Az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalta azt a szakközépiskolát, ahová azért nem vettek fel egy tanárt, mert a Facebookon a magyar oktatáspolitikát kritizálta.
A jövőben Magyarország és Bulgária összehangolja majd az európai uniós közös agrárpolitikát (kap) érintő álláspontját, annak érdekében, hogy a gazdák a megfelelő forrásokhoz juthassanak – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Rumen Porozsanov bolgár mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után, Szófiában a Föl
A magyar kormány a jövőben is támogatja mindazokat az intézményeket, ahol a vajdasági magyarok összejöhetnek, ahol ápolhatják kultúrájukat és megélhetik összetartozásukat, ahol otthonra lelhetnek – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Zentán, ahol átadták a Zentai Magyar Kamaraszínház új kamaratermét.
Nem kellene sarokba szorítani Kim Dzsongunt, Észak-Korea egy szuverén állam - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök az NBC tudósítása szerint a Szocsi mellett tartott vitaesten. Vlagyimir Putyin ma nagyot ment, egyrészt leszögezte, hogy ha...
Már Malawi második legnagyobb városát is elérte a vérszívó élőholtaktól való babonás félelem által szított erőszak, Blantyrében lincselő bandák megöltek két embert, akiket azzal vádoltak, hogy vámpírok - közölte a rendőrség csütörtökön.
Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
Nem kellene sarokba szorítani Kim Dzsongunt, Észak-Korea egy szuverén állam - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök az NBC tudósítása szerint a Szocsi mellett tartott vitaesten. Vlagyimir Putyin ma nagyot ment, egyrészt leszögezte, hogy ha...
Valószínűleg csalánkiütések jelentek meg Önön, amennyiben bőrén viszkető, vörös duzzanatok alakultak ki, jellemzően égő érzéssel és fájdalommal párosulva, amelyek 24 órán belül eltűnnek, majd napokig más-más bőrfelületen jelennek meg. A csalánkiütés a leggyakoribb bőrgyógyászati elváltozások egyike. Mi okozza, és hogyan diagnosztizálható?
Az ellátásbiztonság, a megfizethető villamos energiához való hozzáférés, illetve a klímavédelmi célok elérése minden uniós tagállam céljai között szerepel; az atomenergia alkalmazása segíti ezeknek a céloknak az elérését – mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár az Euratom-szerződés aláírásának 60. é
Az emberiség folyamatos növekedésével háttérbe szorulnak az érintetlen területek: az erdőket és mezőket betondzsungelek és megművelt földek váltják le. Ezt azonban még önmagában lerázná magáról a bolygó, ha mindeközben nem tűnnének el riasztó tempóban azok az apró kis lények, akik az egész rendszert egyensúlyban tartják. A méhekkel együtt a világ t
Az olaszok megsegítését célzó alapon kívül még egy javaslatot előterjesztett a magyar miniszterelnök. Az EP szakbizottsága elfogadta a menekültek elosztását szabályozó dublini szabályozás változtatásának tervezetét.
Elvis gyerekkori otthonát, Mary Poppins papagájfejes ernyőjét és John F. Kennedy rádióját is elárverezik egy novemberi online aukción, amelyet egy dél-kaliforniai aukciósház szervez.
A BÉT felfüggesztette holnapra az Altera részvényeinek tőzsdei kereskedését a kereskedési idő kezdetétől a tőzsdenap végéig. Az Altera ugyanis olyan bejelentésre készül, ami nagyban befolyásolhatja a cég részvényeinek árfolyamát....
NAV nyomozók váltották fel a rendőröket a Szcientológia Egyház budapesti központjában. A tegnapi razzia után, ma is kordonnal vették körbe az épületet és a vezetőkön és jogászokon kívül senkit sem engedtek be. Őket is csak úgy, ha aláírtak egy titoktartási nyilatkozatot. Személyes adattal való visszaélés miatt kezdődött az akció, valószínűleg az eg
Dunakeszi – Egy szilváról mászott át a kukac a menzai mákos tésztára – derült ki a hivatalos vizsgálatok alapján. A botrányt egy Dunakeszin készített felvétel indította.
Régi sikeres széria új műsorvezetőkkel? A Blikk információi szerint Kiss Ramóna (32) és Puskát Peti (32) vezetheti a Celeb vagyok, ments ki innen! harmadik szezonját.
Az orosz elnök kifogásolta azt is, hogy a Nyugatnak nem tetszik, hogy a Krím kikiáltotta a függetlenségét, majd népszavazással döntött az Oroszországhoz való csatlakozásról.
Valódi esély van a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal lezárására, az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó szünetében.
Gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó pedofilhálózatot göngyölített fel az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), 84 gyermeket mentett ki az emberkereskedők fogságából.
Majdnem minden szakterületre elért a munkaerőhiány a profession.hu felmérése szerint, az állásközvetítő portálon 2017 harmadik negyedévében meghirdetett 35 ezer állás új rekordot jelent.
Az Európai Bizottságnak nincs mandátuma, a következő hónapokban pedig nem valószínű, hogy megbízatást kap az Északi Áramlat 2 gázvezetékről szóló tárgyalások megkezdéséhez Oroszországgal - közölte a testület elnöke csütörtökön...