Megtagadták kedden a gyakorlórepülés végrehajtását a dél-bolgár Graf Ignatievo nevű légi bázis vadászpilótái, mert indoklásuk szerint "pszichológiailag alkalmatlannak" érzik magukat arra, hogy a "meglehetősen elavult" MiG-29-es repülőgépeken gyakorlatozzanak - közölte Atanasz Zaprjanov bolgár védelmi miniszterhelyettes kedden.
Romsics Ignác történész szerint a kommunista diktatúra kezdeti kiépülését követően 1953-ban úgy tűnt, hogy kicsit lazul a rendszer. 1956 októberében ez, illetve a Szabad Európa Rádióban hallható amerikai propaganda bátorította fel a fiatalokat, hogy utcára vonuljanak.
Kismértékű gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint az euró ellenében, nagyobb mozgást azonban csak az MNB kamatdöntő ülését követően kiadott közlemény idézett elő. A közlemény tartalma miatt az euró-forint jegyzés hirtelen 309...
Előbb a leendő cseh kormányfő szúrt oda egyet a magyar-lengyel párosnak az EU-pártiság terén, aztán a többi három tagállamnak szólt be elég keményen a szlovák miniszterelnök, majd a lengyel munkaügyi miniszter panaszkodott a szlovák-cseh...
Tartósan laza monetáris kondíciókra számítanak az elemzők, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és jelezte, hogy kész a további lazításra.
Szaúd-Arábia visszatér egy „mérsékelt és toleráns” iszlámhoz, a szélsőségességet pedig Rijád hamarosan elpusztítja„ – jelentette ki kedden a szaúdi trónörökös egy rijádi tanácskozáson.
A vasárnap esti Lazio–Cagliari labdarúgó-mérkőzésen szélsőséges római ultrák Anne Frankot ábrázoló matricákkal ragasztották tele az Olimpiai Stadion nézőterén a Curva Sud-szektor üléseit, melyeken az AS Roma szurkolóinak kemény magja szokott helyet foglalni.
A színész szerint más munkahelyeken is előfordul, hogy a főnökök szexuálisan közelednek a beosztottjaikhoz és nem érti, miért most álltak elő ezzel a történettel, mert az „csak rombol”.
Ötödik egymást követő éve csökkent 2016-ban az illegális elefántvadászat Afrikában, az állomány mégis apad a fegyveres konfliktusok és az állatok természetes élőhelyének beszűkülése miatt - olvasható a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó ENSZ-egyezmény (CITES) jelentésében.
A harmadik negyedévben rekordmagasságba emelkedett az okostelefonok átlagára, mert a nagy gyártók egyre drágább luxusmodellekkel jelennek meg a piacon - áll a GfK piackutató intézet kedden közzétett felmérésében.
Újabb kibertámadás érte kedden Ukrajnát, ezúttal az ország déli részén lévő Odessza repülőterének információs rendszere és a kijevi metró kapcsolat nélküli bankkártyákkal való fizetést lehetővé tevő szolgáltatása bénult meg.
Egyre nagyobb szükség van az 55 év feletti munkavállalókra a magyar és az európai munkaerőpiacon. Ez az elmúlt években tapasztalt tendencia adta a most zárult, Egészséges munkahelyet minden életkorban című kétéves kampány létjogosultságát, amelyet az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) koordinált – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) m
Az Indiana Egyetem docense szerint akár a harmadik világháború is kitörhetett volna, ha az Egyesült Államok beavatkozik az 1956-os magyar eseményekbe. Borhi László történész az InfoRádiónak azt mondta, a Szovjetuniónak szüksége volt Magyarországra.
A színész szerint más munkahelyeken is előfordul, hogy a főnökök szexuálisan közelednek a beosztottjaikhoz és nem érti, miért most álltak elő ezzel a történettel, mert az „csak rombol”.
A magyarországi biztosítók üdvözlik az Európai Parlament javaslatát a biztosítási értékesítésről szóló új szabályozás bevezetésének féléves halasztására.
Újabb kibertámadás érte kedden Ukrajnát, ezúttal az ország déli részén lévő Odessza repülőterének információs rendszere és a kijevi metró kapcsolat nélküli bankkártyákkal való fizetést lehetővé tevő szolgáltatása bénult meg.
A ginzeng szexuális jellegű problémákra, köztük a merevedési zavarokra gyakorolt lehetséges előnyös hatásaival már több tudományos kutatás is foglalkozott. Teljesen egyértelmű bizonyítékot még nem sikerült találni, a legtöbb vizsgálat azonban egy javasolható alternatív kezelésként tekint a ginzeng alkalmazására.
Meghosszabbítaná április 30-ig a kilakoltatási moratóriumot a Kereszténydemokrata Néppárt. Mivel kormánypárti javaslatról van szó, jó eséllyel át fog menni a parlamenten. A Harrach Péter KDNP-frakcióvezető, Hollik István és Szászfalvi...
A Nissan már korábban közzétett egy videót, mely a Leaf alapjaira épülő crossoverük előfutáráról árulkodott nekünk, most pedig egy újabb kisfilmen láthatjuk, ahogy a robotok éppen "kifaragják" a tanulmányt. Ezúttal már biztosra vehetjük, hogy egy crossoverről van szó, ami amellett, hogy teljesen elektromos lesz, önvezetés terén is igen fejlett rednszerekkel rendelkezik majd.
Andrej Babiš csehországi győzelme nem okozott meglepetést a szlovák politikusok körében, annál nagyobb volt viszont a rácsodálkozás a baloldali erők visszaesésére a hétvégi választásokat követően. Pozsonyban a testvérállamban lezajlott képviselőházi voksolás kapcsán az elégedetlenség és a várakozás vált a legtöbbet ragozott két szóvá.
Oroszország gazdasága már nem stagnál, hanem folyamatosan élénkül - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nemzetközi befektetők számára rendezett keddi moszkvai fórumon.
Az egészséges táplálkozás egyre nagyobb szerepet játszik az emberek életében. Sokszor azonban találkozhatunk olyan ételekkel, amikről azt hittük, hogy egészségesek, de valójában nem azok. Sőt néhányuk még veszélyes is lehet. Éppen...