma–1-es Amerikai Nagydíjra hangoló Red Bull Racing-istálló, hogy pilótái ellátogattak a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) bázisára.
okt. 19
16:21
Kiemeltek egy nőt a reptéren, aki 40 ezerrel tartozott a NAV-nak, és ott helyben be is hajtották rajta (444.hu)
Az is felmerült, hogy ha nem tud fizetni, lefoglalják a poggyászát. Az Index szerint ez most a gyakorlat.
okt. 19
16:27
Áll a bál az Operában: sztrájkolnak a dolgozók (Privátbankár)
Elege lett három szakszervezetnek, szögre akasztják a kulcsot a premier előtt.
okt. 19
16:27
Két új blue chip van a magyar tőzsdén? (Portfolio)
Miért nevezünk blue chipnek egy részvényt? Azért, mert likvid, és nagy benne a forgalom? Ha csak ez alapján döntenénk, akkor az elmúlt hónapokban látott forgalom alapján a magyar tőzsdén nem csak négy, hanem hat ilyen papír lenne. ...
okt. 19
16:27
Közel 23 milliárddal dobta meg a kormány a baromfikat (ATV)
Pontosabban a baromfitartó telepeket, a Vidékfejlesztési program keretében ugyanis 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
okt. 19
16:27
Gyerekterroristák fenyegethetik Németországot (USAracing)
A dzsihadisták új, fiatal nemzedékétől óvott Hans-Georg Maassen, a német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) vezetője csütörtökön.
okt. 19
16:27
Letícia királyné pár ezer forintos ruhát viselt, amit a te gardróbod is megérdemel (Femcafe)
Így másold le a spanyol királyné elegáns szettjét.
okt. 19
16:27
Elhunyt Molnár Péter, a tűzoltóság egykori szóvivője (HírTV)
A kétezres években mintegy tíz éven keresztül volt tűzoltósági szóvivő, ezt követően az RTL Klubnál operatőrként dolgozott.
okt. 19
16:30
Hűvösebb, esősebb idő jön a hosszú hétvégén (Alternatív Energia)
A tartósabban derült tájakon talaj menti fagy is valószínű.
okt. 19
16:33
Megtörténhet-e újra, ami 30 éve? (Privátbankár)
A héten volt 30 éve, hogy az akkori kapitalista világ tőzsdéi egy nap alatt úgy összeomlottak, mint máskor egy egész eső trend során. Volt azóta már igazi nagy gazdasági válság összeomlással, bár egy nap alatt akkor sem történt ilyen. Most viszont egy olyan időszakot élünk, mintha már soha semmi baj nem lehetne. Ismétlődhet-e mégis a történelem?
okt. 19
16:33
Orbán Viktor fellépést kért Junckertől az ukrán törvény miatt (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint Orbán Viktor Brüsszelben egy Olaszországnak létrehozandó, az észak-afrikai migrációs hullám megfékezésére szolgáló uniós pénzügyi alap létrehozását javasolta.
okt. 19
16:33
Arany-emlékév - Fényfestéssel tisztelegnek Cardiffban (Gondola)
Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából szombaton látványos fényfestéssel tiszteleg Cardiffban a költő emléke előtt a Londoni Magyar Kulturális Központ
okt. 19
16:33
5 tipp az ideális work-life balance megteremtéséhez (ProfitLine)
A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése kulcsfontosságú kérdés, hiszen bármerre billen el a mérleg nyelve, sérülhet a közérzetünk, túlhajszolttá vagy motiválatlanná válhatunk, ami hosszú távon veszélybe sodorhatja a karrierünket, és testi-lelki egészségünket is. A Perfekt Zrt. szakértője szerint ezeket a tippeket érdemes megfogadni az i
okt. 19
16:33
Erre figyelj, ha nem akarsz otthon megfagyni: sok százrezres pluszkiadás lehet a vége (Pénzcentrum)
Legalább másfél, de rossz esetben akár három hónapra is fűtés nélkül maradhatnak annak a négyszáz fővárosi lakásnak a lakói, ahol a gázszolgáltató a gázvezeték ellenőrzésekor problémát talált. Ez azt jelenti, hogy ha például...
okt. 19
16:33
Gyurcsány ma megkóstolta a börtönkosztot (ATV)
A DK elnöke Császy Zsoltot látogatta meg a tököli büntetés-végrehajtási intézményben, ahol evett a börtönkosztból és meglátogatta a könyvtárat.
okt. 19
16:33
Szülők figyelem! Őrült módon terjed a szörnyű netes kihívás (ATV)
A 48 órás kihívás arra biztatja a gyerekeket, hogy két napra teljesen tűnjenek el, semmilyen életjelet ne adjanak magukról.
okt. 19
16:35
Október 23. - Négy zenekar ingyenes koncertje (Gondola)
Négy népszerű zenekar ad ingyenes Szabadságkoncertet a Millenárison - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében
okt. 19
16:36
Közeleg az eljegyzés: a királynővel teázott Harry herceg párja (Blikk)
Bennfentesek szerint II. Erzsébet királynő nyitottan áll Harry herceg és színésznő kedvese, Meghan Markle kapcsolatához.
okt. 19
16:36
Gusztustalan: ezért akadtak ki a Celtic-drukkerekre - kép (Sport365)
A Celtic szurkolótáborát nyugodtan nevezhetjük Európa egyik legrettegettebb csoportjának. A hívek Münchenben sem hazudtolták meg magukat, öröm az ürömben, hogy ezúttal nem verekedés miatt kerültek fókuszba.
okt. 19
16:36
Így változnak meg a nők, miután gyerekük születik! Megdöbbentő fotók! (Glamour)
Legyünk őszinték
okt. 19
16:37
Október 23. - Több kerületben is forgalomkorlátozás lesz (Gondola)
Az október 23-ai megemlékezések miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a főváros több kerületében péntektől a hosszú hétvégén - közölte a rendőrség csütörtök délután a honlapján
okt. 19
16:38
Kourtney Kardashian olyan szexi, hogy simán lekörözte Kimet! (Glamour)
És csak melltartót villantott
okt. 19
16:39
Figyelem: hatalmas aszteroida közelít a Föld felé (Blikk)
Ismét hatalmas aszteroida suhan el a Föld mellett, kényelmetlenül közel.
okt. 19
16:39
Várhidi Péter kijelentette: Szélesi Zoltán és Lőw Zsolt nem alkalmas a válogatott irányítására (Blikk)
Várhidi Péter úgy gondolja, a Szélesi Zoltán-Lőw Zsolt páros nem alkalmas a válogatott irányítására, mivel korábban már dolgozott mindkettőjükkel.
okt. 19
16:39
Október 23. - Kós Károly-kiállítás nyílt Ankarában (Gondola)
Kós Károly-kiállítás nyílt csütörtökön a török fővárosban található Ankara Egyetemen az ankarai magyar nagykövetségnek az 1956-os forradalom és szabadságharc közeledő emléknapja alkalmából rendezett háromnapos eseménysorozata keretében
okt. 19
16:39
Potápi: alapvető cél a kárpátaljai magyar közösség megőrzése (USAracing)
Magyarország kormányának alapvető célja a kárpátaljai magyar közösség megőrzése és minden lehetséges eszközzel történő támogatása, s a jelenlegi kiélezett ukrajnai helyzetben ez a cél minden eddiginél fontosabb számára – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Beregszászon, ahol részt vett a szovjet idősza
okt. 19
16:39
Az NMHH vezetője szerint rendben a sajtószabadság (HírTV)
Karas Monika szerint a médiatanács mindig a törvény szerint jár el.
okt. 19
16:40
Így lép fel Kristen Stewart a nők zaklatása ellen! (Glamour)
A színésznő nem hagyja magát.
okt. 19
16:42
1100 macska előtt házasodott össze ez a pár! (Glamour)
Más vendégekre nem is volt szükség
okt. 19
16:45
A kormány 20 ezer oroszt vár a Parlamentbe (Privátbankár)
Összesen 600 ezer turistát várnak az épületbe.
okt. 19
16:45
Friss Lázár-infók a dugódíjról és a csok kibővítéséről (Infostart)
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón beszélt a nyugdíjasok pluszpénzeiről, a CEU-megállapodásról, Paks 2-ről, a dugódíjról, a közterületi bírságokról, a csokról és a kötelező kvótákról is.
okt. 19
16:45
Komoly korlátozások lesznek a hosszúhétvégén (ATV)
Az október 23-ai megemlékezések miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a főváros több kerületében péntektől a hosszú hétvégén - közölte a rendőrség csütörtök délután a honlapján.
okt. 19
16:45
Manchester United: Egyre nagyobb bajban van Mourinho (Agroinform)
Hullanak a United-focisták, mint a legyek, a portugál menedzsernek egyre kisebb a mozgástere.
okt. 19
16:45
A legnagyobb állásközvetítő oldal szerint már minden szakterületen munkaerőhiány van (444.hu)
Magyarország már nem sokáig erősödik.
okt. 19
16:48
Kondorkeselyűk érkeztek a Nyíregyházi Állatparkba (Grill Receptek)
A rendkívül ritka madarak Magyarországon csak itt láthatók.
okt. 19
16:48
Szekeres Adrien már nagyon készül a koncertjére (Glamour)
November 20-án az Erkel Színházban lép fel
okt. 19
16:51
Völner: Brüsszel ismét kettős mércét alkalmaz (Gondola)
Brüsszel ismét kettős mércét alkalmaz - így reagált Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a strasbourgi székhelyű Európa Tanács különmegbízottjának a magyarországi bevándorláspolitikát bíráló jelentésére közleményben csütörtökön
okt. 19
16:51
Nem lesz elsőkerekes M BMW, de a kézi váltó is kihalhat (Auto Pult)
A BMW M divíziója mindig is komolyan vette a hagyományokat, és csak szükséghelyzetben szegi meg azokat. A vadonatúj M5 összkerékhajtása pontosan ilyen volt, ugyanis a 600 lóerős teljesítményt már nem tudták volna csak a hátsó kerekeken útra vinni, de azért így is biztosítanak egy olyan menetprogramot, amelyben csak a hátsó tengelyt hajtja a motor. Azt azonban leszögezték, hogy elsőkerékhajtású…
okt. 19
16:51
Pénteken még nagyobb ködre figyelmeztetnek (Háziállat)
Az ország északi felére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, az éjszaka kialakuló sűrű köd miatt.
okt. 19
16:51
A kormány 36,5 milliárdot költött hirdetésre az első fél évben (HírTV)
A legnagyobb megrendelést Andy Vajna csatornái kapták – írja a G7.hu
okt. 19
16:57
Kizuhant egy panelház harmadik emeletéről egy kétéves kisgyerek - részletek (Blikk)
Kizuhant egy két éves kislány egy hajmáskéri panelház harmadik emeletéről. Csodával határos módon túlélte a több méteres esést.
okt. 19
16:57
Kalinyingrád komoly intézkedésekkel készül a világbajnokságra (Blikk)
A polgármester megkérte a városlakókat, hogy próbáljanak meg senkit nem megverni a vb alatt.
okt. 19
16:57
Petíciót indítottak a színművészetisek Marton László felfüggesztéséért (ATV)
A Színház- és Filművészeti Egyetem a Marton-ügyről azt nyilatkozta csütörtök délután, hogy "amíg független hatóság nem állapít meg jogsértést, az egyetemnek nincs joga lépni az ügyben".

Keresés