A héten bemutatkozó Polestar 1 első példányai ugyan csak 2019 közepén juthatnak majd el a vásárlókhoz, sokakat azonban már most lázba hozott az autó, és a gyáriak már meg is nyitották az online előrendelés lehetőségét. A Polestar egyébként eredetileg nem kívánta eladásra kínálni az autót, csupán egy 2 vagy 3 éves tartós bérletbe adni, ami után vissza kellene azt szolgáltatni – a vásárlói igények…
A másfél évvel ezelőttihez képest mintegy 15–25 százalékkal többet kell fizetniük a beruházóknak egy-egy létesítmény kivitelezéséért – mondta egy tegnapi sajtóbeszélgetésen Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve, hogy ez a drágulás jelenik meg a növekvő bérleti díjakban vagy éppen a lakásárakban.
A hosszú hétvégének hála, indul az őszi szezon a turizmusban, ráadásul az ilyenkor megszokott átlaghoz képest 37 százalékkal többen foglaltak szállást – derült ki a Szallas.hu friss adataiból. Az átlagos foglalási érték 44 401 forint, a vendégek egyharmada SZÉP-kártyával fizet.
Már eleve a szokásosnál magasabb mennyiséget kínált fel eladásra 12 hónapos diszkont kincstárjegyekből az ÁKK csütörtökön, és még erre is ráemeltek. Így február eleje óta nem látott összegben adtak el egyéves papírokat, a hozam...
Magyarellenes felirat jelent meg a dél-bácskai Nagybecskerek egyik házának kerítésén a napokban, az ismeretlen elkövetők tettét a városvezetés, a vajdasági tartományi kormány és a képviselőház, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség is elítélte.
Az ország hosszú távú érdekeit szem előtt tartó, erős pénzügypolitika és az erős bankszektor nagymértékben segítheti Magyarország fejlődését – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) megalapításának 150. évfordulója alkalmából rendezett szakmai konferencián, csütörtökön Budapesten.
Vegyesen zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei csütörtökön. A kereskedés elején elért tízéves csúcsról lefordultak a mutatók a felemásnak tűnő kínai makroadatok közzététele után.
A transfermarkt legfrissebb listája alapján Gulácsi Péter piaci értéke 4, a német-magyar állampolgár Willi Orbané pedig 8 millió euró. Frissítette listáját a Bundesligában szereplő játékosok aktuális piaci értékéről a transfermarkt...
Barcelona/Madrid – Nem tett eleget a spanyol kormány ultimátumának a katalán elnök, aki a kiszabott határidő lejárta előtt nem sokkal Katalónia függetlenségének kikiáltásával fenyegetőzött.
A transfermarkt legfrissebb listája alapján Gulácsi Péter piaci értéke 4, a német-magyar állampolgár Willi Orbané pedig 8 millió euró. Frissítette listáját a Bundesligában szereplő játékosok aktuális piaci értékéről a transfermarkt...
Magyarország mellett az egész régióban jelentősen emelkednek a bérek, részben a munkaerőhiány miatt. Ugyanakkor nemzetközi példák is vannak, például Kína ma már sokkal drágább ország, mint a kétezres évek elején. A fizetések emelkedése az inflációt is felpörgetheti, emellett hozzájárulhat a gépek és robotok forradalmához is.
Nincs jövője a menekültek áthelyezésére vonatkozó uniós kvótarendszernek, mert éket ver Európa és a visegrádi négyek közé - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben.
Új évaddal jelentkezik a Krizshow, amelynek házigazdája, Krizsó Szilvia olyan ismert és elismert hírességeket lát vendégül, akik őszintén vallanak magánéletükről és munkájukról egyaránt. A rendhagyó színházi talkshow ma esti vendége Sváby András. Csütörtök este, 21:40-től az ATV.
Javította csütörtökön az OTP Bank forintbetéti besorolását a Moody's Investors Service, elsősorban a pénzintézet eszközminőségének és nyereségességének javulásával, valamint a megfelelő tőkehelyzettel és a jó finanszírozási profillal indokolva a döntést.
Nagy átalakulások vannak az Altera tulajdonosi struktúrájában. Nemrég a Lehn Consulting 10 százalékot meghaladó részesedést szerzett a cégben, miközben két nagytulajdonos, a Freeway Limited és Nagy Imre részvényeket adott el a napokban....
A Rolls-Royce nemrég mutatta be a vadonatúj Phantomot, mely új szintre emelte a luxust és az exkluzivitást. Az angolok ezúttal azt is elárulták, hogy a teljesen friss padlólemezt már az elejétől úgy tervezték, hogy egy teljesen elektromos hajtásláncot is képes legyen befogadni, azonban a villanyos változattal kivárják majd a megfelelő alkalmat.
– A versfaragás arról szól nekem, hogy ami ki akar robbanni, az papírra vettessék – állítja Zsebők Csaba, aki évek óta több műfajban ír: az újságírás és a történelmi tanulmányok mellett versekbe önti reflexióit. Négy év líráját adta ki nemrég a Püski Kiadó Végtelenjeinken hajózunk címmel.
Ha az ellenzéki pártokon múlna, a bérek sem nőnének, hiszen sorra nemmel szavaztak a béremelésekre és az adócsökkentésekre - mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője csütörtökön az MTI-nek, reagálva a Központi Statisztikai Hivatal friss adataira, amelyek szerint augusztusban 13,2 százalékkal nőttek a keresetek
A spanyol kormány szerint a katalán elnök nem tett eleget a felszólításnak, hogy tisztázza, kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét, és állítsa helyre az alkotmányos rendet Katalóniában, ezért Madrid az alkotmány 155-ös cikkében előírt eljárást folytatja - jelentette be Ínigo Méndez de Vigo kormányszóvivő csütörtökön
Feljavította ma a Moody's az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank különböző besorolásait. A bank részvényárfolyama lényegében nem reagált a hírre, jelenleg 0,7%-os mínuszban van. Holnap este esedékes a Moody'snál Magyarország besorolásának...
A Microsoft alkalmazottai akár lombházban is dolgozhatnak a jövőben . Az inspiratív környezet segíthet a hatékonyabb munkavégzésben, és a kiégés elkerülésében is. (Fotók forrása: Microsoft)
A Fidesznek harmadik hónapja nő a támogatottsága, szeptember és október között statisztikailag is érdemben, 27-ről 30 százalékra bővült a tábora a Závecz kutatása szerint. A kormánypártok fővárosi támogatottsága is nagyot nőtt: 22-ről 37 százalékra.