Együtt és külön-külön is koszorúztak az ellenzéki pártok. A közös megemlékezést Nagy Imre házánál tartották, ahol Kunhalmi Ágnes a sztálini diktatúrához hasonlította a jelenlegi rendszert. Az Együtt, a Párbeszéd és a Liberálisok később saját rendezvényeiken összefogást szorgalmazott. Délután a pártok vezetői ismét találkoztak Nagy Imre szobránál.
Megemlékezést tartott a Momentum a Szabadság téren. Fekete-Győr András, a párt elnöke bejelentette, hogy a helyi problémák mellett országos problémákkal is foglalkozniuk kell. Azt is elmondta, hogy indítanak egy országos, pártsemleges, a szavazás fontosságára felhívó kampányt, amilyen 10 éve volt utoljára. Részletek a videóban.
Egy angol férfi zuhanás közben kérte meg a barátnője kezét! Múlt vasárnap Ausztráliából indult volna a páros Balira az AirAsia egyik gépével, azonban nem sokkal a felszállás utána elszabadult a pokol.
Milos Zeman cseh államfő a jövő héten kormányalakítási tárgyalásokkal bízza meg Andrej Babist, a hétvégi képviselőházi választásokon győztes ANO mozgalom elnökét. Ezt maga Babis jelentette be hétfőn délután a Prága melletti Lányban, ahol egy órán át tárgyalt a köztársasági elnökkel a választások után kialakult helyzetről.
Elfelejtett, elveszett számlák, macerás átutalások, túlterhelt könyvelő, hirtelen adóterhek, drága számlázóprogram… Ha ezek közül bármelyik ismerős, akkor Önnek találták ki az OTP eBIZ szolgáltatását, amelynek segítségével a számlázással, bankolással és könyveléssel kapcsolatos feladatokat egy helyen, online kezelheti! A szoftver okostelefonokról i
Elsöprő győzelmet aratott Abe Sindzó pártja az előrehozott választásokon Japánban. A Liberális Demokrata Párt és koalíciós partnere a mandátumok több mint kétharmadát szerezte meg. A miniszterelnök győzelme után bejelentette, hogy megváltoztatják az alkotmányt, hogy keményebben léphessenek fel Észak-Koreával szemben. Részletek a videóban.
Új, a tehetősebb réteget célzó felső adókulcs bevezetését támogatja Donald Trump - derült ki a Fox News-nak adott elnöki interjúból. Ez komoly fordulatként értékelhető az adópolitikában. Nemrégiben hozta nyilvánosságra a republikánus...
Orbán Viktor szerint a Nyugat már 1956-ban sem értette a magyarokat, Brüsszel pedig ezért sem ért most minket. A miniszterelnök azt mondta, hogy a globalizmus erői "homo brüsszelicusokká" akarják gyúrni a magyarokat, ez ellen pedig szerinte fel kell venni a harcot.
"Építő jellegű légkörben" folynak a Nagy-Britannia uniós kiválásáról szóló tárgyalások - jelentette ki Theresa May brit kormányfő a londoni parlamentben hétfőn a tárgyalások legutóbbi szakaszáról tartott beszámolójában. ...
AZ ukránok 68,2 százaléka nem bízik Petro Porosenko elnökben, a parlament iránti bizalmatlanság viszont ennél is magasabb, 80,7 százalékos - derült ki abból a felmérésből, amelyet a neves ukrán szociológiai kutatóintézet, a Razumkov központ hétfőn hozott nyilvánosságra.
Az ukránok 68,2 százaléka nem bízik Petro Porosenko elnökben, a parlament iránti bizalmatlanság viszont ennél is magasabb, 80,7 százalékos - derült ki abból a felmérésből, amelyet a neves ukrán szociológiai kutatóintézet, a Razumkov központ hétfőn hozott nyilvánosságra
Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció - közölte az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatait elemezve a Pressone.ro portál.
A katalán hatóságok nem hajtják végre a spanyol kormány utasításait, ha Madrid átveszi az irányítást a tartomány fölött. A katalán elnök szóvivője azt mondta, hogy tárgyalni sem hajlandóak az előrehozott választásokról. Közben már Madridban is tüntetést szerveztek Katalónia függetlensége mellett. Részletek a videóban
A borongós, csapadékos, szeles időt okozó ciklon távolodik tőlünk, kedden egyre inkább a nyugatról benyúló anticiklon határozza meg időjárásunkat. Emiatt felszakadozik a felhőzet, eláll az eső, de továbbra is szeles lesz az idő.
Elfogadta a román szenátus hétfőn a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció törvénykezdeményezését, amely nemzeti ünneppé nyilvánítaná december 18-át, a romániai nemzeti kisebbségek napját
A mi oldalunk nem gondolja, hogy csak mi kormányozhatunk, ebből a szempontból mi vagyunk '56 és '89 igazi örökösei- mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Rónai Egonnak.
Most nem kell tankok ellen harcolni, elég csak ikszelni, mondta Fekete-Győr András. Pár százan vettek részt a Momentum Mozgalom Szabadság téri rendezvényén.
A francia Olivier Giroud nyerte az év legszebb góljáért járó, idén kilencedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) londoni éves gáláján vehetett át.
Előre be nem jelentett látogatásra Bagdadba érkezett hétfőn az amerikai külügyminiszter, hogy találkozzon Haider el-Abádi iraki kormányfővel, akinek a hivatala néhány órával korábban az iraki belügyekbe való beavatkozással vádolta meg Rex Tillersont.